Nyugati támogatással működnek a nyárádmenti önkéntes tűzoltócsoportok

Nyugati támogatással működnek a nyárádmenti önkéntes tűzoltócsoportok

A városi hivatásos alakulatok mellett egyre több vidéki településen jelennek meg az önkéntes tűzoltócsoportok. Bár a 2006. évi 307-es törvény a helyi önkormányzatok kötelességévé teszi a sürgősségi önkéntes szolgálat (SVSU) létrehozását, a tényleges megelőzési és beavatkozási munkálatokat a legtöbb esetben a helyi önkéntes csoportok végzik el a hivatásos tűzoltóság mellett. Körképünkben a nyárádmenti alakulatok működéséről tájékozódtunk.

Gligor Róbert László

2012. november 19., 09:142012. november 19., 09:14

2012. november 19., 09:562012. november 19., 09:56

Nyárádremete községben öt éve szerveződött egy kis önkéntes tűzoltó csoport. Akkor csupán nyolcan voltak tagjai, ma már huszonöten. A Vármezőben céget működtető Fahrenberger Rudolf osztrák vállalkozó tavaly felkarolta a csoportot. Tavaly sikerült is egy autót beszerezni, de idén szeptemberben már harmadik autóját kapta meg a községi tűzoltó csoport – ezt is az osztrák gersteniektől. Továbbá „Rudi bácsinak” köszönhetik azt is a községbeliek, hogy a sportpálya öltözője befejeződött, és mellé egy félig zárt épületet is „felhúztak” a nyáron. A vállalkozó jelmondata: kéz a kézben, ezért segíti a nyárádremeteieket. „Ne a kocsmákban nőjjenek fel a gyerekek, fiatalok, hanem legyen egy hely, ahol  szabadidejüket eltölthetik” – mondta el a harmadik autó átadásakor. Az osztrákoktól az autó mellett tűzoltó ruházatot is kaptak a nyárádmentiek: ma a községben a remeteiek mellett már Nyárádköszvényesen és Mikházán is van önkéntes csoport 12, illetve 6 taggal – tudtuk meg Kakucs Albert remetei tűzoltótól, valamint Magyari Péter polgármestertől. A tavaly decemberben Gerstenbe is meghívták a remetei önkénteseket, akkor végiglátogatták a környékbeli tűzoltóságokat. Vendéglátóik felhívást intéztek a vidék alakulatai felé, ennek következtében idén többször is kaptak különböző felszereléseket a nyárádmentiek. Jelenleg a csapat három autóval rendelkezik, és kilátás van arra, hogy jövőben akár két további autóhoz is hozzájussanak, így valamelyik községbeli csapatnak és telepüésnek is átadhatnak egyet – mesélte el a részleteket Majos Levente, a csoport egyik vezetője.

Igyekeznek a csíkfalviak is

Idén nyáron Csíkfalván is önkéntes tűzoltócsoport jött létre. Mivel a közeli és a megyeközponti tűzoltók kiérkezéséig nemegyszer leégett a meggyúlt ingatlan, már előzőleg is felvetődött a tűzoltóság ötlete. Így jött létre a csoport, amelyben a község öt településének mindenike képviselteti magát.

Jelenleg 40 aktív és 20 póttagja van az önkéntes csoportnak. Nagyon lelkes fiatalok és középkorúak, akik nem a kocsmákban és a játékgépek mellett töltik el az idejüket, hanem a közösség számára is hasznos dolgot végeznek. És számukra büszkeség is, ha versenyeken és bevetéseken vehetnek részt – mondta el Szabó Árpád, aki Varga Ervin alpolgármesterrel együtt vezeti az alakulatot.  A franciaországi Bourgogne és a belgiumi Holsbeck testvértelepülések adományával tűzoltó autót is beszereztek a csíkfalviak: tavaly decemberben bukkantak egy internetes hirdetésre, miszerint a németországi Reiskirchen lecseréli és eladja tűzoltókocsiját. Kapcsolatba léptek velük, és némi alkudozás után ötezer euróért felszereléssel együtt megvásárolták az autót. De hogy állandó szolgálatot is tartsanak, szükség van egy telephelyre és garázsra, ezért az önkormányzat támogatásával a lelkes csoport nemrégiben elhatározta, hogy a községközpontban ingatlant építenek. Az önkormányzat mellett a Csíkfalvi Egyesület a Jövőért is támogatást nyújtott, továbbá lakossági adományokra is számítanak. A lelkes tűzoltók közmunkával el is kezdték az épület alapjának elkészítését.

A semmiről indultak

A csapatnak a nyáron szinte semmije nem volt az autón és a lelkesedésen kívül. Aztán az erdőszentgyörgyi alakulattól kaptak tíz ruhát. Majd a csíkfalvi reformátusok kapcsolata révén Magyarországról kaptak egy pumpát. A franciaországi Bourgogne testvértelepülés tűzoltó alakulata is két csomag tűzoltó ruházatot küldött nemrégiben. Továbbá Balogh István polgármester tárgyalt a svájci Arboldsville polgármesterével, ahonnan 30 tűzoltó kabátra kaptak ígéretet. A magyarországi testvérkapcsolat, Rábakecöl önkormányzata a nyáron 200, míg legutóbbi látogatásukkor 132 ezer forintot adományozott a községnek, ebből is tűzoltáskor és vízszivattyúzáskor használható pumpákat és tűzoltó-felszereléseket vásárol az önkormányzat.

Nemrégiben a reiskircheni barátok is Csíkfalván jártak és kiképezték az ittenieket a megvásárolt autó kezelésére, továbbá nadrágokat, bakancsokat és felsőket is adományoztak a nyárádmentieknek. Jürg Lirdenstruth-tól megtudtuk: Németországban a hivatásos tűzoltók mellett a helyhatóságok törvényes kötelessége a tűzvédelem biztosítása az önkéntes tűzoltóságok révén. A reiskircheni alakulat 50 tagja egy 5 községből álló, 12 ezer lakosú területet lát el négy autóval, de a közelükben elhaladó autópályán is részt vesznek bevetéseken tűz- és balesetekkor – évente legkevesebb százszor.

Ákosfalva látja el a vidék alső szakaszát

Ákosfalván már 2004-ben létrejött az önkéntes tűzoltó-alakulat, két év múlva ez kiegészült a sürgősségi esetekben bevethető csoporttal (SVSU). Jelenleg a polgármesteri hivatal alkalmazásában áll öt személy, akik állandó szolgálatot tartanak, ezen kívül a község nyolc településéről 80 önkéntesük van – derül ki Móréh Tibor parancsnok beszámolójából. A legtöbbet az ákosfaviakat veszik igénybe, a többiek a saját településükön lépnek közbe szükség esetén. Az alalulat két autóval rendelkezik: egyiket a belga Kasterlee testvértelepülés, másikat a megyei tűzoltóság adományozta évekkel ezelőtt. Ezenkívül van egy kisautójuk, amellyel a mezei tüzeket közelítik meg, és rendelkeznek egy mentőautóval is. A géppark elég idős, de használható, ezenkívül minden szükséges eszközzel és megfelelő ruházattal rendelkeznek a belga barátok és az önkormányzat révén. A holland Nijkerk testvértelepülés egy újabb tűzoltóautó beszerzésére tett ígéretet, és a belgák is megpróbálnak másik autót juttatni a községbe a jövőben.

Az alakulat Ákosfalva mellett ellátja Backamadaras, Nyárádkarácson és Dózsa György községeket is: évente szerződést kötnek ezekkel az önkormányzatokkal, így azok is hozzájárulnak az alakulat fenntartásához a bevetések számától függetlenül. Évente akár ötven beavatkozással számolnak, de a tűzesetek mellett közúti balesetekkor is kivonulnak, de mentettek ki már kútba esett személyt, találtak meg eltűnt és a Nyárádba fulladt személyt is, és árvízkárok elhárításában is részt vesznek.
Remélhetőleg hamarosan elkészül a községháza mellett az az épület is, ahová az iroda mellett az összes autóval is beköltözhetnek. Ugyanis jelenleg csupán egy autó van fedett épületben, a másikból a téli időszakra ki kell ereszteni a vizet, így a hatékonyságuk felére csökken. Továbbá ha fűtetlen autóval indulnak bevetésre mínusz 15 fokos hidegben, amire a helyszínre érkeznek, a tartályban levő víz be is fagyhat. Mindezek ellenére a marosludasi, radnóti, szovátai egységekkel egy szinten állnak, évente részt vesznek versenyeken, és nemcsak az otthoni, hanem a környező községek lakói számára is felkészítőket tartanak évente – részletezte az alakulat tevékenységét Móréh Tibor.

A többi község sem alszik

Bár nem mindenhol alakultak önkéntes csoportok, a nyárádmenti községekben a helyi önkormányzatok eleget tettek a 307-es törvény előírásainak: a polgármesteri hivatal szintjén van legalább egy-egy személy, aki a tűzvédelmi intéskedésekért és a sürgősségi szolgálatért felel, szinte mindenhol beszereztek egy-két szivattyút is, és helyi szinten elkészültek a tűz- és katasztrófavédelmi tervek is, valamint az ilyen esetekben mozgosítható helyi szereplők névsorai is. Tűzesetekben a nyárádszeredai, szovátai, erdőszentgyörgyi és marosvásárhelyi alakulatok autói is a helyi csoportok segítségére sietnek, az idei nyáreleji csíkfavi és nyárádszeredai árvíz esetén pedig megtapasztalhattuk a községek közötti összefogás, kölcsönös és önkéntes segítségnyújtás jó példáit is.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2017. március 02., csütörtök

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit

Tizenkétezer lejjel és ezerkétszáz euróval „gazdagodott” két Szépvíz községi fiatal. A pénzt egy idős helyi férfit múlt év júliusa óta zsarolva szerezték.

Több mint fél éven át zsarolták falustársai az idős férfit
2017. február 28., kedd

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát

Hagyományos bikaütést tartottak Kászonaltízen: a jelentős múlttal rendelkező eseményt minden évben húshagyókedden szervezik meg, majd az éjfélig tartó mulatozás után „eltemetik a telet és a vígságot, hogy minden ember lásson munkához”. 

Bikaütéssel búcsúztatták a mulatozás időszakát
2017. február 27., hétfő

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot

A környezetőrség is ellenőrzést tartott a kászonaltízi önkormányzat által működtetett, fúrt kútból származó vízzel kapcsolatosan. Mivel a szolgáltatás nincs engedélyeztetve, és a szennyvíz belefolyik a Kászon-patakába, 30 ezer lejes bírságot szabtak ki.

Harmincezer lejre bírságolták a kászonaltízi önkormányzatot
2017. február 23., csütörtök

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék

Még egy csíki településen kell eltávolítani a Községháza feliratot a polgármesteri hivatalnak otthont adó épületről – a Hargita Megyei Törvényszék ítélete ezúttal Csíkrákos polgármesterét kötelezi erre. A községvezető azt mondta, fellebbezni fognak.

A csíkrákosi Községházára is nemet mondott a törvényszék
2017. február 22., szerda

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson

A múlt év végén történt gyilkosság óta még mindig nagy a félelem Homoródalmáson – jelentette ki a település polgármestere a Területi Közrendi Hatóság első ülésén. A rendőrség és a csendőrség képviselői támogatásukról biztosították a tisztségviselőt.

A gyilkosság miatt továbbra is félelem uralkodik Almáson
2017. február 22., szerda

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba

Pontot tettek Csíkpálfalva több éves infrastrukturális beruházásának végére: a községi utak felújítása után befejezték a pálfalvi és delnei kultúrotthonok felújítását, bővítését, valamint elkészült a delnei napközi otthonos óvoda is.

Korszerű helyiségeket vehetnek használatba
2017. február 21., kedd

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében

Székely határőr emlékközpontot hoznak létre Szépvízen a szocializmusban még öregotthonként működő épületben, miután befejezik annak felújítását. Idén az épület tatarozása és a történelmi visszatekintő anyaga készül el. A központot jövőben rendeznék be.

Emlékközpont létesül az egykori öregotthon épületében
2017. február 20., hétfő

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére

Elkezdődhet idén a nyikómalomfalvi szennyvíztisztító állomás bővítése, miután a farkaslaki önkormányzat sikeresen pályázott a korszerűsítéshez szükséges összegre.

Háromszázezer eurót költhetnek a szennyvíztisztító bővítésére
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

A vízhiányt tartja a legnagyobb problémának István Adrián székelyderzsi polgármester. Az elmúlt fél évben az elődje által megkezdett projekteken dolgozott. Ezek közül az egyik legfontosabb az akadozó ivóvíz-szolgáltatás. 

Megoldást keresnek a vízhiányra
Megoldást keresnek a vízhiányra
2017. február 10., péntek

Megoldást keresnek a vízhiányra

2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Negyedik alkalommal tartanak kolbászfesztivált Csíkszentmiklóson szombaton.

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd
2017. február 09., csütörtök

Csíkszentmiklóson minden a kolbászról szól majd

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!