A műfaji szabadság eredménye: anyagban, formában megvalósuló változatosság
Fotó: Balázs Katalin
Tizennégy, Szárhegyen együtt táborozó képzőművész mutatott meg alkotásaiból a művelődési ház Cika-termében a pénteki táborzáró kiállításon. Az alkotások a Gyergyószárhegyi Művészeti és Kulturális központ műkincskészletét gazdagítják.
2018. szeptember 10., 13:492018. szeptember 10., 13:49
2018. szeptember 10., 13:512018. szeptember 10., 13:51
Elbúcsúztak egymástól az Őszi Művésztelep erdélyi és magyarországi alkotói, akik augusztus 20-tól teremtették együtt az értékeket, osztották meg benyomásaikat és osztoztak az ihletésen, ami sehol máshol nem lelhető fel, csakis szárhegyi specialitás – hangzott el a táborzáró ünnepségen. Kolcsár Béla, a központ gazdasági igazgatója gyakran hangsúlyozta, a művésztelep múltja kötelez, és pénteken ebből a hálát láthatták a tárlatnyitóra összegyűltek.
Ferencz Zoltán, az intézmény művészeti igazgatója, a tábor művészeti tanácsadója elmondta, érdemes tartani azt a hagyományt is, hogy
Ragaszkodnak az elődök elképzeléseihez, de a kortárs igényekre is válaszolnak. Ennek a módnak és a szárhegyi miliőnek visszavonzó hatása van, állította teljes bizonyossággal a tábori tanácsadó, nem rejtve el örömét, hogy a táborzáró tárlatra korábbi táborokon részt vevő képzőművészek is eljöttek, meglepetésszerűen.
A Szárhegyi Kulturális és Művészeti Központban folytatódik a szervezés, hogy legyen még számos alkalom az együtt alkotásra. A fenntartót képviselő Barti Tihamér, a Hargita megyei tanács alelnöke elmondta, a tábornyitón meghallgatva a művészek elvárásait, reális esély van arra, hogy a Schola vendégház épülete egy multimédiás teremmel gazdagodjon.
Többnyire helyi cégek biztosítják az ingyenes pék- és tejterméket a Hargita megyei oktatási intézményekben. Ellentétben a korábbi évekkel, a tej-kifli program idén időben indulhat, Hargita Megye Tanácsa már szerződést kötött a beszállítókkal.
Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.
Negyvenöt jogosítványt függesztettek fel az elmúlt héten Maros megyében, a szabálysértések többsége gyorshajtás volt – közli a rendőr-főkapitányság.
Mintegy 50 pedagógus vett részt hétfő délután Sepsiszentgyörgyön az ökumenikus tanévnyitó istentiszteleten, amelyet idén az unitárius templomban tartottak.
Hétfőn egy autós életét vesztette, miután járműve összeütközött egy 15 embert szállító autóbusszal – tájékoztatott a Temes Megyei Rendőr-felügyelőség (IPJ).
Az agitátorok uszítása nyomán 1918-ban meggyilkolt, templomépítő plébánosuknak, Sebestyén Mózesnek állítottak szobrot hétfőn a zetelakiak a Kisboldogasszony napi búcsús szentmisét követően.
Erőszakba torkollott egy craiovai játékteremben kitört botrány, miután a biztonsági őrt három férfi bántalmazta. A 24 és 48 év közötti férfiakat 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték.
Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel tartott hétfői találkozójukon a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.
Csíkszereda hamarosan ismét az opera városává válik: ötödik alkalommal látogat el a Hargitai megyeszékhelyre a Kolozsvári Magyar Opera társulata – adja hírül a csíkszeredai városvezetés.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) két törvénytervezetet nyújt be hétfőn a parlamentbe, amelyek mentesítenék az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat, a volt politikai foglyokat.
szóljon hozzá!