
Fotó: Veres Nándor
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke és Kulcsár Terza József, a párt Kovászna megyei szervezetének az elnöke szerepel majd befutónak számító helyen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltlistáin az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon – döntötte el pénteken a párt bővített elnöksége Makfalván.
2016. szeptember 10., 11:022016. szeptember 10., 11:02
Amint Biró Zsolt pártelnök (képünkön) az MTI-nek elmondta, a párt országos elnökségének bővített ülésén rangsorolták a jelölteket, és elfogadták annak az együttműködési megállapodásnak az előre egyeztetett szövegét, amelyet a párt az RMDSZ-szel köt meg a jövő hét folyamán.
Biró Zsolt elmondta, a román választójogi törvény nem teszi lehetővé, hogy koalíciós szerződést kössenek, hiszen koalíció esetén a választási küszöb olyan mértékben megemelkedne, hogy azt a magyar pártok koalíciója nem tudná átlépni. Ezért az MPP jelöltjei az RMDSZ jelöltlistáján mérettetnek meg a választásokon. Hozzátette: erre az teremt lehetőséget, hogy az RMDSZ érdekvédelmi szervezetként, az MPP pedig pártként van bejegyezve. Így az MPP tagjai anélkül lehetnek az RMDSZ-nek is a tagjai, hogy le kellene mondaniuk a párttagságukról.
Biró Zsolt azt is elmondta, hogy az RMDSZ jelöltlistáján parlamenti mandátumot szerző polgári párti politikusok az RMDSZ frakciójában fognak tevékenykedni.
Pénteken ülésezett az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsa is, amely arról döntött, hogy a szövetség Kovászna megyében és a Hargita megyéhez tartozó Udvarhelyszéken ajánl fel egy-egy befutónak számító helyet az MPP jelöltjeinek - közölte a Maszol.ro portállal Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke.
A román államfő december 11-ére tűzte ki a parlamenti választásokat. Ezeken a romániai választók megyei pártlistákra adhatják majd le a szavazataikat. A székelyföldi Kovászna és Hargita megyében az elmúlt 26 év választásain csaknem valamennyi parlamenti mandátumot az RMDSZ jelöltjei szerezték meg.
Meghalt három amerikai katona az Egyesült Államok és Izrael Irán ellen indított műveletében – közölte vasárnap az Egyesült Államok térségbeli műveleteiért felelős Középső Parancsnoksága (CENTCOM).
Donald Trump amerikai elnök közösségi oldalán hivatalosan is megerősítette, hogy Ali Hamenei ajatollah, Irán legfelsőbb vezetője meghalt.
Az Egyesült Államok nagyszabású hadműveletet indított Irán ellen – jelentette be szombaton Donald Trump amerikai elnök a Truth Social közösségi oldalon, egyúttal megadásra szólította fel az iráni Forradalmi Gárdát.
Izrael megelőző csapást mért Iránra – jelentette be szombat reggel Jiszrael Kac izraeli védelmi miniszter. Az IRNA iráni állami hírügynökség mindeközben robbanásokat jelentett Teheránból.
Több mint 10 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan a román határt 2025-ben, közülük körülbelül 5 ezer a Máramarosi-havasokon keresztül – számolt be keddi sajtótájékoztatóján a máramarosszigeti területi határrendészeti felügyelőség vezetője.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
szóljon hozzá!