
Fotó: illusztráció
Kétmillió euróból összesen tíz őrházat építenének a Maros határszakaszán. A szükséges összeget strukturális pénzalapokból közösen pályázná meg a román és a magyar vízügyi hatóság, célja pedig a munkagépek, eszközök raktározása mellett turisták elszállásolása.
2010. szeptember 23., 17:152010. szeptember 23., 17:15
2010. szeptember 23., 18:372010. szeptember 23., 18:37
Fotó: illusztráció
A Maros Vízügyi Medence Ügykezelősége (ABA MS) és a szegedi székhelyű Alsó-Tisza Vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Atikovizig) közösen készített projektet arra vonatkozóan, hogy őrházakat építsenek a Maros folyó két oldalán, a határ két oldalán. „1–1 millió euróval járulunk hozzá, 5%-os önrésszel, a többit strukturális pénzalapokból pályázzuk. A tervek szerint 5–5 őrház épülne, amelyek célja, hogy a térségben dolgozó vízügyi szakembereket, munkásokat el lehetne szállásolni, de raktárként is működhetne, ahova a felszerelést, gépeket, eszközöket zárnánk el. Az esetlegesen megnövekvő idegenforgalom számára is elérhető lenne, hiszen a turistákat is elszállásolhatnánk a folyóparton” – fogalmazott az ABA MS igazgatója, Teodor Giurgea.
Hozzátette, reményei szerint a projektet 2 hónapon belül elfogadják, az építkezés pedig jövőre kezdődhet meg. Teodor Giurgea szerint a terv egy hónappal korábban is elkészülhetett volna, azonban a Telekjavításért felelős Országos Ügynökség (ANIF) miatt, amely a román fél projektrészének 20%-át birtokolja, fennakadások voltak.
„A teljes terv két részből áll: a magyar és a román fél elképzelésének leírásából. A romániai projektből 80% az ABA MS-é, 20% pedig az ANIF-é. A mi részünket elsőre és teljesen elfogadták, az ANIF részét azonban négyszer utasították el, majd végül azt is jóváhagyták. Tehát az ANIF a teljes projektet akadályozta tervezési hibák miatt” – mondta az igazgató.
Családon belüli erőszakhoz kapcsolódó emberölési kísérlet miatt indult eljárás a férfi ellen, aki a gyanú szerint benzint locsolt az élettársára, és a nő testfelületének 50 százalékán égési sérüléseket szenvedett.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) az idei influenzaszezon első halálesetéről számolt be szerdán: egy 88 éves, Kolozs megyei, krónikus betegségekben szenvedő nő hunyt el. Az idős asszony nem volt beoltva influenza ellen.
Hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezték szerdán a katonai ügyészek Olt megye prefektusát, Cosmin Florescut (PSD) és alprefektusát, Ștefan Nicolaét (PNL), akiket jogosulatlan fegyverhasználattal gyanúsítanak.
Idén is sokan járultak hozzá adományaikkal az Együtt, egymásért mozgalomhoz, és a gyergyószentmiklósi Vöröskereszt gyűjtése is eredményes volt. Ennek köszönhetően sok család számára válhatott szebbé a karácsony Gyergyószentmiklóson és Gyergyószéken.
Testfelületének 50 százalékán megégett egy nő szerdára virradóra a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
A marosvásárhelyi születésű magyar országgyűlési képviselő annak kapcsán kéri a tiszás politikus állásfoglalását, hogy az utóbbi időben ismét téma lett Magyarországon a külhöni magyarok ügye, különösképpen a szavazati joguk.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.