Mesterségeket mutattak be roma gyerekeknek

Molnos Dénestől nem áll távol az önkénteskedés, tapasztalatait örömmel osztotta meg a gyerekekkel •  Fotó: Barabás Ákos

Molnos Dénestől nem áll távol az önkénteskedés, tapasztalatait örömmel osztotta meg a gyerekekkel

Fotó: Barabás Ákos

Noha Nyári iskolának nevezik azt, ami jelenleg a Caritas által működtetett nappali foglalkoztató központban a hátrányos helyzetű gyermekekért zajlik Székelyudvarhelyen, illetve Korondon, gyakorlatilag egyfajta élménypedagógiáról van szó. Idén kétszer két hétig különböző mesterségek művelőivel találkoztak a zömmel roma gyermekek.

Molnár Melinda

2019. augusztus 28., 21:572019. augusztus 28., 21:57

A székelyudvarhelyi Budvár lakótelepen élő gyermekeknek (többségük cigány származású) sokféle hátránnyal kell megküzdeniük. A Caritas munkatársai remélik, ha megtapasztalják, meg is jegyzik a tanultakat.

Bodó Csilla, a központ vezetője elmondta, a nyári programokon, akárcsak a tanév alatti délutáni foglalkozásokon, a részvétel önkéntes. Szívesen járnak a gyermekek, a szülők is érzik ennek hasznosságát. Annak ellenére azonban, hogy a program nyitott, nem jellemző, hogy a Budváron lakókon kívül mások is beneveznének.

Korondon igen, tette hozzá Tófalvi Orsolya, a Caritas gyermekprogramjainak Hargita megyei koordinátora.

Játék, tanulás, kommunikáció közben megszűnnek az etnikumok közötti különbségek.

Vetési Nándor, a közkapcsolatok helyi szakembere legfontosabbnak a szülőkkel, illetve gyermekekkel kialakított bizalmi kapcsolatot érzi, amely korábban Leskó Barbara tevékenységét övezte. Ezt megőrizve igyekeznek apró, de lényeges eredményeket elérni.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Mesterségekről a jövőért

Csilla hatodikosokat tanított, és nagyon szeretné, ha az ilyenkor bekövetkező iskolaelhagyást el tudnák kerülni azáltal, hogy a tanulás és a cél elérésének fontosságát megéreztetik a diákokkal.

Hatodik osztály után, a fizikai és nemi érés nyomán nem a tanuláson jár az eszük: a lányok szerelmesek lesznek, a fiúk napszámosok.

A szülők pedig nem az iskola folytatását támogatják.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A szakmai bemutatkozókon az elméleti ismeretközlés mellett gyakorlati bemutatókra is sor került. A hét négy napján vendégeiktől tanultak, péntekenként pedig összefoglalták a tapasztalatokat. Megismerhették a manikűrös, topográfus, fényképész, egészségügyi asszisztens eszközkészletét. A horgász arról vallott, hogy egy-egy foglalkozást később is meg lehet tanulni, ami nem kenyérkereső mesterség, ám hobbiként művelhető. Az orvostól megtanulták, mit jelent a hivatása és miként lehet eligazodni, ha több szakrendelő van egy egészségügyi intézményben.

Molnos Dénes autószerelő szeret önkénteskedni, a felkérésre tapasztalatait közkinccsé téve válaszolt. Kiváló kommunikációs és motivációs készséggel kérdezgette a fiúkat, és kitartásra ösztönözte őket: abban legyenek a legjobbak, ami érdekli őket.

A gyermekek tudnak írni-olvasni, a világhálót is használják. Sok ismeretük onnan való, de egy kislánynak az édesanyja varr otthon, ez kiderült Pál Tünde varrónő mesterségbemutatóján, amelyen azt is megtudták, milyen készségekkel, jártasságokkal kell rendelkeznie annak, aki szabni-varrni szeretne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai

A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.

Tíz-tizenketten négy-öt férőhelyes irodákban, kevesebb pénzért – egész héten tiltakoznak a nyugdíjpénztárak alkalmazottai
2025. július 08., kedd

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen

Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.

Tűzesetben vesztette életét egy nő Mezőméhesen
2025. július 08., kedd

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval

„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.

Elmegy az ember kedve a nyaralástól: lesújtó állapotokat talált a fogyasztóvédelem a román tengerparton – videóval
2025. július 08., kedd

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort

Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.

Közösség, élmények, nyelvek – három szó, ami jellemzi a Cetate Production támogatásával rendezett VitaMAG tábort
2025. július 08., kedd

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason

Vízbe esett ember megmentésére riasztották a tűzoltókat Marosludason. Az eset a város szélén, az egykori üveggyár közelében található tónál történt – írja közleményében a Maros megyei tűzoltóság.

Vízbe esett embert mentettek ki a tűzoltók Marosludason
2025. július 08., kedd

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni

Nicușor Dan kérte, hogy ne legyen áfaemelés, de az államháztartás helyzetének elemzése után a kormány döntése az volt, hogy ezt meg kell lépni – jelentette ki hétfőn este Ilie Bolojan.

A miniszterelnök elismerte, hogy Nicușor Dan nem akart áfát emelni
2025. július 08., kedd

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni

Egyelőre nehéz meghatározni, mekkora veszteséget okoz a parajdi bányakatasztrófa Korondon és Szovátán: előbbi település árusai 15-20 százalékos kiesést jósolnak, az üdülővárosban inkább a vakációs jegyek értékének csökkentése miatt aggódnak.

Lesz-e turista Korondon és Szovátán? Augusztus végén tisztábban fogunk látni
2025. július 07., hétfő

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg

Ilie Bolojan kijelentette, hogy a deficitcsökkentő intézkedések hatálybalépése után a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, nem csökken a fizetésük, és nem szűnnek meg az ösztöndíjak sem, csupán átszervezik a

Bolojan: a végleges állású tanárok nem veszítik el a munkahelyüket, az ösztöndíjak nem szűnnek meg
2025. július 07., hétfő

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó

A Transzfogarason történt halálos medvetámadást követően számtalan reakció érkezett a közösségi oldalakat használók részéről.

Mintha nekimenne: autójával heccelte az útszéli medvét – videó
2025. július 07., hétfő

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról

Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.

Különnyugdíj, kisebb államapparátus – részleteket osztott meg a miniszterelnök a második deficitcsökkentő csomagról