A dohányzásnak számottevőbb következményei nincsenek az iskolában, és ezt tudják a diákok is. Képünk illusztráció
Fotó: Haáz Vince
Mindössze az iskola területén belül van hatásköre a tanintézeteknek fellépni a tanulók dohányzása ellen, az iskolák kapuján kívül nem sokat tehetnek a jelenség visszaszorítására. Legalábbis egyelőre, ugyanis amennyiben a szenátus után a képviselőház is elfogadja a 2002-ből származó 349-es számú törvény módosítását, akkor a kiskorúak számára tilos lesz a dohányzás a közterületeken. A szabályszegésért akár 500 lejes bírságban is részesülhetnek – amitől a tanulók szülei nem lesznek boldogok.
2023. február 12., 09:062023. február 12., 09:06
Ha hétköznap reggel 8.50 és 9 óra között (vagy a későbbi iskolai szünetek ideje alatt) elhaladunk a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola épülete mellett,
Az említett iskola korántsem az egyetlen, ahol szünetben cigarettáznak a kiskorúak, ez a létesítmény mindössze abban különbözik a többitől, hogy a járókelők és az autóvezetők számára szem előtt van. Pontosabban a tanulók, akiknek a cigarettázás idejére el kell hagyniuk az iskola területét, ezért nekik legalább a közeli körforgalom mentén haladó járdáig vagy a Kalász lakótelepi temető sarkáig kell menniük egy cigaretta erejéig.
Sebestyén Kinga, a csíkszeredai Székely Károly Szakközépiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, tudnak arról, hogy vannak diákok, akik dohányoznak az iskola környékén. A tanintézet belső rendszabályzata az iskola területén belül tiltja a dohányzást, kapun kívül azonban már nincs hatáskörük, hogy közbelépjenek.
„Régebb az iskola udvarán is rágyújtottak egyes tanulók, de
– jegyezte meg. Ha dohányzáson kapnak egy tanulót (az iskola területén), akkor először csak figyelmeztetésben részesítik, amennyiben ez megismétlődik, akkor
– magyarázta. Ebben a tanévben még nem kellett senkinek levonni emiatt a magaviseleti jegyét, de mint megtudtuk, a korábbi években volt rá példa.
Dombi Gyula, a Csíkszeredai Helyi Rendőrség igazgatója a téma kapcsán megjegyezte, tavaly október óta naponta járőröznek az említett oktatási intézmény környékén, azóta ritkábban látni csoportosuló diákokat a járdán, az iskola kerítése előtt, így az ott dohányzó tanulók száma is csökkent. Egyébként ők is várják a vonatkozó jogszabályok módosítását, hogy hatékonyabban tudjanak fellépni a kiskorúak közterületi dohányzása ellen is.
„Azzal egyetértek, hogy
tette hozzá az igazgató.
Hasonló gondokkal küszködnek a székelyudvarhelyi tanintézetek is. Trinfa Pálma, a székelyudvarhelyi Eötvös József Szakközépiskola igazgatója megkeresésünkre elmondta, amikor 2016-ban bevezették a dohányzás korlátozására vonatkozó törvényt, amely tiltja a nyilvános, zárt terekben a cigarettázást, akkor az iskola rendszabályzatába belefoglalták, hogy ennek megszegése az iskolán belül kicsapással járhat. „A határozatot ismertettük a diákokkal, szülőkkel, és ez meglehetősen hatékonyan visszaszorította a dohányzást” – jegyezte meg.
Csakhogy 2020 óta kötelezővé vált az iskolai oktatás 18. éves korig, így ilyen intézkedést már nem lehet hozni,
Hozzátette, időközben a diákok rájöttek, hogy a dohányzásnak számottevőbb következményei nincsenek, így ismét megnövekedett a cigarettázók száma. „Ha rajta kapjuk a tanulót, behívatjuk a szülőket, esetenként levonjuk a magaviseleti jegyét, de ez nem eléggé hatékony módszer a dohányzás visszaszorítására a tanulók körében” – mutatott rá. Tőle tudjuk, hogy az iskola ötszáz diákjára négy ügyeletes tanár jut, akik nem tudnak ott lenni mindenhol, a diákok pedig megtalálják a módját és a helyét annak, hogy rágyújtsanak.
„A legfontosabb az lenne, hogy a törvényeket ne csak meghozzák, hanem be is tartassák, mert például hiába tilos az üzletekben kiszolgálni kiskorút dohánytermékkel, ha mégis könnyedén hozzájutnak a cigarettához. Így nehéz eredményt elérni.
– adott hangot véleményének az iskolaigazgató.
A 2016-ból származó 15-ös számú törvény értelmében az oktatási intézmények minden helyiségében tilos a dohányzás, beleértve az udvart is. Ugyanez érvényes minden nyilvános, zárt térre is. A jogszabály szerint a tiltott helyen dohányzók 100 és 500 lej közötti pénzbírsággal sújthatók. Ugyanakkor a képviselőház asztalán van egy törvénymódosítás, a 2002-ből származó, 349-es számú törvényé, amely a dohányzás és dohánytermékek hatásainak megelőzését és visszaszorítását tűzte ki célul.
Tiniként a legkönnyebb rászokni a dohányzásra, hosszútávú negatív hatásai pedig csak évek múltán jelentkezhetnek. Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
A módosítástervezet bővítené a korlátozásokat, azaz többek között
(parkokban, stadionokban, sportpályákon, kulturális intézményekben, előadótermekben, gazdasági intézményekben és kereskedelmi egységekben, tömegközlekedéseken, buszpályaudvarokon, vonatállomásokon, repülőtereken, valamint a tanintézetekben és ezek 200 méteres körzetében). A törvényszegők számára 100–500 lej közötti bírságot is kiróhatnak. A módosítást ugyan a szenátus már hallgatólagosan elfogadta, ezt még jóvá kell hagynia a képviselőháznak is.
Kurkó Csilla, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház tüdőgyógyásza megkeresésünkre elmondta, a dohányzás hatásai csak évek múltán jelentkeznek, ezért a diákok, akiknek ép, egészséges tüdejük van, nem érzékelik azonnal annak negatív hozadékait.
„Azok az asztmás gyermekek, akik már átestek légszomjjal, köhögőrohammal járó asztmás krízisen, kevésbé valószínű, hogy dohányosok lesznek, azonban az egészséges tüdejű fiataloknál az a tapasztalat, hogy sokukat a cigarettadobozokon látható horrorisztikus képek sem rettentik el a cigarettázástól” – magyarázta. A tüdőgyógyász szerint
Mint kifejtette, több új tanulmány is bizonyította, hogy a cigarettázás hosszú távon növeli a tüdőrák kialakulásának kockázatát, és egyéb tüdőbetegségeket is okoz, mint például a krónikus obstruktív tüdőbetegséget (COPD-t). Ez a betegség tüdőtágulással, a hörgők tágulásával és a légzőfelület beszűkülésével jár. „Ez
Attól függően, hogy például milyen genetikájú, milyen más társbetegségekben szenved” – jegyezte meg.
Hozzátette, az elektromos cigaretták esetében szintén végeztek már tanulmányokat Kínában és az Amerikai Egyesült Államokban, amelyekben kimutatták, hogy ugyancsak károsak az egészségre.
Ilie Bolojan miniszterelnök megszorító csomagja értelmében ezentúl a gyermeknevelési szabadságon lévő szülőknek is éves 2430 lejes hozzájárulás ellenében kellene fenntartaniuk biztosítotti státuszukat. Az RMDSZ felháborítónak tartja az intézkedést.
Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a
A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
2 hozzászólás