Hatvan napra ugrott a marosvásárhelyi polgármester jogosítványa

Megbírságolta a közlekedésrendészet Dorin Floreát, Marosvásárhely polgármesterét, bevonták gépjárművezetői engedélyét is. A közösségi oldalakon futótőzként terjedő értesülést a rendőrség szóvivője megerősítette a Székelyhonnak.

Kilenc bemutatóra készül a Tompa Miklós Társulat

A szeptember közepére tervezett új bemutató a fiatalok problémáit, a felnőttekkel való konfliktusait dolgozza fel. A Csáki Csilla rendezésében készülő Stresszfaktor 15 című előadásban nem színészek játszanak, hanem a színház fiatal önkéntesei.

Kilenc bemutatóra készül a Tompa Miklós Társulat
2016. augusztus 31., szerda

Újra emelnék a szemétdíjat Marosvásárhelyen

A kiadások növelésére hivatkozva kéri a Salubriserv szemételszállító cég és a marosvásárhelyi városháza szakigazgatósága, hogy egészítsék ki a hulladékkezelésre és hóeltakarításra szánt városi költségvetési összeget.

Újra emelnék a szemétdíjat Marosvásárhelyen
2016. augusztus 30., kedd

Támogatás nélkül marad a Marosvásárhelyi ASA

Maratoni ülés után fogadták el kedden a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők a költségvetés kiigazítását, amely az eredeti változathoz képest számos módosításon esett át. A Marosvásárhelyi ASA nem kapja meg a tervezetben szereplő 1,27 millió lejt.

Támogatás nélkül marad a Marosvásárhelyi ASA
2016. augusztus 30., kedd

Nem érezték a támogatást, inkább lemondtak az Unirea vezetői

Távozik a marosvásárhelyi Unirea Főgimnázium éléről a rangos középiskola és a vele társbérletben működő Római Katolikus Teológiai Gimnázium közötti botrányt kirobbantó igazgató és aligazgató.

Nem érezték a támogatást, inkább lemondtak az Unirea vezetői
2016. augusztus 30., kedd

Összegeztek a rendőrök, aggasztók a tapasztalatok

Az elmúlt hét folyamán két jelentős rendőrségi akció is zajlott Maros megyében. A bűncselekmények és a közúti balesetek számát igyekeztek visszaszorítani.

Összegeztek a rendőrök, aggasztók a tapasztalatok
2016. augusztus 30., kedd

Első díjjal tértek haza a Maros megyei tűzoltók

Első díjjal tért haza az elmúlt héten a Dâmboviţa megyében lebonyolítot feszítővágós-mentő és elsősegély-nyújtó versenyről a Maros megyei tűzoltóság csapata. Ők képviselik majd az országot a világbajnokságon.

Első díjjal tértek haza a Maros megyei tűzoltók
2016. augusztus 30., kedd

Hússzal növelték az orvosira felvehető diákok számát

Az augusztusi felvételin betöltetlen, illetve egy augusztus végi rendeletben meghatározott újabb helyekre szerveznek felvételit a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szeptember 9-én.

Hússzal növelték az orvosira felvehető diákok számát
2016. augusztus 30., kedd

Milliókról döntenek az önkormányzati képviselők

A keddi marosvásárhelyi soros tanácsülés egyik legvitatottabb napirendi pontja a költségvetés kiegészítése lesz, s ezen belül a DNA kivizsgálást is eredményező sporttámogatások kérdése.

Milliókról döntenek az önkormányzati képviselők
2016. augusztus 29., hétfő

Keresztúri mikrobusz ütközött egy kisteherautóval

Két személy sérült meg hétfőn este, miután egy kisbusz egy kisteherautónak ütközött a Maros megyei Ilencfalván, a Nyárádtő–Ákosfalva közötti 151 D jelzésű megyei úton.

Keresztúri mikrobusz ütközött egy kisteherautóval
2016. augusztus 29., hétfő

Gyenge eredmények a pótérettségin

A pótérettségire feliratkozott közel nyolcszáz Hargita megyei vizsgázó közül alig harminc százaléknyian értek el átmenő osztályzatot a vizsgasorozaton. Ez elmarad a tavalyi eredményektől. Hétfőn kifüggesztették az idei pótérettségi-eredményeket.

Gyenge eredmények a pótérettségin
Gyenge eredmények a pótérettségin
2016. augusztus 29., hétfő

Gyenge eredmények a pótérettségin

2016. augusztus 29., hétfő

Vásárhelyi Forgatag: összegeztek a főszervezők

„Az első benyomásom az, hogy alapvetően jól sikerült az idei Vásárhelyi Forgatag” – válaszolta érdeklődésünkre Portik Vilmos, a főszervezők egyike. Bár akadt néhány negatív visszajelzés is, a többség elégedett volt az új helyszínnel.

Vásárhelyi Forgatag: összegeztek a főszervezők
2016. augusztus 29., hétfő

Tizennyolc művész alkotott a makfalvi táborban

Bezárta kapuit a huszonnegyedik alkalommal megrendezett Nagy Pál Alkotótábor Makfalván.

Tizennyolc művész alkotott a makfalvi táborban
2016. augusztus 29., hétfő

Betonoszlopokkal gátolnák meg a talajmozgást

Több mint egy hete kezdtek el dolgozni a E60-as nemzetközi út Ákosfalva és Balavásár közötti szakaszán, Göcs Segesvár felőli kijárata és a balavásári tető között. A munkálatok miatt útszűkítést vezettek be a szakaszon.

Betonoszlopokkal gátolnák meg a talajmozgást
2016. augusztus 29., hétfő

Gyermekek birodalma a Ligetben

Kalózok, kézművesek, lelkes sportolók lepték el az elmúlt hétvégén a marosvásárhelyi Ligetet, órákat eltöltve a Vásárhelyi Forgatag gyermekbirodalmának foglalkozásain.

Gyermekek birodalma a Ligetben
Gyermekek birodalma a Ligetben
2016. augusztus 29., hétfő

Gyermekek birodalma a Ligetben

2016. augusztus 29., hétfő

Gazdag programmal érkezett Marosvásárhely testvérvárosa

A Vásárhelyi Forgatag díszvendége Kecskemét város volt. Marosvásárhely testvértelepülése több mint tíz programmal készült a magyar napokra.

Gazdag programmal érkezett Marosvásárhely testvérvárosa
2016. augusztus 29., hétfő

Bűvölték a bográcsokat

Az idei Vásárhelyi Forgatagon is volt hagyományos főzőverseny: a Bűvös Bogrács ezen a néven másodszorra szerveződött meg, mondta el a gasztronómiai programfelelős, Gáspár Botond.

Bűvölték a bográcsokat
Bűvölték a bográcsokat
2016. augusztus 29., hétfő

Bűvölték a bográcsokat

2016. augusztus 28., vasárnap

Marosvásárhely, ami összeköt

Főként Vásárhelyről és Magyarországról érkeztek a negyedik alkalommal megtartott Marosvásárhelyiek Világtalálkozójára szombaton, de volt, aki Dániából, Németországból, Amerikából vagy Izraelből tért haza találkozni, nosztalgiázni.

Marosvásárhely, ami összeköt
Marosvásárhely, ami összeköt
2016. augusztus 28., vasárnap

Marosvásárhely, ami összeköt

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye