
Cél, hogy Borszék visszakerüljön a gyógyfürdők nemzetközi térképére
Fotó: George Moldovan
Hagyomány, kultúra, művészet, kézművesség, gasztronómia, sport, zene, szórakozás – mindezt töményen kínálja a pénteken reggel elkezdődőt és vasárnap éjjelig tartó Borszék Bogrács Fesztivál.
2018. július 13., 13:332018. július 13., 13:33
2018. július 13., 13:352018. július 13., 13:35
„A Borszék Bogrács Fesztivál színpada a hétvégén összesen tíz koncertet fog elbírni, ezért is adjuk ingyenesen a közelben elkerített sátorhelyeket” – hirdeti a szervezőcsapat az esemény Facebookon-oldalán. A programkínálatból válogattunk érdekességeket.
Az együttesek „kaliberét” nézve jó erős színpadot építhetnek a line-up alá, hiszen minden olyan neves együttes eljön, akik az ötletgazda és szervező Pădurean Sanyival baráti kapcsolatban vannak. A sorból nem marad ki a szászrégeni Pápai fúvós zenekar, amelynek tagjai – a régi borszékfürdői idők hangulatát idézve – naponta 12-től 17-óráig szolgáltatják a térzenét a város különböző pontjain. Említenünk kell az Égvilág zenekart is, amely a népzene világából ihletett saját dalokat játszik.
Egy, a művészetet a kézművességgel ötvöző látványosság is gazdagítja a Borszék Bogrács Fesztivál programkínálatát. Románia egyik legjobb láncfűrészes szobrásza első alkalommal látogat el Borszékre. A Cernat DG név alatt futó alkotó bemutatja, hogyan kell láncfűrésszel egy kétméteres totemet létrehozni, majd percek alatt átalakítani a Borsec ásványvíz üvegéről ismert macivá.
A szervezők jelezték: mind a nemzeti kisebbségek gasztrobemutatóján, mind pedig a vasárnapi főzőversenyen
A szervezők jelezték, az érdeklődés hatalmas, a panziókban már csütörtökön is nehezen lehetett helyet találni. Tárt karokkal – és az említett ingyenes sátorhelyekkel – várnak mindenkit a szervezők, hiszen a céljuk az, hogy minőségi rendezvényt teremtve visszahelyezzék Borszéket a gyógyfürdők nemzetközi térképére. A fellépők és a részletes program az esemény Facebook-oldalán böngészhető.
Aktiválták a vörös beavatkozási tervet a Szeben megyei hatóságok, miután egy feleki rendezvényteremben tizenegy ember ételmérgezésre utaló tüneteket tapasztalt.
Stabil kormányra van szüksége Romániának a következő két évben – jelentette ki a mezőgazdasági miniszteri tisztségre jelölt Tánczos Barna szombaton.
A Maros megyei Mezőrücsön vasárnap ki lehet próbálni a kerékpárként hajtott vasúti járművet, a sínbiciklit.
Több mint háromszáz dolgozójától válik meg dési üzemében a járműipari alkatrészeket gyártó japán Fujikura – írja az MTI az Actualdecluj.ro hírportál nyomán, amely a Kolozs megyei munkaerő-elhelyező ügynökség (AJOFM) közleményét dolgozta fel.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök szombaton benyújtotta a parlamentnek a kormányprogramot és a miniszterjelöltek névsorát. A kijelölt kormányfőt Cătălin Drulă, Tánczos Barna és Ötvös Koppány Bulcsú miniszterjelöltek kísérték el.
Négy szabálysértő sofőrt is kiszúrtak a fogalomból pénteken a Hargita megyei rendőrök. Kettőt közülük Etéden igazoltattak.
Egy 18 és egy 20 éves fiatalember életét vesztette szombat reggel egy súlyos közúti balesetben Petrozsényben – közölte a Hunyad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Maros Megyei Tanács szeptemberi ülésén az egészségügy, a szociális ellátás és a kultúra területét érintő fontos döntéseket hozott, és több megyei intézmény költségvetését is kiegészítette.
Több mint 4,2 millió lej értékben szabott ki bírságot a szeptember 21-25. közötti ellenőrzései során az Országos Fogyasztóvédelmi Hatóság (ANPC).
Februárban szűnt meg a Csejdet és Tófalvát Marosvásárhellyel összekötő buszjárat, és bár most sokan hiányolják, korábban kevesen vették igénybe a csejdi buszjáratot. Körvonalazódik a megoldás, de a bürokrácia miatt ez jócskán elhúzódhat.
szóljon hozzá!