
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház költségeinek optimizálása a személyzet legalább 10%-os csökkentését vonja maga után. Ez elméletileg 191 személy elbocsátását jelentené, de hogy mikortól, azt nem lehet tudni.
2010. február 25., 21:372010. február 25., 21:37
2010. február 25., 21:502010. február 25., 21:50
A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház csaknem ezerkétszáz alkalmazottja a 2008-ra járó tizenharmadik fizetését, a 2009-es első félévi hűségpénzét, valamint a tavalyi második-harmadik negyedévre járó két százalékos juttatások kifizetését kéri, és ezért az alkalmazottakat tömörítő Sanitas a közelmúltban pert indított a kórház ellen. Csakhogy a juttatások összege 2.577.500 új lejre rúgna, amit semmiképpen nem tud kifizetni az intézmény, mert nincs pénze, mondta megkeresésünkre dr. Demeter Ferenc vezérigazgató.
„Minden alkalommal nemleges választ adtak, arra hivatkozva, hogy nincs pénze a kórháznak – vélekedett Nyulas Emma, a Sanitas Hargita megyei elnöke – így elindítottuk a peres eljárást. Ezt az összes szakszervezeti tag támogatta aláírásával, a középkáderek és az orvosok is. Csupán azt kérjük, ami jár nekünk” – nyilatkozta a szakszervezeti vezető.
A járandóság, amelyért a szakszervezet harcol, egyénenként változik, többnyire személyenként két átlagfizetésnyi összegről szó3. Dr. Demeter Ferenc kórházigazgató szerint a kórház költségvetésébe nem fér bele ez a kiadás. „Az egészségügyben központilag meg van határozva, hogy mennyi a pontérték. Annyi pontot adnak, amennyi beteget ellátunk, tehát a jövedelmünk az ellátott betegek után korlátozott\" – mondta az igazgató, aki úgy gondolja, hogy ha az alkalmazottak megnyerik a pert kb. „6,3%-nyi pluszjövedelemhez jutnak, de ez azzal jár, hogy 6,3%-uk kell hogy távozzon a kórháztól, és aki marad, az 6,3%-al többet kell dolgozzon, mert több pénz nem fog bejönni az egészségügyi rendszerbe”.
Az igazgató elmondta, hogy személyzetcsökkentést a per kimenetelétől függetlenül is kell eszközölniük, mert a személyzeti struktúra túlterhelt. „A kórház költségvetésének 60%-a kellene legyen a személyzeti költség, – magyarázta – de ez nálunk 84%. A kórházi működésben van egy alapelv, amely szerint egy ágyra egy alkalmazott juthat, tehát a 831 ágy esetén ugyanennyi körül kellene legyen az alkalmazottak száma.” Mivel a csíkszeredai kórház több épületben működik, ezért a struktúra valamivel bővebb lehet, de még így is 191 alkalmazottal több van, mint amit ez az engedékeny százalékmeghatározás megengedné, véli az igazgató, aki hangsúlyozta, hogy elsősorban kisegítő személyzeti állasokat próbálnak megszüntetni, de mivel a kisegítő személyzet körében végzett felszámolási lehetőségek korlátozottak, valószínű, hogy hozzá kell nyúljanak a gyógyító személyzethez is. Ez esetben figyelembe veszik az egyes osztályok kihasználtságát és eredményeit. A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznak jelenleg 1136 állandó alkalmazottja van. A személyzet az ideiglenes alkalmazottakkal együtt összesen 1198 fő.
A szakszervezet a gyergyószentmiklósi kórház alkalmazottainak (266 főnek) nevében is, a csíkszeredaihoz hasonló okokból pert indított.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!