Leellenőrizték a háromszéki hulladékgazdálkodást, biztatók az eredmények

Jöttek, láttak, és némi javaslattal, de elégedetten távoztak •  Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Jöttek, láttak, és némi javaslattal, de elégedetten távoztak

Fotó: Kovászna Megye Tanácsának sajtóirodája

Megvizsgálták a Kovászna megyei integrált hulladékgazdálkodást, a rendszer jól teljesített.

Bíró Blanka

2019. április 07., 15:522019. április 07., 15:52

Háromnapos munkalátogatáson vizsgálták meg az Európai Fejlesztési Bank és a romániai Ramboll konzultáns cég szakemberei a hétvégén, hogy milyen stádiumban van Kovászna megyében a hulladékgazdálkodás, betartották-e a pályázati vállalásokat.

Emanuel Borel, az Európai Fejlesztési Bank képviselője szerint Kovászna megyében elsők között vannak országos szinten, ahol az integrált hulladékgazdálkodás – a szelektív hulladékgyűjtés, a szétválasztás és tárolás – tényleg európai színvonalon működik. Javasoltak néhány további fejlesztést, erről egyeztettek a hulladékgazdálkodási egyesület képviselőivel, amit a jövőben meg is kívánnak oldani.

A rendszer bővítése érdekében hárommillió eurós beruházást hajtanak végre, ezek kivitelezésével elérhetők lesznek a Románia által felvállalt kötelezettségek – fejtette ki Ambrus József, a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület igazgatója. Hangsúlyozta, a munkalátogatás során visszaigazolást nyert, hogy jó úton járnak, ami szerinte a lakosság, az önkormányzatok, a hulladékbegyűjtő cégek és a lécfalvi lerakót működtető cég pozitív hozzáállásának, összefogásának tulajdonítható.

Az integrált hulladékgazdálkodási rendszer Kovászna megye legnagyobb értékű pályázata, a beruházás értéke közel 25 millió euró. A pályázatban Kovászna Megye Tanácsa 2,5 millió eurós önrészt vállalt, a projekt révén Maksa és Lécfalva között, közel 16 hektáron építették meg azt a korszerű hulladéktárolót, -válogatót és komposztáló üzemet, amely az egész megye lakosságát kiszolgálja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 09., szerda

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát

Elrendelte a legfőbb ügyészség Horațiu Potra vagyonának a zár alá vételét. A zsoldosvezért folytatólagosan elkövetett adócsalással, sikkasztással és pénzmosással gyanúsítják ebben az ügyben.

26 millió lej, 29 kilogramm arany, 12 ingatlan – zárolta a legfőbb ügyészség Horațiu Potra zsoldosvezér vagyonát
2025. július 09., szerda

Árvízveszély Hargita megyében – narancs- és sárga kódú figyelmeztetés a folyók mentén

Narancssárga és sárga kódú árvízriasztást adott ki szerdán az Országos Hidrológiai Intézet, az érintett Hargita megyei területeken árhullámokra, heves vízlefolyásra és vízszintemelkedésre kell számítani.

Árvízveszély Hargita megyében – narancs- és sárga kódú figyelmeztetés a folyók mentén
2025. július 09., szerda

Viharok, tüzek és balesetek: 106 riasztás 24 óra alatt Maros megyében

Az elmúlt 24 órában a Maros megyei hivatásos tűzoltóknak összesen 106 sürgősségi bevetésen kellett helytállniuk. Közúti balesetekhez, tizenegy tűzesethez, kidőlt fák eltávolításához riasztották őket.

Viharok, tüzek és balesetek: 106 riasztás 24 óra alatt Maros megyében
2025. július 09., szerda

Hatalmas pusztítást végzett a vihar Tusnádfürdőn

Súlyos károkat okozott a kedd esti vihar Tusnádfürdőn: hatalmas széllel és esővel csapott le a fürdővárosra alig néhány perccel azután, hogy a Ro-Alert rendszeren keresztül riasztás érkezett.

Hatalmas pusztítást végzett a vihar Tusnádfürdőn
2025. július 09., szerda

Narancssárga viharjelzés Hargita és Kovászna megyében

Az Országos Meteorológiai Szolgálat narancssárga kódú figyelmeztetést adott ki július 9-ére, 12 és 22 óra között. A viharos időjárás az ország számos megyéje között Hargita és Kovászna megyét is érinti, Maros megyére az enyhébb, sárga kód érvényes.

Narancssárga viharjelzés Hargita és Kovászna megyében
2025. július 09., szerda

A vigasztalhatatlan medvebocs ma már legalább hároméves medve

Egy aktuális tragédiát lovagolt meg egy újrahasznosított videóval a Medveles Erdélyben-Gyergyószentmiklóson Facebook-oldal, amelyről mi is hírt adtunk.

A vigasztalhatatlan medvebocs ma már legalább hároméves medve
2025. július 09., szerda

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar

Tizenkilenc megye összesen 81 településén okozott károkat a rossz idő az elmúlt 24 órában.

Lesodródott épületelemek, kidőlt fák, megrongálódott autók – ekkora károkat okozott a vihar
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szerda reggel 7 óra 38 perckor Buzău megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

Megrengett a föld szerda reggel
Megrengett a föld szerda reggel
2025. július 09., szerda

Megrengett a föld szerda reggel

2025. július 09., szerda

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban

Ilie Bolojan miniszterelnök kedd este azt nyilatkozta, ügyvivő államfőként meglepetéssel értesült arról, hogy a bírák és ügyészek átlagosan 48 éves korban vonulnak nyugdíjba és az átlagnyugdíjuk 5000 euró.

Bolojan: különnyugdíjakkal kapcsolatos intézkedés is szerepelni fog a második deficitcsökkentő csomagban
2025. július 08., kedd

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült

Lesodródott az úttestről egy autó a Maros megyei Nyárádkarácson községhez tartozó Folyfalván kedden este. Az autóban utazó személy súlyosan sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Lesodródott az útról autójával, súlyosan megsérült