Hirdetés
Hirdetés

Meghozta az eredményt a kétpilléres hulladékgyűjtés

•  Fotó: Tega Rt.

Fotó: Tega Rt.

Több mint hétszeresére nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, amióta a Kovászna megyei Tega köztisztasági vállalat november elsejétől bevezette a kétpilléres begyűjtést: a magánházaknál csak minden második héten viszik el a vegyes szemetet, és minden második héten csak az újrahasznosíthatót.

Bíró Blanka

2017. december 12., 20:152017. december 12., 20:15

Máthé László, a vállalat igazgatója elmondta, az ÖKO Sepsi községek közti társulás területén tavaly novemberben az össz-hulladékból 4 százalék volt szelektív, az idén novemberben ez már 30 százalék.

Tavaly novemberben 3200 tonna vegyes hulladékot vittek a lerakóba, idén novemberben csupán 2300-at.

Hirdetés

Az igazgató rámutatott, ezzel az Európai Uniós csatlakozáskor Románia által vállalt vegyes hulladék csökkentését elérték, sőt túl is teljesítették: 25 százalék helyett 27 százalék a csökkentés mértéke. Mielőtt a kétpilléres gyűjtést bevezették, aggasztóak voltak a mutatók, nem hogy csökkent volna, hanem növekedett a lerakóba szállított vegyes szemét mennyisége, ezért is döntöttek úgy, hogy drasztikus változásokat vezetnek be.

A módszer eredményesnek bizonyult, hiszen míg tavaly novemberben 122 tonna újrahasznosítható hulladékot gyűjtöttek, idén novemberben már 358 tonnát. Tóth-Birtan Csaba, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, illetve az ÖKO Sepsi térségek közti társulás elnöke hangsúlyozta, fontos tényező volt a lécfalvi hulladékfeldolgozó beindítása, mert ott már tudják a nagyobb mennyiségű szelektív hulladékot is kezelni.

Különben Kovászna megye az első helyen végzett az Ecoatitudine 2017 környezettudatosító kampány szelektív hulladékgyűjtő versenyében, az oklevelet a hétvégén Bukarestben tartott, az InfoMediu Europa környezetvédelmi szaklap gáláján vehették át.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 20., hétfő

Megvan, hogy mekkora minimálbért kérnek januártól a szakszervezetek

A Törvény Ereje Országos Szakszervezet (SNFL) „legalább 4500 lejes” bruttó minimálbérre tesz javaslatot 2026-ra a témában zajló hétfői egyeztetéseken – tájékoztatott közleményében az érdekvédelem.

Megvan, hogy mekkora minimálbért kérnek januártól a szakszervezetek
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Hetvenhatéves hidegrekord dőlt meg Csíkban

Mínusz 9,2 Celsius-fokot mértek hétfőre virradóan Csíkszeredában; ez volt a leghidegebb október 20-i reggel a meteorológiai mérések kezdete óta.

Hetvenhatéves hidegrekord dőlt meg Csíkban
Hetvenhatéves hidegrekord dőlt meg Csíkban
2025. október 20., hétfő

Hetvenhatéves hidegrekord dőlt meg Csíkban

2025. október 20., hétfő

Randiverzum – TalálKomédia a rapidrandik világából Hajdu Steve és Cserna Lulu előadásában

Lehetséges szerelembe esni tíz perc alatt? – erre a kérdésre keresi a választ Hajdu Steve és Cserna Lulu új közös előadása, a Randiverzum – TalálKomédia, amely humorral, iróniával és sok emberi pillanattal vezeti be a nézőt a rapidrandik világába.

Randiverzum – TalálKomédia a rapidrandik világából Hajdu Steve és Cserna Lulu előadásában
2025. október 20., hétfő

Belevaló téli hidegre ébredtünk, mínusz tíz közelében Csíkszereda

Székelyföld-szerte, illetve az ország jókora területén fagypont alá esett a hőmérséklet hétfőre virradóan. A leghidegebb Csíkszeredában volt a lakott települések sorában.

Belevaló téli hidegre ébredtünk, mínusz tíz közelében Csíkszereda
Hirdetés
2025. október 20., hétfő

Földrengés alvás közben

A Richter-skála szerint 3,3-as erősségű földrengés történt hétfőn 3 óra 35 perckor Brăila megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Földrengés alvás közben
Földrengés alvás közben
2025. október 20., hétfő

Földrengés alvás közben

2025. október 20., hétfő

Egy szabadon maradt szoba nem bespájzolható másnapra – veszteségek a turizmusban

A vakációs utalványok értékének a megfelezése, áfaemelés, cash flow-problémák és kiszámíthatatlanság – nehéz főszezonon van túl a turisztikai szektor idén. Országszerte és Székelyföldön is több mint 10 százalékos visszaeséssel számolnak az ágazatban.

Egy szabadon maradt szoba nem bespájzolható másnapra – veszteségek a turizmusban
2025. október 19., vasárnap

Miniszteri pontosítás: a kényszerházasságot büntető törvénytervezet nem a kisebbségeket célozza

A kényszerházasságot büntető törvénytervezet nem a kisebbségeket célozza, hanem több ezer lány és nő védelmét szolgálja – pontosított vasárnap a Facebook-oldalán a környezetvédelmi miniszter, a vitákat kiváltó jogszabályjavaslat egyik kezdeményezője.

Miniszteri pontosítás: a kényszerházasságot büntető törvénytervezet nem a kisebbségeket célozza
Hirdetés
2025. október 19., vasárnap

Medvét láttak Hágótőn

Medvét láttak vasárnap este a Gyergyótölgyes községhez tartozó Hágótőn, ezt pedig jelentették a hatóságoknak – közli a Hargita megyei tűzoltóság.

Medvét láttak Hágótőn
Medvét láttak Hágótőn
2025. október 19., vasárnap

Medvét láttak Hágótőn

2025. október 19., vasárnap

Gelence nem felejt: hősökre és áldozatokra emlékeztek

Az aradi vértanúk, a barcaföldvári haláltábor községbeli áldozatai és az 1956-os forradalom hősei előtt hajtottak fejet október 19-én, vasárnap Gelencén. A hármas megemlékezést kopjafaavatás, koszorúzás, ünnepi műsor tette meghitté.

Gelence nem felejt: hősökre és áldozatokra emlékeztek
2025. október 19., vasárnap

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai

A bukaresti tömbházrobbanás után összesen 324 személy részesült tanácsadásban, és 82 személynek biztosítottak szállást hat hotelben – tájékoztatott vasárnap a Facebook-oldalán a főpolgármesteri hivatal.

1500 lejt kapnak családonként a bukaresti tömbházrobbanás károsultjai
Hirdetés