Hirdetés
Hirdetés

Így látja négy év múlva Csíkszeredát Korodi és Ráduly

Egy nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő. Szombatig naponta bemutatunk egy kérdést, amelyet mindkét aspiránsnak feltettünk, a válaszokat pedig neveik ábécésorrendjében közöljük. Íme, a mai kérdés.

Székelyhon

2020. március 06., 12:302020. március 06., 12:30

– Hol látja négy év múlva Csíkszeredát?

Korodi Attila: – Csíkszeredának egy vállalkozóbarát és munkahelyteremtő várossá kell válnia az elkövetkező években, hogy fel tudja venni a versenyt minden téren a régióban lévő nagyvárosokkal. Az önkormányzatnak rengeteg eszköze van arra, hogy segítse a helyi vállalkozókat és idevonzza a befektetőket.

Négy év múlva több parkolóhely lesz, és csökken majd a forgalmi dugó is. Modern piac várja majd a vásárlókat és termelőket, valamint 2023 végéig minden utca közművesítve lesz.

Négy év múlva turisztikai desztinációként ismert, fiatal-, idős- és családbarát, színvonalas oktatással büszkélkedő, biztonságos, zöld, a helyi értékeket megőrző, de újdonságra és változásra nyitott Csíkszeredát szeretnénk. Négy év múlva egy korszerűen működő öregotthon és nyugdíjasokat foglalkoztató több közösségi központ létesítése is a tervek között szerepel.

Hirdetés

Ráduly Róbert Kálmán: – Az elmúlt három és fél évben városunk nemcsak erőn felül teljesített, hanem megalapozta a következő évek fejlődését is. Hatalmas projektállományt készítettünk elő, felelős városgazdálkodással és sikeres pályázatainkkal forrást biztosítottunk mellé. Tudtuk, hogy embert próbáló feladat, hogy a lehetetlen, a teljesíthetetlen határát feszegetjük. De azt is tudjuk, hogy az elmúlt évek tapasztalatával, a városháza egyre jobban teljesítő közösségével, a bejáratott és kipróbált munkamódszereinkre támaszkodva, az önkormányzattal karöltve meg tudunk felelni ennek a kihívásnak.

A következő négy évben Csíkszereda gyökeresen megváltozhat, a következő négy évben Csíkszereda még élhetőbbé válhat.

Ezért mi mindent megtettünk és megteszünk. Rajtunk nem fog múlni. Hajrá, Szereda!

korábban írtuk

Nagy eredmény Korodi és Ráduly szemével
Nagy eredmény Korodi és Ráduly szemével

Hat nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő.

korábban írtuk

Személyes kudarc: mit mond erre Korodi és Ráduly?
Személyes kudarc: mit mond erre Korodi és Ráduly?

Öt nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő.

korábban írtuk

Miért éppen Csíkszereda?
Miért éppen Csíkszereda?

Négy nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő.

korábban írtuk

Mit tart a legjobb dolognak Csíkszeredában?
Mit tart a legjobb dolognak Csíkszeredában?

Három nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő.

korábban írtuk

A legnagyobb probléma Csíkszeredában – ahogy Korodi és Ráduly látja
A legnagyobb probléma Csíkszeredában – ahogy Korodi és Ráduly látja

Két nap van még az RMDSZ március 7-én tartandó csíkszeredai előválasztásáig, ahol a szövetség polgármesterjelöltjéről is döntenek. Verseny van, hiszen ketten is pályáznak a jelöltségre: Ráduly Róbert Kálmán, a hargitai megyeszékhely polgármestere, illetve kihívója, Korodi Attila parlamenti képviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 13., csütörtök

Barti Tihamér további hatvan napig hatósági felügyelet alatt marad

A Brassó Megyei Törvényszék további 60 nappal meghosszabbította a Hargita Megye Tanácsa felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, valamint Kurkó András megyei közpénzügyi igazgatóság vezetője ellen elrendelt hatósági felügyeletet.

Barti Tihamér további hatvan napig hatósági felügyelet alatt marad
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Egyszer volt, hol nem volt – így kezdődött el a marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásár

A Nemzeti Színház előtt pedagógusok és szülők egyszerre olvastak fel mesét a köréjük állt gyerekeknek, ezzel megnyílt csütörtökön a 31. Nemzetközi Könyvvásár Marosvásárhelyen. A mesék folytatását a gyerekek a vásár gazdag könyvkínálatában kereshetik.

Egyszer volt, hol nem volt – így kezdődött el a marosvásárhelyi nemzetközi könyvvásár
2025. november 13., csütörtök

Robbanás történt egy tömbházlakásban Olt megyében, több lakost is evakuálni kellett

Robbanás történt, majd tűz ütött ki csütörtök reggel az Olt megyei Balș nevű városban, egy tömbház harmadik emeleti garzonlakásában, két személy égési sérüléseket szenvedett, három pánikrohamot kapott.

Robbanás történt egy tömbházlakásban Olt megyében, több lakost is evakuálni kellett
2025. november 13., csütörtök

Civilizáltságról tett tanúságot a sepsiszentgyörgyi kerékpáros közösség

Pozitív kép kerekedett ki a sepsiszentgyörgyi kerékpáros, gördeszkás társadalomról az idei szezonvégi összegzésből, amelyet a Sepsi Bike kerékpárkölcsönzőt és a Skateparkot működtető Rekreatív RT. végzett. Lopás, rongálás nélkül zárult a szezon.

Civilizáltságról tett tanúságot a sepsiszentgyörgyi kerékpáros közösség
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Szerencsés helyzetben egy Szabadság téri tömbházsor, aláírják a finanszírozást a hőszigetelésükre

Míg az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) programjából idén több csíkszeredai tömbház hőszigetelése is kimaradt, addig a Központi Fejlesztési Régióhoz benyújtott egyik pályázat révbe ér, a szerencsés egy Szabadság téri tömbházsor.

Szerencsés helyzetben egy Szabadság téri tömbházsor, aláírják a finanszírozást a hőszigetelésükre
2025. november 13., csütörtök

Ködösen indult a reggel, ám ezúttal nem Csík- és Gyergyószéken

Ködre vonatkozó elsőfokú figyelmeztetést adott ki csütörtök reggel az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 15 megyéjére.

Ködösen indult a reggel, ám ezúttal nem Csík- és Gyergyószéken
2025. november 13., csütörtök

Megkapja a román állampolgárságot Temesvár német származású polgármestere

Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke csütörtökön bejelentette, hogy megkapta a román állampolgárság megszerzéséhez szükséges engedélyt.

Megkapja a román állampolgárságot Temesvár német származású polgármestere
Hirdetés
2025. november 13., csütörtök

Nicusor Dan: a szolidáris függetlenség elvére épül az új védelmi stratégia

Az új román védelmi stratégia az állampolgár, nem pedig az állam védelmét helyezi előérbe, és a szolidáris függetlenség elvére épül – jelentette be Nicusor Dan államfő szerdán.

Nicusor Dan: a szolidáris függetlenség elvére épül az új védelmi stratégia
2025. november 13., csütörtök

„Embertelen körülmények” a dicsőszentmártoni pszichiátrián? Jogvédők vádjai és a kórház tagadása

Súlyos vádakkal illette a dicsőszentmártoni kórház pszichiátria osztályát két jogvédő szervezet: szerintük a 261 beteget zsúfolt, koszos kórtermekben, meztelenül és néha megkötözve tartják. A kórházmenedzser hamisnak és tendenciózusnak nevezte a vádakat.

„Embertelen körülmények” a dicsőszentmártoni pszichiátrián? Jogvédők vádjai és a kórház tagadása
2025. november 12., szerda

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia

Tavaly 39 800 euró volt a teljes munkaidős foglalkoztatottak éves átlagkeresete az Európai Unióban, ami 5,2 százalékos növekedést jelent a 2023-ban jegyzett 37 800 euróhoz képest – derül ki az EU statisztikai hivatalának szerdán közzétett adataiból.

Éves átlagkereset: Magyarországot megelőzte, de továbbra is az utolsó közt van Románia
Hirdetés