Robert C. Castel: a félelmet sokszor a tudás hiánya okozza

Vannak ennek más módjai is, de a háború az egyik ilyen módja kideríteni azt, hogy ki a legerősebb fiú ezen a grundon. Nagyjából ez az oka a háborúnak. Tehát azok a dolgok, amik a régi világban lehetetlenek voltak, hirtelen lehetségessé válnak, és most finoman újra beállítjuk ezeket az erőviszonyokat az államok között.

– A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem és az MCC Diplomáciai Műhely meghívására érkeztél Székelyföldre, több előadásod is lesz. Ahogy hallottam, mindenhol telt házzal fogadnak téged. Tényleg sztár vagy. Pedig te nem akartál azzá válni.

– Nem, nem.

– Így hozta a sors?

– A Covid hozta így, nem a sors. Ha nincs a Covid, akkor most biztosan nem ülök itt.

És voltak nagy vitáim magyarországi elemzőkkel a háború kitörésekor, hogy Oroszország elszigetelődött, meg páriaállammá vált. Én körülnézek és nem látok semmiféle elszigetelődést. Látok néhány bohózatszavazatot az ENSZ-ben Oroszország ellen, és a szavazatok mögött vígan megy az üzlet, meg vesznek az oroszoktól fegyvert és energiát. És miért? Nem azért, mert az emberek különösebben rosszabbak lennének.

Láttuk azt, hogy ez a szeletelőgép, a szalámivágó elindult 2014-ben, és fokozatosan Oroszország leszeleteli Ukrajnát. És miért? Azért, mert ez tükrözi az erőviszonyokat. Ezt lehet szeretni vagy nem szeretni, de a háborút nem érdeklik különösebben az érzéseink. Ezek folyamatok, és ez folytatódni fog.

– Ha megszólalna a telefonod, és hívnának a Kremlből és azt mondanák, hogy Castel úr, van öt perce, hogy beszéljen Putyin elnökkel, akkor milyen kérdéseket tennél fel?

– Ez egy igen jó kérdés, ezen el kéne tűnődnöm. Igazából rengeteg ilyen kisebb kérdést tudnék föltenni, de egy nagy kérdésen nagyon el kéne gondolkodnom. Ami a legjobban érdekel engem, ez a kínai-orosz viszony. Hogy

Mert az, hogy nyugat felé van egy szembenállás, ezt mindannyian tudjuk. A kérdés, hogy mi van a másik irányban, mire számítanak hosszú távon a kínai-orosz kapcsolatokban? Tehát lehet-e ebből egy kínai-orosz háború majd valamikor? Erre valószínűleg azt mondaná Putyin, hogy per pillanat most van egy cél: ezt a háborút kell megnyerni, és ne untassam elméletekkel. Valószínűleg ezt mondaná erre.

Azt hiszem, a Republikánus Párt teljesen egyetért abban, hogy ami volt, az egy kudarc volt. Viszont úgy gondolják, hogy az Egyesült Államoknak vannak létérdekei abban, hogy beavatkozzon a világ különböző pontjain, és hogyha a problémákat nem oldod meg ott, akkor majd bekopognak nálad a 70. emeleten egy repülőgéppel.

Szerintem közöttük van ez a nagy vita. Másfelől a demokraták nem tudják, mit akarnak, a demokrata tábor teljes káoszban van. Azon kívül, hogy gyűlölik Trump elnököt, nem tudnak semmiben megegyezni. De a republikánusokon belül van ez a vita, és számunkra nem mindegy, hogy milyen Egyesült Államok lesz: egy olyan, amelyik hátat fordít nekünk, és akkor itt maradunk a problémáinkkal, vagy pedig egy olyan, amelyik egy bizonyos távolságot fog tartani, de valamennyire itt lesz, valamennyire segíteni fog, hogyha baj lesz. Azt hiszem, hogy

Ez egy illúzió.

– Aradi gyökerekkel rendelkezel, nagyon sokat jársz Romániába, Erdélybe. Kérlek, hogy kicsit avass be abba, hogy hogyan látod Erdély, Románia helyzetét ebben a nagyon-nagyon változó világban?

– Először is én nem látom. Nem vagyok a témának a szakértője, nem akarok hozzászólni, mert nem követem az eseményeket, és nem hiszem, hogy létezik egy ilyen általános szakértelem, hogy abban a pillanatban, amikor kapsz egy doktori címet, akkor hirtelen mindennek a szakértője vagy. Azt hiszem, hogy az utca embere Romániában sokkal jobban érti és átlátja itt a dolgokat, mint én. Tehát ehhez a dologhoz tényleg nem szeretnék hozzászólni.

Én azt hiszem, hogy teljesen más értelmet nyernek ezek a dolgok. Nyilvánvaló, hogy van egy mennyei Jeruzsálem is, de van egy földi Jeruzsálem is. Meg kell ismerni mind a kettőt. Ha kiborul a bili Iránnal, akkor az egy másik történet, de per pillanat én nem látok semmi problémát a kirándulással kapcsolatban.

– Nagyon sok esetben beszélsz arról – és ezt meg is hallgatjuk, mert abból következtetéseket lehet levonni –, hogy Európának a jelenét, jövőjét milyen helyzetben látod. Kérlek, egy kicsit erről is beszéljünk.

– Európának a jövője az a Közel-Keletnek a jelenje. Abban a pillanatban, amikor a Közel-Keletről vagy Észak-Afrikából úgynevezett új európaiakat importálsz (hogy egy szép eufemizmust használjunk), akkor importáljuk az összes problémáikat. És ezáltal a nyilvános tér, a politikai élet, az európai civilizáció átalakul. Tehát teljesen egyértelmű, hogy

Ezt lehet szeretni, lehet nem szeretni, lehet jó, lehet rossz, ez már személyes ízlés kérdése, de ugyanolyan nem marad. Tehát az az elképzelés, hogy most importálunk más embereket, új európaiakat egy új vallással, egy új kultúrával, és Európában minden a régiben marad, ez egy nevetséges illúzió.

Van egy oka annak, hogy ezek az emberek a Közel- Keletről Európába menekülnek, és nem az európaiak menekülnek a Közel-Keletre. De mi elől is menekülnek a közel-keleti emberek? A saját civilizációjuk, vallásuk, kultúrájuk elől menekülnek. Az elől, amit csináltak. Csak a probléma az, hogy hozzák maguk után ezt a világot, és újrateremtik ezt a világot itt, Európában.

Magunk mögött kell hagyni a régi világnak az eszközeit, a régi világ magyarázatait, narratíváit, fogalmait, és meg kell próbálni megérteni ezt az új világot. Ez kicsit olyan, mint amilyen a rendszerváltás volt Romániában. Sokan azt mondják, hogy visszasírják a régi rendszert, ugyanakkor másoknak ez lehetőséget teremtett. És látjuk, milyen csodálatosan átalakult az ország. Egyszer egy évben jövök ide, és évről évre látom, hogy milyen csodálatosan fejlődik Erdély.

– Hogy néz ki egy biztonságpolitikai szakértőnek a forró nyara, ami most kezdődik el?

– Hát ami a forró nyarat illeti, az, ha magamról beszélek, akkor nekem ez a munkámnak vagy a szakmai életemnek csak egy töredéke tulajdonképpen. Nekem van egy becsületes munkám:

Evvel telnek el a napjaim, és emellett van ez a „praxis”, amivel foglalkozok: állandóan figyelem az eseményeket, állandóan gondolkodok rajtuk. Van egy nagy előnye annak, mikor az ember sokat ül az autóban, sokat vezet a terepen, akkor van időd gondolkodni. Tehát hogyha a képernyő előtt ülsz, akkor a gondolkodásnak a legalacsonyabb szintjén vagy. Amikor viszont nem tudsz adatokat kapni, mert vezetsz az autóban, akkor a meglévő adatcsomagot „átforgatod a processzoron”, átgondolod újra és újra és megpróbálod megérteni a dolgokat. Azt hiszem, hogy erre lenne nagyobb szükség:

A kérdés az, hogy hogyan értelmezzük őket. Avval telik egy biztonsági elemző napja, hogy gondolkodik az adatokon.