Faültetésre került sor Nyárádszereda határában a helyi polgármesteri hivatal szervezésében. Az önkéntes munkára főleg a Deák Farkas Általános Iskola és a Bocskai István Iskolaközpont diákjai jelentkeztek.
Legfennebb három perc hosszúságú filmeket vetítenek azon a nemzetközi fesztiválon, amelynek műsorát ismét elhozzák Marosvásárhelyre is. Május 6–8. között 15 ország 70 városában fog zajlani a Très Courts, azaz a Nagyon Rövdifilmek Fesztiválja.
Szokásos módon öt napig tartja majd izgalomban Marosvásárhely egyetemistáit a Marosvásárhelyi Diáknapok és Diákfesztivál, amelyet idén már 14. alkalommal szerveznek meg. A rendezvényen idén góbék és székely menyecskék tolongására lehet majd számítani, ugyanis Székely só lett a rendezvény tematikája.
A távközlési minisztériumnak, illetve az Amerikai Egyesült Államok romániai nagykövetségének adott díjak mellett még egy Pro Urbe díjat osztanak idén Marosvásárhelyen.
Az 50. házassági évfordulójukat ünneplő marosvásárhelyiek jelentkezését várja a polgármesteri hivatal. Az előző évekhez hasonlóan ugyanis idén is megszervezik az Aranylakodalmat a Marosvásárhelyi Napok keretében.
Május 31-éig pályázhatnak különböző rendezvények vissza nem térítendő pénzbeli támogatására a marosvásárhelyi oktatási intézmények.
Áprilisi soros ülésén a Marosvásárhelyi Tanács visszavonta azt a március 31-én hozott határozatát, amelynek értelmében május 15-étől felbontották volna több mint 150 sérültgondozó munkaszerződését a polgármesteri hivatallal.
Miután minden kísérlet meghiúsult arra, hogy a város átvegye a somostetői vendéglő épületét, Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala faházat építtet az ingatlan közelében.
Nem elégszik meg Marosvásárhely polgármestere, Dorin Florea a Félszigettel, Szigetet szeretne. Elmondása szerint a hét folyamán tárgyalnak a szervezőkkel, amikor majd az esetleges helyszínváltoztatás is szóba kerül.
Hétfőtől, május 2-ától kezdődően ingyenesen sterilizáltathatják házikedvenceiket a marosvásárhelyiek a polgármesteri hivatal Prut utcai kutyamenhelyén. A beavatkozást egy németországi és egy marosvásárhelyi állatorvos végzi.
Nyárádszeredában találkoztak a Nyárád mente és a Kis-Küküllő Kistérségi Társulásokhoz tartozó önkormányzatok vezetői, hogy megbeszéljék nyertes pályázatuk első lépéseit.
A hagyományos ízek és a modern gasztronómia találkozása új szintre lép: a Taste of Transylvania Gasztrofesztivál a jövő évtől a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban (skanzenben) is jelen lesz.
Lehet, hogy a meteorológusok előrejelzései tántorították el a marosvásárhelyieket a majálisozástól? Szombaton csak néhány piknikező vonult ki a megyeközpontbeliek egyik legkedveltebb kirándulóhelyére, a Maros-partra – vasárnap, május elsején pedig szintén csak fele annyian voltak, mint egy átlagos nyári napon.
Adományokból rendezne be tájházat Mikházán a Csűrszínház Egyesület, ezért arra kérik azokat, akiknek a régi hagyományos életvitelt, paraszti kultúrát képviselő népi tárgyak (bútorzat, használati tárgy, szőttes, népviselet, régi mezőgazdasági gép, berendezés, szekér) vannak birtokukban, hogy ajánlják fel erre a célra.
Kinevezése óta először tett hivatalos látogatást Marosvásárhelyen Magyarország csíkszeredai főkonzulja, dr. Zsigmond Barna Pál. A magas rangú diplomata a város szülöttje.
Eleinte úgy tűnt, idén elmarad a Critical Mass elnevezésű kerékpáros felvonulás Marosvásárhelyen, de végül mégis végigbiciklizett a városon a hat-hétszáz érdeklődő. Az időjárás is kedvezett a rendezvénynek.
A húsvéti szép idő és az egész hetes meleg után változékony időjárásra számíthatunk a majálison. Kicsi eső, kicsi napsütés – úgyhogy lebarnulni nem igazán fogunk a hétvégén.
Meghatározatlan ideig sztrájkba lépett a marosvásárhelyi ILEFOR Rt. bútorgyár több mint 150 alkalmazottja, mivel hónapok óta késnek a fizetések, ráadásul a vállalat vezetősége nemrég bejelentette: hamarosan leépítések várhatók, amelynek következtében 88 személy marad munka nélkül.
Második alkalommal rendezik meg május 6–7-én a Marosvásárhely Rallyt, amely az idei Dunlop Országos Rally-bajnokság második fordulója is egyben.