Nyárádszeredát kivették a Székelyföldből

„Közülünk egy, aki szeret írni, szereti az embereket, szereti meglátni a jót és a rosszat, amiből egy könyv születik” – így mutatta be Kiss Hajnal nyugalmazott irodalomtanár Csíki Sándort, utalva egyúttal arra a hét tagú irodalmi-közéleti körre, amelyet a tíz éven át megjelenő egykori Bekecsalja című nyárádszeredai lap jelentett. A Lármafák székely ormokon című kötet tartalmilag három fejezetre oszlik: a Nyárád és Kisküküllő mente falvairól szóló írások, továbbá egy nyughatatlan és furfangos backamadarasi székely gyermek emlékei, valamint az az időszak, amelyet a marosvásárhelyi református kollégiumban töltött az ifjúként a szerző.

Minden szó egy lármafa

Reményik Sándor Eredj, ha tudsz című versével nyitották meg a könyvbemutatót, de Varga Sándor indulásból kijelentette: a szerzőt kell bemutatni, a könyvet pedig elolvasni. Így inkább azt emelte ki: aki szolgál, annak maradni kell. Csíki Sándor tanárként megjárta a múlt rendszerben száműzetésben Moldovát is, de itthon „nemcsak megjátssza a magyart, hanem cselekszi is”. Elmondja azt, amit más elhallgat, és bemutatja azt, amit a történészek nem: a Nyárádmentét kivették a Székelyföldből. Nem politikai rendeletekkel, hanem agymosással: az itteni emberek már magyarnak és nem székelynek vallják magukat, bár még mindig felöltik a „székely ruhát”. Varga Sándor egyetlen kritikát fogalmazott meg a kötettel szemben: bár van eredeti humora, mégis szomorkás a hangulata, ezért bíztatta is az írót, hogy ne a kilátástalanságot, hanem a reményt láttassa. Minden könyv, szép beszéd, tanítás, minden kiadott és betartott szó egy lármafa, ezért mindenki a saját portáján legyen lármafa – adta szinte parancsba Varga Sándor, aki úgy véli: akkor lesz vége a pokol harmadnapjának, amikor az írók, papok, értelmiségiek tanítani kezdenek, és nem hallgatni, megalkudni.

Az írás terápia is

„Nyárádszereda jó közösség, jó itt élni és dolgozni” – mondta felszólalásában Csíki Sándor, aki köszönetet mondott mindenkinek, aki e kötet megszületésében segített: családjának, barátainak és kritikusainak is, hiszen bevallása szerint írásaiban sokszor megbánt másokat, de tanul a visszajelzésekből. Nem keres dicséretet, díjakat, hanem ösztönösen ír, és követi azt a jobboldali érzelmű utat, amelyet hajdan a Bekecsalja kijelölt. „Csíki Sándor kezd önmagára találni” – véli Kiss Hajnal, hiszen egy kezdeti kritizáló korszak után olyan útra lépett, hogy „látom, de bízom”, azaz nemcsak láttatja a problémákat, hanem még mindig reménykedik a javulás lehetőségében.
Személyes hangvételű megszólalásában a sporttanár és helyi tanácsos Csíki elárulta: sokszor foglalkoztatja egy-egy megfogalmazhatatlan nyugtalanság, ilyenkor nyúl a pennáért, hiszen az írás terápiát is jelent számára.Azt is megtudtuk: főleg hajnalban önti szavakba gondolatait.

Dedikálás előtt a szerző egy gyerekkori emlékéről olvasott fel: amikor Opinka bá belelökte őt a ganélébe. Továbbá Balogh Irma a Nyárádszeredáról szóló részt mutatta be a kötetből, amelynek borítóját a nyárádszeredai származású, Magyarországon élő Dávid Júlia illusztrálta. Erre külön büszke is a szerző, hisz a művésznő már Wass Albert köteteket is illusztrált. Azt is megtudtuk: a kiadás költségterheiből a Magyar Országgyűlés elnöke, Kövér László személyesen is részt vállalt.