
Ünnepi órarend szerint közlekednek a buszok
Fotó: Haáz Vince
A közhivatalokban pénteken még fizethetünk adókat, intézhetünk ügyeket, de jó tudni, hogy legközelebb december 27-én, csütörtökön lesznek nyitva. Marosvásárhelyen a nagy áruházak a hétvégén hosszított program szerint fogadják a vásárlókat.
2018. december 21., 10:032018. december 21., 10:03
Az Auchan, a Kaufland, a Selgros és a Lidl is reggel héttől nyit és általában éjjel tizenegy óráig tart nyitva. December 24-én, hétfőn viszont rövidített program szerint fogadják azokat, akik az utolsó percre hagyják a vásárlást. Az üzletek – honlapjaikon kiközölt – programja szerint hétfőn mindenik nagyáruház este hat óráig bezár, hogy az alkalmazottak is hazaérjenek az angyaljárásra. December 25-én, kedden minden zárva lesz, szerdán általában reggel kilenckor nyitnak és délután öt óráig fogadják a vásárlókat, kivétel a Lidl, amely szerdán egyáltalán nem nyit.
A városi és távolsági autóbuszok is ünnepi program szerint közlekednek, vagyis a hétvéginél is kevesebb járattal lehet eljutni a célállomásra. A pontos programokról a busztársaságoknál lehet érdeklődni.
A marosvásárhelyi Ligetben felállított korcsolyapályán december 24-én rövid program szerint 9 és 15 óra között lehet korcsolyázni, az utolsó turnus13.30-kor indul. December 25-én zárva lesz a pálya, december 26-án 9 órától 21.30-ig lehet siklani a jégen. A Művész moziban december 24-én 12–18.40 között lehet filmet nézni, az utolsó vetítés 16.30-kor kezdődik. December 25-én zárva lesz a mozi, december 26-án 16 és 23.30 között lesznek vetítések.
A fedett uszodában már december 23-án, vasárnap rövid program szerint lehet úszni, szaunázni, a vendégeket 14 óráig fogadják. December 25–27. között zárva lesz a városi uszoda, a kikapcsolódni, sportolni vágyókat december 27-én, csütörtökön fogadják.
A kirándulóknak, túrázóknak felhívja a figyelmét a hegyimentő-szolgálat, hogy az utóbbi napokban 40–70 cm-es hóréteg rakódott le a Kelemen-havasokban. Az előrejelzések szerint a következő napokban is havazni fog, ezért
Kérik azokat, akik az elkövetkező időszakban a Kelemen-havasokba terveznek kirándulást, kötelezően viseljenek téli túrafelszerelést, legyen náluk tartalék élelmiszer, és ha lehetséges, lavinamentő-felszerelés is. A nagy hó nehezíti a haladást, ezért ha úgy érzik, hogy elfáradtak, nem bírják az utat, forduljanak vissza, szükség esetén pedig hívják a 112-es sürgősségi hívószámot.
Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök csütörtökön benyújtotta a parlamentnek az általa javasolt kormány névsorát és a kormányprogramot. A kabinet 17 miniszterből áll, közülük ketten tárca nélküli, külön feladatkörrel megbízott miniszterek.
A legrosszabb, amit tehetünk egy tehetetlen embertársunkkal szemben, ha nem teszünk semmit. Az Európai Újraélesztési Nap alkalmából a Hargita megyei tűzoltóság bemutatta az újraélesztés legfontosabb lépéseit és az új protokoll szerinti változásokat.
Élesben is használhatják november elejétől a Hargita megyei önkéntes tűzoltók azokat a rádiókommunikációs készülékeket, amelyek mobilhálózati lefedettség hiányában is lehetővé teszik a kapcsolattartást.
Kovászna megye vezeti az igazgatói versenyvizsga első fordulója utáni országos rangsort: a 40 jelentkezőből 32-en továbbjutottak a kompetenciavizsgán. Egy jelölt nem jelent meg, heten pedig nem érték el a továbbjutáshoz szükséges 6-os osztályzatot.
Román tulajdonba kerültek a Gazprom romániai üzemanyagtöltő-állomásai – írja az economica.net gazdasági hírportál nyomán az MTI.
Már alig egy hónap van hátra a világ legjobban várt szórakoztatóipari termékének a megjelenéséig, a GTA 6-ot fejlesztő Rockstar Games pedig csütörtökön közzétette a játék harmadik előzetesét.
Közel 60 ezer lej értékű, illegálisan behozott cigarettát foglaltak le Hargita megyében az év első kilenc hónapjában. A rendőrség aranyat és pirotechnikai eszközöket is talált, miközben 16 büntetőeljárás indult, és 160 ezer lejnyi bírságot szabtak ki.
Románia tisztázni kívánja a felségvizein történt incidensek körülményeit, és a vizsgálat eredményeinek ismeretében hivatalosan is reagálni fog – jelentette ki Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben, az Európai Tanács ülése előtt.
A legfelsőbb bíróság csütörtökön jogerősen megnyerte azt a pert, amelyet maga indított a kormány és a pénzügyminisztérium ellen a bírák és ügyészek felhalmozódott bérhátralékainak kifizetésével kapcsolatban.
A Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) október 16-án megkezdi az agrártámogatások előlegének folyósítását – közölte csütörtökön az intézmény.
szóljon hozzá!