Fotó: Gecse Noémi
Csíkszereda zsögödi városrészében több év várakozás után jelentős útfelújítások készültek el idén, a munkát pedig folytatni szeretnék. A következőkben a Zsögöd utcában készülhet aszfaltburkolat.
2018. október 18., 14:402018. október 18., 14:40
Több éven át tartó vezetéképítés, majd a felújítás után idén alakult ki a városrész főutcájának, a Zsögödi Nagy Imre utcának az új arculata, de ennek környezetében is történtek kedvező változások.
A Kicsimező utcában nem kell többé a sarat kerülgetni vagy a port nyelni,
Az úttest alapozása után az első aszfaltréteget elterítették, így most már csak a kopóréteg hiányzik ahhoz, hogy az útburkolat teljesen elkészüljön – addig még a magasabb aknafedelek miatt kell óvatosabban közlekedni. A kopóréteg elhelyezése mellett a járdák, illetve a szélesebb szakaszon kialakított parkoló térkövezését kell elvégezni, az építő cég a hónap végéig fejezi be a munkát. Hasonló a helyzet a nem messze levő Kőbánya utcában is, ahol az első réteg aszfaltot nemsokára követi a második. Mindkét utcában esővíz-elvezető hálózat is készült.
Fotó: Gecse Noémi
Másik fontos utcája a városrésznek a Zsögöd utca, amely a keresztúttól a templom és a temető érintésével egészen a Natúr lakóparkig vezet. Csak az első szakasza volt aszfaltozva, amelyet négy éve, a szennyvízvezeték építésekor részben felástak, majd a burkolatot kijavították. A második, 1,2 kilométeres szakaszon, amely a lovardától a lakóparkig tart, soha nem volt még aszfaltburkolat, de ennek kivitelezésére is készülnek. Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre azt mondta,
A felújításról a helyi önkormányzati képviselő-testület dönt majd, a jövő évi költségvetés függvényében, a beruházási lista véglegesítésekor derül ki, hogy lesz-e pénzösszeg elkülönítve erre a célra. A Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében erre a munkálatra 1,3 millió lej értékű támogatást biztosítanak. A Zsögöd utca első szakaszán is szükség lenne új aszfaltburkolatra, ennek elkészítése is szerepel a tervek között, ott viszont azelőtt zárt esővíz-elvezető hálózatot kell kiépíteni a mostani sáncok helyett – tudtuk meg.
Románia támogatja az Európai Bizottság és annak elnöke, Ursula von der Leyen erőfeszítéseit az Egyesült Államokkal való tárgyalás folytatására – jelentette ki vasárnap Nicușor Dan elnök.
Nem kell megijedni, az új Superman-film nem rossz. Csak nem olyan, mint amihez eddig hozzászoktunk. Kritika.
A rendőrség közlekedési tájékoztató központja (Infotrafic) szerint a 7B jelzésű országút Arad és Tornya közötti szakaszán történt balesetben két autó volt érintett.
Letette a hivatali esküt vasárnap reggel az alkotmánybíróság három új bírája, Mihai Busuioc, Asztalos Csaba és Dacian Cosmin Drago
Arad megyére is kiterjesztették a hatóságok a Maros megyei Mezőméhesen történt gyújtogatás és gyilkosság elkövetésével gyanúsított Emil Gânj keresését.
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
A koalíciós pártoknak tárgyalóasztalhoz kell ülniük és sokkal komolyabban meg kell vitatniuk, hogy kinek mekkora részt kell vállalnia a deficitcsökkentés terhéből – véli a Szociáldemokrata Párt (PSD) főtitkára, Paul Stănescu.
Múlt héten elhagyta a bűvös 1 milliós nézőszámot a Hogyan tudnék élni nélküled?. Ehhez a számhoz az erdélyi nézők, mint egy 120 ezer nézővel járultak hozzá.
Megválasztották Ilie Bolojant a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökévé az alakulat szombati rendkívüli tisztújító kongresszusán.
Sok romániai alkalmazott nemcsak a pénz, hanem a lelki nyugalom miatt váltana munkahelyet. Egy friss felmérés szerint többségük elégedetlen a jelenlegi fizetésével, és komoly pszichés nyomás nehezedik rájuk.
szóljon hozzá!