
Fotó: Gov.ro
Luca Niculescu kedden kijelentette, hogy bízik a kormányalakítás sikerében, és továbbra is három lehetőséggel számol: egy tisztán politikai, egy vegyes, vagy egy teljesen technokrata kabinettel.
2026. október 13., 15:272026. október 13., 15:27
A kijelölt miniszterelnök a parlamenti pártokkal és frakciókkal folytatott egyeztetések után közölte, hogy
Szerinte Romániának sürgősen teljes jogkörű kabinetre van szüksége a hónapok óta tartó politikai, gazdasági és társadalmi válság kezelése érdekében.
Niculescu elmondta, hogy nemcsak a kormány összetételéről, hanem a kormányprogramról, a sürgősebb törvénytervezetekről és a reformokról is tárgyalt a pártokkal. A következő napokban pedig el fogja dönteni, hogy milyen típusú kormányt javasol.
Beszámolt arról is, hogy már összeállította egy lehetséges technokrata kormány minisztereinek listáját, amelyet akár azonnal be tudna mutatni, a tárgyalások azonban még folytatódnak.
„Természetesen olyan szakértők a miniszerjelöltjeim, akik helytállnának egy technokrata kormányban. Bármelyik nevet is említeném most, az újabb és újabb vitákat váltana ki” – magyarázta.
Arra a kérdésre, tárgyal-e a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) vagy az SOS Románia párttal, Niculescu azt válaszolta: eddig azokkal a pártokkal egyeztetett, amelyek jelezték, hogy készek támogatni az új kormányt. Megjegyezte azt is, hogy
Niculescu szerint a kormányalakítás azért is sürgető, mert költségvetés-kiigazítás nélkül hamarosan gondok lehetnek a közigazgatás, az iskolák és az önkormányzatok finanszírozásával. Emellett veszélybe kerülhetnek az állami intézmények magánvállalatoknak esedékes kifizetései is.
A kijelölt miniszterelnök hétfőn azt javasolta, hogy a kabinet beiktatását támogató pártok kössenek politikai megállapodást. Kedden erről azt nyilatkozta, hogy még folynak a tárgyalások, és a megállapodáshoz bárki csatlakozhat.
Traian Băsescu volt államfő szerint már csak két lehetőség maradt arra, hogy Romániának viszonylag stabil kormánya legyen: nemzeti egységkormány alakítása vagy előre hozott parlamenti választások.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Ismeretlen eredetű drónok csapódtak be két hajóba a Fekete-tengeren Bulgária partjainál ma reggel, az egyiket elsüllyesztették, és mentőakciókat indítottak – közölte Rumen Radev, Bulgária miniszterelnöke.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter kedden arra figyelmeztetett, hogy költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) hétfőn összesen 51,814 millió lejt utalt át 5369 támogatásra jogosult méhésznek a 2026-os évre – közölte kedden az intézmény.
Belép a román piacra a dán vegyesboltlánc, a Flying Tiger – írja a profit.ro gazdasági hírportál.
Őrizetbe vettek hat férfit, akiknél légfegyverből átalakított lőfegyvereket találtak – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt elnöke hétfő este felkérte Ilie Bolojan ügyvivő kormányfőt, hogy vegyen részt egy felelős kormány létrehozásában, amely lehetőséget adna számára, hogy helyrehozza a saját kormánya által okozott gondokat is.
Júliushoz képest augusztusban 132 lejjel (2,3 százalékkal) 5688 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A lakbérek, a gázolaj és benzin drágult a legnagyobb mértékben Romániában szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest, míg a burgonya, a friss gyümölcsök és a kukoricaliszt ára csökkent a leginkább.
szóljon hozzá!