Egy hónap alatt szeretnének úgynevezett összekötő útszakaszt kialakítani Marosvásárhelyen a Baross Gábor (Horea) utca és a Rózsák tere között, levágva legalább 10 méternyi széles sávot a jelenlegi zöldövezetből.
Az Amerikai Egyesült Államokból ered a Rainbow Loom nevű színes gumigyűrűkből készíthető karperecek divatja. Nálunk is terjed a karkötőhóbort, és amint az lenni szokott, az eredeti termékek mellett a hamisítványok is felbukkannnak.
Történészek, illetékes szakemberek és a civil szféra képviselői vettek részt a Peti András alpolgármester szervezte kerekasztal-beszélgetésen.
A már nyolc éve vajúdó élelmiszerpiacokra vonatkozó jogszabály már több mint egy hete az államelnök asztalán vár jóváhagyásra és közzétételre. Marosvásárhelyen már eddig is az őstermelőket részesítették előnyben.
Évről évre egyre több császármetszést végeznek, nem csak nálunk, szerte a világon. Szabó Béla szülész-nőgyógyász szerint sokkal több kockázattal, szövődménnyel járhat a császármetszés, mint a természetes, hüvelyi úton történő szülés.
A napokban Maros megyében is elkezdődött az elektronikus egészségügyi kártyák kézbesítése. Hogy a rendszer nem teljesen gördülékenyen működik, jól bizonyítják az egészségbiztosítási pénztárhoz érkező sorozatos telefonhívások.
A Maros Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház is csatlakozik a Maros Megyei Vérátömlesztés és Transzfúziós Regionális Központ kampányához, amelyben önkéntes véradásra szólítják fel Maros megye lakosságát.
Sóvidéki Tökfesztivál név alatt először szerveznek háromnapos rendezvényt Szovátán. A fesztivál az egyik vendéglátós fejéből pattant ki, de a szervezők úgy gondolják, ezzel az eseménnyel megmozgatják a sóvidékieket, valamint turistákat is csalogatnak.
A lakosságnyilvántartó hivatal ügyvezető igazgatója felhívja a figyelmet, hogy azok, akiknek személyazonossági igazolványa a lejárati határidőhöz közeledik, cseréljék újra az igazolványt, ellenkező esetben nem vehetnek részt a novemberi választáson.
Minden városban kötelező módon december 1-ről kell elnevezni ezentúl egy fő útvonalat. Maros megyében néhányan nevetségesnek tartják a törvényt, másokat a diktatúrára emlékeztet a jogszabály.
Maros megye két településén találtak kéknyelv betegségre utaló fertőzési gócokat, ezért a megye prefektusa meghatározatlan időre bezáratta az összes állatvásárt a megyében.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Mindenki számára hasznos és kellemes kikapcsolódási lehetőséget szeretne kínálni az ákosfalvi önkormányzat, ezért a hétvégén nagyszabású kiállítást és sörfesztivált szervez a községben.
A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete – Maros szervezete (RMGE-MAROS) tájékoztatott, hogy a méhész szakmában indított szakképesítési tanfolyamra még fel lehet iratkozni e hét végéig.
A marosvásárhelyi repülőtér csütörtökön kérte a megyei közegészségügyi hatóság és a megyei kórház fertőző betegségek osztályának az együttműködését, hogy akciótervet dolgozzanak ki az ebola-fertőzéses esetek kiszűrésére.
Egyre több azon marosszékiek száma, akik veszélynek teszik ki magukat azzal, hogy a települések környékén levő erdőkből gombát szednek, s anélkül fogyasztják el azt, hogy meggyőződnének róla, hogy ehető.
Az új tanév megkezdésével elkezdődtek a programok a marosvásárhelyi Gyermekek Házában. A 24 iskola utáni tevékenységre több mint kétezer diák jelentkezett óvodástól középiskolás végzősig, s a legnépszerűbbek a művészetek és az idegen nyelv körök.
Rendszeresen éles vitát szül a marosvásárhelyi önkormányzati üléseken, hogy kit és melyik tanintézet vezetőtanácsába jelöljenek. Néhány oktatási intézményben nagyon fontos, ki van a vezetőtanácsban.
Nehéz a szakmájukban elhelyezkedniük a felsőfokú végzettséggel rendelkező fiataloknak Marosvásárhelyen – állítják az érintettek, akik egyik állásinterjúról a másikra járnak. A jelentkezők szerint a cégeknek nagyok az elvárásaik.