
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Rablótámadás gyanújával vettek őrizetbe három fiatalt Csíkszeredában, ketten közülük még kiskorúak, a harmadik is éppen csak 18 éves.
2023. november 09., 12:532023. november 09., 12:53
A három csíkszeredai fiatalt szerdán állította elő a rendőrség, ugyanis a megalapozott gyanú szerint egy nappal korábban rablótámadást követtek el a városban. A Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint
Utóbbit meg is találták náluk a rendőrök, így azt visszajuttatták a jogos tulajdonosának.
A gyanúsítottakat 24 órára őrizetbe vették, a hatóságiak a továbbiakban rablótámadás megalapozott gyanújával, ügyészi irányítás alatt folytatják a nyomozást az eset pontos körülményeinek tisztázása érdekében.
Őrizetbe vettek egy harmincéves sofőrt, aki ittasan vezetett, amikor összeütközött egy küldetésben lévő rendőrautóval Târgu Neamț városában csütörtökön.
A múlt év azonos időszakához viszonyítva 2025 harmadik negyedévében az óránkénti munkaerőköltségek a legtöbb ágazatban emelkedtek. Csökkenést csak a tanügyben (4,39 százalék) és a közigazgatásban (1,23 százalék) jegyeztek.
Hatszáznál több romániai dolgozóját bocsátja el a német autóipari vállalat, az Aumovio – írja az MTI a Profit.ro után.
Az Ilie Bolojan vezette „progresszív kormány” képtelen kezelni az ország pénzügyeit, az egészségügyet, az oktatást, a szociális védelmet, az igazságszolgáltatást és a közigazgatást, ezért a kabinetnek le kell mondania – áll az indítványban.
Az ünnepi időszakra készülve minden élelmiszergyártót leellenőriz a szakhatóság, az utakon a rendőrséggel próbálják kiszűrni az illegális álltaszállítmányokat, és a disznóvágások miatt hétvégére is kiterjesztik a hús bevizsgáltatásának lehetőségét.
Körülbelül 250 tonnás sziklát robbantottak fel szerda délelőtt a Maros völgyében, ugyanis az veszélyt jelentett a 15-ös országúton áthaladókra.
Világpolitikai kitekintésben kiszámíthatatlan a jövő – jelentette ki Lázár János magyar építési és közlekedési miniszter szerdán Sepsiszentgyörgyön. A Lázárinfó a szokásos formában zajlott: a miniszter vállalta, hogy válaszol minden neki feltett kérdésre.
Majdnem húsz éve kezdték el, azóta közösségteremtő hagyománnyá nőtte ki magát. A sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotájában hétszáz koszorút készítettek adventre.
Orbán Viktor munkalátogatás keretében fogadta Budapesten Ilie Bolojant, Románia miniszterelnökét. A tárgyalás legfontosabb témája a magyar-román energetikai kapcsolatok megerősítése volt.
3 hozzászólás