„Kistestvérrel” gyarapodik a Kovászna Megyei Művelődési Központ és Kovászna Megye Tanácsának Kultúr-Kültér címet viselő sikeres szabadtéri rendezvénysorozata: június 7-én, kedden indul a Kultúr-Suli elnevezésű projekt, amely az előbbi koncepcióját követve elsősorban vidéki iskolákba és óvodákba juttat el különböző produkciókat: gyermekkoncerteket, érdekes előadásokat, gyermekfoglalkozásokat.
2022. június 06., 17:292022. június 06., 17:29
Az első programra június 7-én, kedden Zalánpatakon kerül sor a helyi kultúrházban, az iskolásokat és óvodásokat a Kelekótya együttes örvendezteti meg Kalapszalag címet viselő interaktív gyermekkoncertjével. Június 8-án a bodoki és nagyborosnyói gyerekek táncolhatnak és énekelhetnek: a bodoki gyerekeket 10 órára várják a Folker együttes „hangszersimogatójára” a József Attila Művelődési Házba, a nagyborosnyói kultúrházban pedig 11 órai kezdettel a Tekergőke együttes Égen-földön című produkciója lesz megtekinthető.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el csütörtökön az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) nyolc megyében.
A szokásosnál is nagyobb sikernek örvend a dálnoki búvártó az idei szezonban: a július első hetétől megtekinthető, medve–ember kapcsolatot bemutató fotókiállítás elhelyezésekor több tucat kíváncsiskodó akadt, a bátrabbak a merülésre is vállalkoztak.
Visszatérő kihívás a román nyelv oktatása a hazai magyar tanulók számára, és Székelyföld jelentős része küzd ezzel a kihívással, hiszen itt jóval gyengébb eredmények születtek a román érettségin, mint például az anyanyelvi vagy matematika vizsgán.
Büntetést nem, felszólítást viszont kaphatnak azok a lakók, akik nem viselnek gondot a környezetükben lévő zöldövezetekre. Ilyen példák a járdák és utak fölé belógó, gyalogosokat vagy az autók közlekedését zavaró faágak, illetve a földre hulló gyümölcsök.
A gépkocsivezetők és a civil szervezetek tiltakozása nyomán ismét módosította a kormány csütörtökön a közúti ellenőrzéseknél használt alkohol- és drogtesztekkel kapcsolatos, két hete hatályba léptetett közlekedésbiztonsági sürgősségi rendeletet.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter csütörtökön közölte, hogy videókonferenciát hívott össze a helyi hatóságok képviselőivel a vörös kódú hőséghullámmal kapcsolatos intézkedésekről.
Marosvásárhelyen csak a Moldova és a Nyíres utcai forrás vize alkalmas emberi fogyasztásra, a többi nyolc csorgóból vett minta nem nem felel meg az egészségügyi előírásoknak – derül ki a marosvásárhelyi városháza megrendelésére végzett vizsgálatokból.
Hogyan lépjünk a tettek mezejére, hogy ne csak tervekkel, stratégiákkal maradjunk – erre keresi a választ a sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) augusztus 22-25. között megszervezett hagyományos gazdasági műhelytábora.
Év eleje óta 123 vadtámadást jelentettek a Hargita megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), az estek túlnyomó többségében medve támadt a háziállatokra vagy emberekre.
Ősztől más helyszíneken tartják a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház előadásait, a bejelentést a Küküllő-folyó fölött húzódó hídra szerelt molinók is hirdetik.