
Nagymértékű ellenőrzési akciót hajtottak végre a hivatalos szervek a gombát és erdei gyümölcsöt szedő, idegenből érkezett, ideiglenesen Gyergyószentmiklós környékén sátrazó romáknál. Az ide telepedett cigányok egyelőre csak felszólításban részesültek, a közeljövőben azonban büntetésekre is számíthatnak, ha nem szerzik be a hiányzó engedélyeket.
2010. augusztus 05., 19:462010. augusztus 05., 19:46
2010. augusztus 07., 22:552010. augusztus 07., 22:55
Fotó: Csibi Márti
Maros, Neamţ és Vaslui megyei ideiglenes lakókkal gazdagodott a múlt hónapban Gyergyószentmiklós környéke – az itt sátrat verő cigányok évente feltűnnek a gyergyói erdőkben, de ilyen intenzív jelenléttel egyik évben sem lepték meg a helyi lakókat. Mi több, a szóbeszéd szerint több alkalommal is megtörtént, hogy a Caracalból, Medgidiából érkezők a gyergyói cigányokat is kitúrták a helyükről, de még a helyi közösséggel szemben is agresszív viselkedést tanúsítottak: egy esetben egy gyergyószentmiklósi, a Csanód környékén egyedül gombászó férfit támadtak meg és elvették minden értéktárgyát, az addig gyűjtött gombát, erdei gyümölcsöt. A Pongrácz-tetőn olyan esetről is tudnak, hogy a dinnyeárustól kobozták el a dinnyéket, sőt, olyan is történt, hogy a turistabuszt az itt lézengők összevissza rúgdosták, mert a vendégek nem voltak hajlandók pénzt adni nekik.
Fotó: Csibi Márti
E történeket miatt tarthatatlanná vált a helyzet, ez az oka a rajtaütésszerű ellenőrzésnek, mondta Nagy Zoltán alpolgármester. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy az ellenőrzés csak az első helyszínen volt rajtaütésszerű, miután elterjedt a híre a félelmetes konvoj érkezésének, több roma is az erdőbe menekült a faggatózó egyenruhások elől. Akinek nem jutott ideje fenyőrejteket keresni, az egy papucs Dacia csomagterében kapott menedéket – egy egész család, hét személy zsúfolódott a Neamţ jelzésű kocsiba a rendőrök elől.
Fotó: Csibi Márti
„A gonosz cigányok nem mi vagyunk” – állítják a helyben maradott nők, gyerekek. „Nincsenek szerződéseink, nincs semmi papír nekünk, csak azért jöttünk, hogy megnézzük, érdemes-e itt maradni, van-e mit szedni. Neküni is meg kell élni valamiből, még mindig jobb, mint ha lopnánk, nem igaz?” – óbégatnak az egyenruhásoknak. A Békényfő felé vezető úton, a patak mellé tábort vert marosvásárhelyi roma család feje úgy gondolja, a helyi önkormányzat rendet kellene rakjon a gyergyói cigányok között, mert azok a gonoszkodók.
Fotó: Csibi Márti
A helyszínelő rendőrök, csendőrök és a hivatal küldöttsége elsősorban a szükséges engedélyeket ellenőrizte, mint a tulajdonossal kötött területhasználati szerződés, az ideiglenes szálláshely létesítéséhez szükséges engedély, valamint az értékesítési engedély.
Bár nagyon kevesen tudták ezeket felmutatni, a rendőrség és csendőrség ezúttal elnéző volt, Nagy Zoltán alpolgármester pedig tájékoztatta az ideiglenes „vendégeket” a szükséges papírok megszerzésének módjáról.
Fotó: Csibi Márti
A sátrazóknak kötelességük beszerezni a tulajdonossal kötött szerződést, mely a terület használatára vonatkozik, a tulajdonosnak pedig a hivatalból kell engedélyt kiváltani a területén ideiglenes szálláshely kialakításához – ezek hiányában büntetés jár.
A gyümölcs-begyűjtéshez szintén engedély szükséges, ugyancsak a terület tulajdonosától, a begyűjtött gyümölcsök és a gomba értékesítéséhez pedig a hivataltól kell engedélyeztetés. A jelenlegi akció csak egy felszólítás volt, jövő héten újra razziáznak a hivatali személyek, és mindazon árusoktól, akik nem rendelkeznek értékesítési engedéllyel, elkobozzák a begyűjtött gyümölcsöket, gombákat.
Gyergyószentmiklóson is érezhető az adóemelések miatti elégedetlenség. Az önkormányzat lakossági fórumra hívja az embereket, de online szavazás is zajlik, ahol a válaszadók nagy többsége azt jelzi, hogy részt venne egy adóemelés-ellenes tiltakozáson.
Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
Tíz éve gyűjti és teszi közkinccsé Gyergyószék fényképeken megörökített múltját a Gyergyói DIA. A Tarisznyás Márton Múzeum munkatársai idén bejárják a térséget, hogy újabb embereket nyerjenek meg az ügynek: megmentsék a fotókon fennmaradt értékeket.
A gyergyói farsangok története kerül terítékre a Jó, ha tudunk róla előadássorozat keretében Gyergyószentmiklóson.
Egy megállóval közelebb került Gyergyószentmiklós közszállításának újraindítása: hat elektromos minibusz érkezett a városba. A járművek a környező községeket is összekötik a várossal, illetve egymással, de forgalomba állításukra még várni kell.
Kozma Gabriella négy éve vívja mindennapi küzdelmeit két gyermekével, miután férjét korán, súlyos betegségben elveszítette. Most az élet újabb nehéz próbára teszi az édesanyát: komoly betegséget diagnosztizáltak nála is.
Találkozóra hívja a régi fotók iránt érdeklődő gyergyószárhegyieket a Tarisznyás Márton Múzeum. Csütörtökön 18 órától a helyi kultúrházban a Gyergyói DIA fotóarchívumot ismerhetik meg a résztvevők.
Székely Csaba drámája, a Bányavirág lesz a Figura Stúdió Színház következő bemutatója. Az előadás Faragó Zénó rendezésében egy iparát vesztett település szétesett társadalmának kínlódását mutatja be. Tragikomikus és egyben ismerős történet.
Megszavazta Gyergyószentmiklós képviselő-testülete az ivóvíz- és szennyvízszolgáltatás díjainak módosítását. Egy hosszú távú, 2030-ig érvényes árképzési stratégiát fogadtak el, amely évente meghatározza a fogyasztók által fizetendő díjakat.
Feszült hangulatú, de informatív lakossági fórumot tartottak Gyergyóalfaluban az A8-as autópálya nyomvonala mentén tervezett kisajátításokról. Bár a kártalanítási összegeket már elkülönítették, a helyi gazdák szerint a határidők betarthatatlanok.
szóljon hozzá!