Testületileg lemondanak a magyar oktatók

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Eredménytelenül végződött Mihnea Costoiu, a felsőoktatásért felelős tárca nélküli miniszter a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) tett látogatása.

Szucher Ervin

2014. április 24., 19:002014. április 24., 19:00

A bukaresti tisztségviselő hiába próbált közvetíteni a felek között, csütörtökön délután újból bizonyosságot nyert, hogy az egyetem román többségű vezetősége hallani sem akar az önálló magyar struktúrák megalakításáról. Maga Leonard Azamfirei rektor is azzal érvelt, hogy a 2012 őszén aláírt hétpontos egyezségből a román fél betartott már hatot, ami fontos előrelépést jelent az anyanyelvű oktatás területén.

Az újabb kudarc nyomán Szabó Béla, a magyar tagozat vezetője bejelentette, hogy a közgyűlésen eldöntöttek értelmében a vezető tisztségeket betöltő képviselőik tiltakozásképpen beadják lemondásukat, a vezető testületekbe beválasztott tagok pedig bojkottálni fogják ezek tevékenységét mindaddig, amíg nem állítják helyre a törvényességet. Kérdésünkre, hogy nem éppen ez lehetett az ellenfél célja, Szabó annyit mondott, hogy reméli, nem. Egyébként a miniszterrel folytatott tárgyalásra Szilágyi Tibor prorektor már megírt lemondással érkezett.

A magyar tanárok döntése kapcsán Mihnea Costoiu sajnálkozásának adott hangot, helytelenítve a radikális lépést. „Lehangol ez a lépés, hisz én a párbeszéd híve vagyok. Meggyőződésem, hogy pillanatnyi megrekedésről van szó, és remélem, a közeljövőben sikerül megoldást találni. A döntés joga kizárólag a MOGYE kezében van, a minisztérium csak közvetítői szerepet játszhat” – jelentette ki Mihnea Costoiu. A tárca nélküli miniszter ugyanakkor félszájjal elismerte, hogy a magyar tanárok kérése törvényes, mondván, hogy „legális bármit is kérni, amit csak lehet”.

Szabó Béla azzal indokolta a magyar tanerők döntését, hogy ezúttal még csak ígéretet sem kaptak arra, hogy a szenátus újratárgyalná az önálló magyar struktúrák létrehozásának kérdését.

A tárgyalások kudarca több okból is borítékolható volt. Szinte mindent elárult a miniszter részrehajlásáról az a tény, hogy egy, a négyórás megbeszélést megelőző nyilvános rendezvényen, a Kultúrpalotában a tárcavezető Leo barátomnak nevezte az egyetem rektorát. Ugyanott elhangzott nyilatkozatával, miszerint a politikum nem sértheti meg az egyetem autonómiáját, Costoiu világossá tette, hogy nem a törvényesség betartásának kicsikarásáéért érkezett Marosvásárhelyre. Egyébként a MOGYE-n folytatott megbeszélést megelőzően Szilágyi Tibor rektorhelyettes is legyintve nyilatkozott portálunknak, mondván, hogy ő már semmit nem vár az újabb tárgyalásoktól.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 01., vasárnap

Egy lakóházra is átterjedtek a műhelyben fellobbant lángok

Nagycsergedi tűzvészhez riasztották vasárnap délben a marosvásárhelyi tűzoltókat: egy műhely, majd egy lakóház is kigyulladt, az anyagi kár jelentős.

Egy lakóházra is átterjedtek a műhelyben fellobbant lángok
Hirdetés
2026. január 31., szombat

Gyermekek a rendszer peremén: mi történik a 14 év alatti bűnelkövetőkkel?

Ha egy 14 év alatti gyermek bűncselekményt követ el, büntetőjogilag nem vonható felelősségre, a törvény mégis intézkedést ír elő. Jogos kérdés, hogy egy súlyos hiányosságokkal küzdő rendszerben mi történik ilyenkor a kiskorúval.

Gyermekek a rendszer peremén: mi történik a 14 év alatti bűnelkövetőkkel?
2026. január 30., péntek

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe

Új fejezet kezdődik a Kárpátok sétányán lévő Friedrich Schiller-iskola életében. Egy eddig elhanyagolt, illegális szemétlerakóként használt 1300 négyzetméteres területet nyilvánított közvagyonná az önkormányzat, hogy az intézmény udvarát bővítsék vele.

Elhanyagolt telekből iskolaudvar: bővül egy marosvásárhelyi iskola területe
2026. január 30., péntek

Nagyszabású rendőrségi akció: több mint 89 ezer csomag cigarettát foglaltak le

Tíz helyszínen tartottak házkutatást a rendőrök Maros megyében egy csempészettel kapcsolatos ügyben január második felében. Több gyanúsítottat állítottak elő, és jelentős készpénzt is lefoglaltak.

Nagyszabású rendőrségi akció: több mint 89 ezer csomag cigarettát foglaltak le
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Szolgálati lakásokra pályázhatnak a Marosvásárhelyen végzett diplomások

Szolgálati lakásokra hirdet pályázatot a Studium–Prospero Alapítvány Marosvásárhelyen a városban végzett orvosoknak, rezidenseknek, fogorvosoknak, gyógyszerészeknek, művészeknek, doktoranduszoknak és tanársegédeknek.

Szolgálati lakásokra pályázhatnak a Marosvásárhelyen végzett diplomások
2026. január 30., péntek

Átjárón gázoltak el egy gyalogost Marosvásárhelyen

Gázolás történt péntek délelőtt Marosvásárhelyen a Kövesdombon: a 83 éves gyalogost egy 54 éves sofőr ütötte el a gyalogátjárón.

Átjárón gázoltak el egy gyalogost Marosvásárhelyen
2026. január 30., péntek

Medvenapot tartanak hétfőn a marosvásárhelyi állatkertben

Medvenapi időjóslással várja a látogatókat hétfőn a marosvásárhelyi állatkert: a hagyomány szerint a medvék viselkedéséből következtetnek arra, hosszú marad-e még a tél, vagy közeleg a tavasz.

Medvenapot tartanak hétfőn a marosvásárhelyi állatkertben
Hirdetés
2026. január 30., péntek

Gyermek és ifjúsági citeraegyüttes-találkozó lesz Marosvásárhelyen

Első alkalommal szervezik meg a Gyermek és Ifjúsági Citeraegyüttesek Találkozóját január 31-én, szombaton, 11 órától a marosvásárhelyi Kultúrpalota Kistermében.

Gyermek és ifjúsági citeraegyüttes-találkozó lesz Marosvásárhelyen
2026. január 30., péntek

Taxis támadás: előre kitervelhették a fiatalok, kés volt náluk

Előre megtervezett támadás történhetett Mezőszabad közelében szerdán hajnalban, amikor három kiskorú egy taxi sofőrjére támadt – közölte utólag a Maros megyei ügyészség.

Taxis támadás: előre kitervelhették a fiatalok, kés volt náluk
2026. január 30., péntek

Rendőrségi mérleg: két óra alatt mintegy 150 bírság és tucatnyi bevont jogosítvány

Mindössze két óra leforgása alatt több mint 150 közúti bírságot szabtak ki a Maros megyei közlekedésrendészek egy célzott akció során csütörtök délelőtt.

Rendőrségi mérleg: két óra alatt mintegy 150 bírság és tucatnyi bevont jogosítvány
Hirdetés