Mit kívánnak az erdélyi magyarok?

Az EU Tábor első szakmai napján, szerdán Mit kívánnak az erdélyi magyarok? címmel tartott előadást Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.

Iochom Zsolt

2011. július 06., 17:232011. július 06., 17:23

2011. július 06., 17:512011. július 06., 17:51

„Erdélyi identitás értékek nélkül nem létezik: értékek, amelyek évszázadok során alakultak ki. Két jellegzetes értékről beszélhetünk: az egyik az önállóság, amely az erdélyi magyarság jövője számára meghatározó volt és marad, az önálló politizálás és az önálló értékteremtés kialakításával egyetemben. A másik fontos értékünk a szülőföldön való boldogulás szándéka, akarata, valamint ennek a szeretete minden körülmények között”  – fejtette ki Kelemen Hunor.

„Az erdélyi magyar politika egy hármas tengelyen valósul meg: Budapest – Bukarest – Brüsszel tengelyen. Ezek közül mindegyik életünk alakításának egy-egy meghatározott eleme. Fontos viszont ismerni a sorrendet, hogy kinek, melyik helyszínnek, avagy intézményrendszernek milyen szerepe van a döntéshozatalban, hiszen az erdélyi magyar politikát Erdélyben kell meghatározni, itt kell eldönteni mi jó az erdélyi embereknek és ezeket Erdélyben kell érvényesíteni” – hangsúlyozta Kelemen.

Feltéve a Mit akarnak az erdélyi magyar emberek? kérdést, elmondta „magyarként akarnak szülőföldjükön boldogulni, jövőt építeni, méghozzá jólétben; a magyar identitást teljes egészében megélni, valamint teljes mértékben szeretnék szabadságukat gyakorolni.” Beszéde zárásaként elmodnta: „A magyar emberek számára egységes, önálló, erős politikai képviselet  szükséges, amelyet értéknek tartanak. Erdélyinek lenni jó, egy megtartandó érték, még ha az érvényesülés érdekében erdélyinek lenni többletmunkát is jelent. Az RMDSZ-nek ilyen körülmények között kell Erdélyt építenie és a közösség szolgálatát ellátnia.”

Az előadás második részében Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kifejtette: „Az Erdélyi Konzultáció során többszázezer magyar emberrel folytatunk párbeszédet, melynek eredményeként felrajzolhatunk egy problématérképet kis közösségek szintjén is akár. Kideríthetjük, mit gondolnak rólunk az emberek, milyen problémákkal küszködnek, és mi kell az RMDSZ napirendjén szerepeljen. Az új fejezetben bizonyítani akarjuk, hogy az RMDSZ képes tanulni a hibáiból és belülről megújulni”.

Az RMDSZ főtitkára felhívta a figyelmet arra, hogy az említett Bukarest – Budapest - Brüsszel hármas tengely mára lassan, Erdéllyel kiegészülve egy négyes tengellyé alakul át, melyet a helyi közösségek decentralizáció által megnövekedett hatásköre is erősít.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés