Profi gombásztábort rendeztek Háromszéken

•  Fotó: KMT

Fotó: KMT

10. alkalommal rendezett profi gombásztábort a László Kálmán Gombászegyesület a háromszéki Árkoson. A rendezvényen gombászdiplomát is lehet szerezni, és fotókiállítást is tartanak.



Bús Ildikó

2010. július 22., 18:412010. július 22., 18:41

2010. július 23., 12:122010. július 23., 12:12

•  Fotó: KMT Galéria

Fotó: KMT

Európa-szerte is ritka eseménynek számít a profi gombászok tábora, mondják a szervezők, akik idén 10. alkalommal rendeztek ilyen tábort. A július 18-án kezdődött tábornak Kovászna megye tanácsa társszervezője, és ezúttal Árkoson zajlik.

A táborban fotókiállítás is nyílt, a 60 fényképből álló tárlatot az árkosi kastélyban Tamás Sándor önkormányzati vezető nyitotta meg. A tanácselnök elmondta: a tábor olyan tevékenységet jelent, melyet a megyei tanácsnak mindenképp érdemes támogatnia. „A székely leleményesség tehát a gombaevésre is kiterjed – a külföldiek, sőt honfitársaink nagy része nem tudja, amit mi székelyek tudunk: hogy a keserű gomba ehető. A túróval, szalonnával és petrezselyemzölddel elkészített csemegét, bátran mondhatjuk, mi fedeztük fel.”

A fényképtárlat anyagát 300 fotóból válogatták ki – mondta el a fotópályázat eredményeit ismertető Kovács Enikő. A szervezők szerint a legfotogénebb gomba a légyölő galóca, de a felhozatalban az ízletes vargánya és a korallgombák mellett valódi érdekességként feltűnt az égőpiros-fekete tintahalgomba is.

Dr. Zsigmond Győző, a László Kálmán Gombászegyesület vezetője elárulta, hogy fénykép alapján meglehetősen nehéz a gombák azonosítása. A szakember azt is kifejtette, hogy néhány gomba esetében a vegyszeres vagy mikroszkópos azonosítás sem jár eredménnyel, véleménye szerint a mikológia, azaz a gombatan olyannyira dinamikusan fejlődő ág, mint az informatika. A mérgező és ehető nagy kalapos gombák száma rohamos ütemben tízszereződik. Zsigmond azt is elmondta, hogy a tábor arra is lehetőséget teremt, hogy a kezdő gombászok „vizsgázhassanak” a gombák felismeréséből. A fotókiállítást végül különleges hangverseny zárta – a Szentkereszti Kastélyban fellépő, Kölnben élő hegedűművész stílusosan egy kosár gombáért vállalta a koncertet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet

A sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet idén a Helikon 100 centenáriumi ünnepségsorozat koordinálása mellett hangoskönyv-kiadással, közösségi erdőültetéssel és egy különleges, a székely házasodási szokásokat feltáró gyűjtéssel várja a közönséget.

Ezúttal is a kultúra több területére tekint ki a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat

Üdvözlendők, de nem elégségesek az adóügyi korrekciók – vélik a háromszéki EMSZ vezetői, akik szerint a jelenlegi adóterhek nem a mindennapi valóságra, hanem költségvetési kényszerre épülnek, ami csődhullámot indíthat el a vállalkozások körében.

EMSZ: ne a valódi sérülteket büntessék, hanem szűrjék ki a csalókat
2026. február 05., csütörtök

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen

Február 5-től csak napközben, 14 óráig fogadnak olyan sürgősségi és szülészeti eseteket, amelyekhez aneszteziológus szakorvos jelenléte szükséges – közölte a páciensekkel csütörtökön a kézdivásárhelyi kórház.

Orvoshiány miatt korlátozzák a betegellátást Kézdivásárhelyen
2026. február 05., csütörtök

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel

Az autósok mellett az önkormányzatok, útkezelők tevékenységét is segítheti az egyik legnépszerűbb közösségi navigációs alkalmazás partnerségi programja, amelyhez Háromszék is csatlakozott. Utánajártunk, mit jelent ez az együttműködés a gyakorlatban.

Több szempontból is előnyös, ha egy önkormányzat együttműködik a Waze-zel
Hirdetés
2026. február 04., szerda

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön

Az egykori sepsiszentgyörgyi zsidó közösségről és annak emlékezetéről beszéltek kedden este a Bod Péter Megyei Könyvtár előadótermében. A holokauszt óta alig esik szó róluk, pedig emlékezni számunkra is fontos.

A holokauszt helyi emlékezete Sepsiszentgyörgyön
2026. február 04., szerda

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható

Havonta több száz beteget kezelnek Marosvásárhelyen az onkológiai klinikán, nemcsak Maros megyeieket, hanem máshonnan érkezőket is. A rák elleni küzdelem világnapján megmutatták az új sugárterápiás eszközt, amivel még célzottabban tudnak gyógyítani.

Az időben felfedezett rákos megbetegedés jó eséllyel gyógyítható
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
Hirdetés
2026. február 03., kedd

Sepsiszentgyörgyön úgy látják, a lakásadót ki lehet fizetni, az nem fog változni; a járműadóval még várhatunk

Két fronton indul el a sepsiszentgyörgyi önkormányzat adóügyben: egyes intézkedések felülvizsgálatát kéri a kormánytól, míg mások esetében saját megoldásokat dolgoz ki.

Sepsiszentgyörgyön úgy látják, a lakásadót ki lehet fizetni, az nem fog változni; a járműadóval még várhatunk
2026. február 02., hétfő

Többen jogosítvány nélkül maradtak Kovászna megyében

Több száz szabálysértőt szankcionáltak az elmúlt héten a Kovászna megyei rendőrök, akik a balesetek megelőzése érdekében tartottak közúti ellenőrzéseket. Volt, akinek a jogosítványa bánta a gyorshajtást – derül ki a hatóság közleményéből.

Többen jogosítvány nélkül maradtak Kovászna megyében
2026. február 01., vasárnap

Szervezkednek a sepsiszentgyörgyi cégek az adóterhek csökkentése érdekében

Csaknem harminc sepsiszentgyörgyi vállalkozás csatlakozott Bokor-Tóth Zoltán cégtulajdonos kezdeményezéséhez, melynek célja rábírni a helyi önkormányzatot a vállalkozókat terhelő magas épület- és területók csökkentésére.

Szervezkednek a sepsiszentgyörgyi cégek az adóterhek csökkentése érdekében
Hirdetés