Fotó: Boda L. Gergely
Hétfőn (április 12-én) délben már a készültségi szint alá csökkent az árhullám a Nyárád-mentén, Nyárádtő térségében – tájékoztatta a székelyhon.ro-t a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság szóvivője.
2010. április 12., 15:512010. április 12., 15:51
2010. április 12., 16:412010. április 12., 16:41
Fotó: Boda L. Gergely
Călin Fokt elmondta, másodpercenként 60 köbméter víz folyt le a Nyárádon, április 11-én (vasárnap) este és éjszaka azonban ennél nagyobb mennyiség, ami már veszélyességi szintnek számít. „Nyárádszereda és Backamadaras között szigorúan ellenőriztük a folyót, de az 50 kilométer hosszú hidrotechnikai munkálatoknak, valamint a székelyvéckei csatornának köszönhetően nem volt nagyobb gond” – ismertette a szóvivő. Hozzátette, az intézmény szempontjából egyetlen folyó sem öntött ki a főmederből, a termőföldeken, legelőkön és néhány pincében a belvíz, illetve kisebb érek, patakok okoztak károkat. „Szentpálon, Marosugrán és Kutyfalván a Maros, Mikefalván és Ádámoson pedig a Kis-Küküllő mentén lepett el a víz legelőket, de nem tudjuk, hogy azonosítatlan patak, vagy éppen a ki nem takarított csatornák, elvezetők miatt. Az biztos, hogy nem a folyók léptek ki a főmederből” – fogalmazott Călin Fokt. A Nagy-Küküllőn a zetelaki, illetve a Kis-Küküllőn a bözödi gát összesen 9 millió köbméter vizet fogott fel (a jobbágyfalvit is igénybe vették az időjárási körülmények, de mivel ez nem állandó tározó, ezért nem tuda megmondani, mekkora mennyiségű a víz).
Vasárnap egyébként az árhullám a Kis-Küküllőn Balavásár és Dicsőszentmárton térségében is átlépte a készültségi szintet, és 42 gazdaságba víz hatolt be. Călin Fokt szerint április 11-én Marosvásárhely környékén másodpercenként 256 köbméter víz folyt le a Maroson, ami a többévi átlagnak (91 köbméter/másodperc) majdnem a háromszorosa. Az áradást a hétvégi esőzések okozták: Görgénylibánfalván négyzetméterenként 35,6 liter, Sárpatakon 31,8 liter, Laposnyán 28,4 liter, 29 liter Fintaházán, 25 liter Szovátán, 23 liter Balavásáron. Călin Fokt elmondta, hétfőn reggel már jóval kevesebb eső hullott, így Ratosnyán négyzetméterenként 13 liter, Galonyán pedig 12 liter.
A megyei katasztrófavédelmi ügynökség szerint Maroskeresztúron két pince elöntése miatt riasztották őket. Marosszentgyörgyön 3 lakást és 10 gazdaságot, Marosszentkirályon 3 gazdaságot, Nagyernyében 1 pincét, Marosvásárhelyen pedig 1 udvart öntött el a víz.
Fotó: Boda L. Gergely
Marosvásárhely utcái ötödször adnak otthont a Street Festiválnak augusztus 1–3. között. Az esemény egyik legnagyobb magyar dobását Palya Bea fellépése jelenti – a magyar népzene és világzene ikonikus hangját először hallhatjuk a fesztivál színpadán.
A Maros Megyei Múzeum egy versenyt hirdetett, amelynek nyertese egy miniatűr agyag katonával lehet gazdagabb.
Ha Varga Nikol táncol, megáll körülötte a világ. Ősztől tizedikes lesz a marosvásárhelyi Bolyai iskolában, de már nyolcszoros világbajnok. Táncos története ötévesen kezdődött a nappalijukban való tornázással, ám azóta egész Európa felfigyelt rá.
A mai gyermekekkel már nem beszélgetnek annyit otthon, mint régen, nem hallgatnak élő szavas mesét sem – számukra az olvasás valódi érzelmi töltekezést jelentene. Románia azonban az utolsó helyen áll az Európai Unióban az olvasási szokások terén.
Egy szászrégeni ház tetőszerkezete gyulladt meg vasárnap hajnalban, két tűzoltóautó és egy mentőautó sietett a helyszínre.
Magánál volt, de nem tudott kiszállni a villanyoszlopnak ütközött személyautóból egy fiatal gépkocsivezető vasárnap reggel.
Gaudeamus néven nyitották meg az ország első egyetemi gyógyszertárát pénteken kora délután Marosvásárhelyen. A gyógyszerészek munkáját egy robot fogja segíteni, elvégezve helyettük az ismétlődő feladatokat, hogy nekik több idejük legyen a betérőre.
Bombaként robbant a bejelentés, miszerint az Anghel Saligny-program keretében felfüggeszthetik a kifizetéseket. Maros megyében 157 nyertes pályázat van, legtöbb esetében a munkálatok is elkezdődtek. Mit mondanak a polgármesterek és mi a kormányálláspont?
Marosvásárhelyről indult el Magyarországra személyautóval július elsején, és azóta nem adott életjelet magáról a 66 éves Fábián Gyula. Családja azóta keresteti, csütörtök óta pedig a rendőrség is sajtónyilvánossá tehette az eltűnését.
Ideiglenes forgalomkorlátozás lesz szombaton reggel 6 órától vasárnap délután 5 óráig a marosvásárhelyi Cuza Vodă utcában a Park Hotel környékén zajló építési munkálatok miatt.