
Mostoha körülmények: a falak egy részét és a kupola fémelemeit elhordták az évek alatt
Fotó: Pál Árpád
Ismét, immár negyedik alkalommal írtak ki közbeszerzést a székelyudvarhelyi csillagvizsgáló modernizálására és a környező terület rendezésére: a beruházásra pályázatot nyert a város, ám a korábbi hibás árbecslés miatt az első három liciten egy kivitelező sem jelentkezett. Most a tervezési munkát külön írták ki licitre. A városvezetés reményei szerint – amennyiben akad kivitelező – jövőre elkezdődhet a munka.
2020. november 02., 22:082020. november 02., 22:08
A korábbi önkormányzati testület szeptemberi ülésén számolt be Szabó Sámuel, a polgármesteri hivatal beruházási és fejlesztési osztályának vezetője, hogy a harmadik sikertelen közbeszerzés után a hivatal újra felértékeltette a munkálat értékét. Mint kiderült: a kezdeti árbecslések nem voltak reálisak, ugyanis az 5,5 millió lej értékű beruházás valós ára 8,4 millió lej lenne.
A pályázati forrásokból támogatandó fejlesztés önrésze így 12 százalékról 52 százalékra emelkedett. Az új, sorban a negyedik közbeszerzési eljárásnál a beruházási igazgatóság különválasztotta a tervezést és a kivitelezést (korábban egyben volt kiírva a közbeszerzés), tudtuk meg Zörgő Noémitől. Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatalának sajtószóvivője kifejtette: a tervezési közbeszerzés elindult elindult, és ily módon lehetőség van a közvetlen közbeszerzésre. „A folyamatot a gyulafehérvári Központi Régiófejlesztési Ügynökség is jóváhagyta. A következő mozzanat a kivitelező céggel a szerződés megkötése. A tervezésre két hónap áll a mérnökök rendelkezésére. Így
– sorolta a szóvivő.
A pályázat finanszírozási szerződését még 2018-ban kötötték, a Regionális Operatív Program pályázati ciklusában több mint 4 millió lejt hívott le a város a csillagvizsgáló épületének és a környező területek rendbetételére. Mivel azonban a többszöri licitkiírásra sem érkezett kivitelező, a város korábban halasztást kért és kapott:
A beruházás két részre oszlik, egyrészt az épület modernizálását foglalja magába (amely egyfajta természettudományi oktatási központnak fog otthont adni), illetve a környező terület rendezését is, ahol parkot terveznek kialakítani, illetve a tervek szerint itt kisebb, védett fajokat bemutató botanikus kert is helyet kapna.
A székelyudvarhelyi csillagvizsgáló a nyolcvanas évek végén épült: noha rendeltetésszerűen építették, soha semmilyen célra nem használták. A csillagászat iránt érdeklődő civilek kezdeményezésére 1989-ben kezdték el a létesítmény felépítését, helyi vállalkozások, civilek, valamint a város közreműködésével. A munkálatok 1991-ben fejeződtek be. 1990-ben alakult meg az Univerzum Csillagászati Egyesület, azonban a csillagvizsgáló fő elemét, a távcsövet nem sikerült beszerezni, és utólag kiderült, hogy az építmény fém kupolája sem megfelelő. Az egyesület tevékenysége megszűnt, 2005-ben azonban ismét megalakult, de az épület akkorra már leromlott.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
szóljon hozzá!