
Képünk illusztráció
Fotó: Pinti Attila
Mintegy 450 gépjárművet és több mint 500 személyt igazoltattak a Kovászna megyei közlekedésrendészek a megyei és országos közutakon hétvégén. Céljuk a közúti balesetek megelőzése, alkohol és más tudatmódosító szerek hatása alatt álló járművezetők kiszűrése volt.
2024. március 10., 14:372024. március 10., 14:37
A közúti balesetek számának csökkentése érdekében tartottak ellenőrzést Kovászna megyében a hétvégén, melynek eredményeképpen 449 járművet intettek megállásra és több mint 500 személyt igazoltattak a rendőrök. Ugyanakkor
Az akció során közlekedési szabálytalanságok miatt 122 bírságot szabtak ki, 43-at gyorshajtás, 5-öt alkoholos befolyás alatt történő vezetés miatt, és 9 járművezetői engedélyt függesztettek fel.
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint egy 41 éves férfi leheletéből például 1,23 mg/liter légalkoholszintet mutatott az alkoholszonda, amikor vasárnapra virradóan a 10-es országúton, Szitabodza településnél igazoltatták. A sofőrt kórházba kísérték vérvételre.
Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.
Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.
A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.
A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.
45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.
Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).
Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.
Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.
Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.
Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.
szóljon hozzá!