
Albu István, a Figura Stúdió Színház igazgatója. Van egy környezetük, ahol tudnak színházcsinálásra, nézőikre figyelni
Fotó: Kozma Péter, Figura Stúdió Színház
Két sikeres és sokat játszott előadását búcsúztatva zárja az évadot a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház. Ez volt az első évad a járvány és a költözésük óta, amely már megfelelő helyhez, játéktérhez kötődhetett. A jövő évben pedig készülnek méltóképpen megünnepelni a társulat 40. évfordulós fennállását.
2024. június 27., 14:522024. június 27., 14:52
Normális évadnak nevezte a Figura Stúdió Színház most lezáruló 2023–2024-es évadát az intézmény igazgatója, Albu István.
„Fontos, hogy otthonunknak tudhatjuk az öntődét, egy helyhez kötődhetünk végre, és a nézők is kezdték megszokni ezt az ideiglenes helyzetet. Sokat kell gyalogolni egy előadásért, de megéri” – mutatott rá Albu, utalva arra, hogy a most lezáruló évad volt az első, amikor
és az útfelújítások után már a megközelíthetőséggel sincs probléma. Van egy környezet, ahol tudnak színházcsinálásra, nézőikre figyelni.
Látszik is az eredménye, hiszen amellett, hogy több bemutatójuk is volt, meg tudták szervezni a Nemzetiségek Színházi Kollokviumát, amely két héten át várta a nézőket és szakmabelieket. Összesen húsz színházi előadást, két könyvbemutatót, kiállítást, közönségtalálkozókat, valamint koncerteket kínált a csíkszeredai Csíki Játékszínnel és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színházzal közösen lebonyolított, öt helyszínen zajló színházi fesztivál.
A 2023–2024-es évadban 15 ezer néző volt kíváncsi a Figura előadásaira, amelyeket hazai környezetben, illetve turnéik alatt játszottak. Ez nem rossz szám, tekintve a jelenlegi termük kisebb befogadóképességét – állapította meg Albu. A specifikus helyzetben specifikus dolgok születtek,
Ilyen volt a már korábban bemutatott Fellegkuckó, amelyet Máthé Annamária koncepciója alapján játszottak, a Mozaik című tantermi előadást pedig Szabó Máté állította színpadra és osztályterembe. Ezt követte a Visky Andrej és Visky Bence által adaptált A mizantróp c. előadás Molière és Martin Crimp nyomán. Az Udvartér Teátrumtól átigazolt Pascu Tamara és Barti Lehel András hozománya egy négykezes előadás, a Love Me, amelyet a gyergyói közönségnek is bemutatott a páros Tóth Árpád rendezésében.
Márciusban Az eltört korsó c. színházi krimit tűzték műsorra, amelyet Botos Bálint jegyez. Molnár Ferenc Liliomját házibebmutató keretében játszották már. Az Albu István által rendezett előadás a közönség számára szeptemberben lesz látható.
Lezárult egy kör a Behívó show-ban, ahol Kolozsi-Borsos Gábor beszélgetett kollégáival egy izgalmas, zenés műsor keretében komoly érdeklődés mellett. Az igazgató kíváncsian várja, milyen hasonló meglepetéssel, állnak elő jövőtől a kollégái.
Elkezdődött a jövő évad első premierjének próbafolyamata, Sławomir Mrożek Ház a határon című drámáját mutatja be a társulat Keresztes Attila rendezésében.
Albu István egyelőre nem árul el sokat a társulat 40. évfordulós évadáról, de annyit igen, hogy igyekeznek majd méltó módon megünnepelni.
Addig is házigazdái lesznek az Egyfeszten a Figura – Színház és Könyvudvarnak.
Kövekkel a sörében
Évadzáró előadásuk vasárnap 18 órától lesz, amikor a S.Ö.R és a Kövekkel a zsebében című népszerű előadásuktól is elbúcsúznak. A Yourlivingroom udvarán a Kövekkel a sörében című előadás kerül színre, amely a két alkotás ötvözete lesz egy izgalmas improvizációs keretben. A helyszínen lehet jegyet is váltani, de egy korábbi bármelyik előadásra szóló jegy felmutatásával is meg lehet nézni a záró produkciót.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Jelentős késésekre és járattörlésekre figyelmeztet a Wizz Air az olasz légiforgalmi irányítási rendszer meghibásodása miatt. A fennakadás mindegyik olaszországi járatot, még az ott áthaladókat is érintheti.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte pénteken a Kovászna megyei ügyészség.
Jóváhagyta csütörtök esti együttes ülésén a képviselőház és a szenátus házbizottsága a parlament imacsoportjának újjáalakítását a 2024–2028-as törvényhozási ciklusra.
Viszonylag korán köszöntött be az idei első hó a hegyvidéki területeken: fehérbe borult a táj Brassópojánán is, ezért a Brassó megyei hegyimentők arra kérik a turistákat, hogy a megszokottnál is körültekintőbben tervezzék meg túráikat.
Egy platinagyűrű kerül kalapács alá jövő héten Bukarestben, amelynek központi gyémántja több mint 9 karátos – közölte pénteken az Artmark nevű aukciós ház.
szóljon hozzá!