
Látványos a felállványozott, behálózott templomtorony
Fotó: Haáz Vince
Védőhálóval körbekerítették a marosvásárhelyi Kistemplom tornyát, így is jelezve, hogy teljes külső és belső javítások végeznek. A város második legrégebbi református gyülekezete a magyar államtól kapott támogatást a restaurálásra.
2018. október 17., 21:422018. október 17., 21:42
Négy évvel ezelőtt az adományokból összegyűlt pénzből készítették el a terveket és fogtak neki a marosvásárhelyi Kistemplom felújításának. Elsőként drénezést végeztek, hogy a falak ne vizesedjenek. A lábazatot takaró kövek levételekor előkerült egy 1651-ből származó, nagyon jó állapotban lévő, szinte egész sírkő, amelyet Szőtz Dániel emlékének állítottak. Sikerült az évek során elkészíteni a templomot körülvevő új járdát és támfalat, kicserélték a megrongálódott lábazati köveket.
Mint Lakatos Péter parókus lelkésztől megtudtuk,
az Erdélyi Református Egyházkerületen keresztül, így jelenleg nagy iramban zajlanak a munkálatok. Leszerelték a templomgömböt, amelyben régi iratokat találtak a gyülekezetről, többek között két levelet, egyiket 1892-ben, a másikat pedig 1924-ből, de több névsort is tartalmazott az „időkapszula”. A jelenleg zajló munkálatok során ajtókat és ablakokat restaurálnak, új fűtést szerelnek a jelenlegi helyett, a templom külső és belső falait felújítják. A munkálatok során lesz olyan időszak, amikor a templombelső egy részét leválasztják, s kisebb helyen kell majd elférjenek a hívek.
így még az igazi hideg beállta előtt ki lehet melegíteni majd a templomot.
„Hasonló, átfogó javítási munkálatokra egyetlen alkalommal, 1927–1930 között, a templom építésének századik évfordulója előtt került sor. A magyar kormánytól kapott támogatás a munkálatok 85-90 százalékának fedezésére lesz elég. Terveink szerint a templom teljes felújítását jövő évben fogjuk befejezni” – mondta Lakatos Péter.
A Kistemplom alapkövét alapkövét 1815. július 31-én tették le, 1829-ben készült el a torony és annak bádogfedele a csillaggal és aranyozott gombbal. Ugyanebben az évben a segesvári Gottschling Daniel megöntötte a ma is meglévő nyolcmázsás harangot, amelyhez az 1727-ben és 1774-ben készült kisebb harangok anyagát használta fel. A templom felszentelése 1830 szeptember 12-én volt. A templom belső terének hossza 35, szélessége 13, magassága 9, a torony magassága pedig 42 méter, az ülőhelyek száma 700.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!