Az utolsó száz méteren Háromszék legnagyobb turisztikai beruházása

Az utolsó simításokat végzik a bálványosfürdői Grand Hotel épületén. A tulajdonosai két kézdivásárhelyi üzletember, Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc, a Domo üzletlánc megalapítói.

Pályázati pénzhez juthat Sepsiszentgyörgy és Kovászna

Többmillió euró pályázati pénz érkezhet Kovászna megyébe, amennyiben figyelembe veszik a háromszéki elöljárók javaslatait, amit a gyulafehérvári Központi Régió Fejlesztési Ügynökség idei első gyűlésén fogalmaztak meg.

Pályázati pénzhez juthat Sepsiszentgyörgy és Kovászna
2010. március 09., kedd

Alacsonyabb bér, több munkanélküli

A statisztikai adatok szerint jelentősen csökkent az országos átlagkereset, és ugyanebben az arányban nőtt a munkanélküliség. Kovászna megyében február végén 12 százaléknál is magasabb volt a munkanélküliségi mutató, országosan pedig majdnem kétszerese a 2009 elején regisztrált adatoknak.

Alacsonyabb bér, több munkanélküli
Alacsonyabb bér, több munkanélküli
2010. március 09., kedd

Alacsonyabb bér, több munkanélküli

2010. március 09., kedd

Leállt Székelyföld egyetlen dohánygyára

Leállította a gyártást a sepsiszentgyörgyi dohánygyár annak következtében, hogy a felhalmozott adósságok miatt az adó- és pénzügyi Hivatal visszavonta a gyártási engedélyt, és lepecsételték a raktárakat, gépsorokat.

Leállt Székelyföld egyetlen dohánygyára
2010. március 08., hétfő

Tavaszi utcatakarítás Sepsiszentgyörgyön

Utcatakarító programot szervez a Kovászna megyeszékhelyi köztisztasági vállalat, valamint a sepsiszentgyörgyi rendőrség. A cél nem más, mint a város azon utcáinak megtakarítása, melyek nem központiak, de ugyanolyan fontosak a lakosság számára.

Tavaszi utcatakarítás Sepsiszentgyörgyön
2010. március 08., hétfő

Ingyen végez méhnyakrákszűrést a Pro Sanitate Urbis Egyesület

A március 9–12. között szervezendő akció során méhnyakrákszűrést és citológiai vizsgálatot is biztosítanak. A megelőző programok, szűrések a betegség előfordulásának akár 80%-os csökkentését is lehetővé teszik.

Ingyen végez méhnyakrákszűrést a Pro Sanitate Urbis Egyesület
2010. március 08., hétfő

Nőnap Sepsiszentgyörgyön

Idén 33 éve ünnepeljük a Nőnapot, amikor a férfiak virággal, ajándékkal köszöntik fel a nőket. Sepsiszentgyörgyöt már a hétvégén ellepték a virágárusok, hétfőn pedig több intézmény is ünnepelte a nőket.

Nőnap Sepsiszentgyörgyön
Nőnap Sepsiszentgyörgyön
2010. március 08., hétfő

Nőnap Sepsiszentgyörgyön

2010. március 08., hétfő

Diákegyüttesek találkozója Sepsiszentgyörgyön

Idén is megszervezik Sepsiszentgyörgyön a diákegyüttesek találkozóját, melynek idei fő meghívottja a Pokolgép zenekar. A rendezvényre április 3-án kerül sor a városi sportcsarnokban, az együttesek jelentkezését március 20-ig várják.

Diákegyüttesek találkozója Sepsiszentgyörgyön
2010. március 07., vasárnap

Lendületben a háromszéki ifjúság

Éves közgyűlését tartotta meg hétvégén a HÁRIT, melynek keretében konferenciát is szerveztek az árkosi EU Tanulmányi Központban. A rendezvény mottója: Mozgásban van Háromszék, mozgásban vannak a fiatalok! Arra utalt, hogy a háromszéki ifjúsági élet fellendült, és egyre inkább szükség van különböző konferenciák szervezésére.

Lendületben a háromszéki ifjúság
Lendületben a háromszéki ifjúság
2010. március 07., vasárnap

Lendületben a háromszéki ifjúság

2010. március 06., szombat

Megérkezett Gábor Áron rézágyúja

Mint arról már beszámoltunk, sikerült megoldani, hogy bár ideiglenesen, de hazakerüljön Gábor Áron ágyúja Háromszékre. Az ágyú meg is érkezett Bukarestből, egészen pontosan pénteken 4 óra 5 perckor a Székely Nemzeti Múzeumba, ahol méltó helye van.

Megérkezett Gábor Áron rézágyúja
Megérkezett Gábor Áron rézágyúja
2010. március 06., szombat

Megérkezett Gábor Áron rézágyúja

2010. március 05., péntek

Térfelújítás Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi költségvetés majdnem 20 százalékkal kevesebb, mint az előző évben, mégis sokat fordítanak a felújítási munkálatokra a város területén. A játszóterek építése és az Erzsébet park rehabilitálása mellett az egyik legfontosabb munkálat a Mihai Viteazul tér befejezése lenne – erre is pénzt fordít tehát a városi önkormányzat

Térfelújítás Sepsiszentgyörgyön
Térfelújítás Sepsiszentgyörgyön
2010. március 05., péntek

Térfelújítás Sepsiszentgyörgyön

2010. március 05., péntek

Háromszékre látogatott az egészségügyi miniszter

Péntek délelőtt érkezett a háromszéki megyeszékhelyre Cseke Attila egészségügyi miniszter, aki a Fogolyán Kristóf Megyei Kórházban kezdte meg hétvégi látogatását. Az épületben folyó munkálatok mellett a mentőállomást is szemügyre vette a miniszter, és a kórház vezetőségével is tárgyalásokat folytatott.

Háromszékre látogatott az egészségügyi miniszter
2010. március 05., péntek

Első alkalommal nyílik vásár székelyföldi termékekkel

A Civilek Háromszékért Szövetség 2010. május 14–16. között első alkalommal szervezi meg a Székelyföldi Termék Kiállítás és Vásárt Kézdivásárhelyen, a városi sportcsarnokban. A rendezvény célja a székelyföldi termékek népszerűsítése, a helyi termelők és vállalkozók közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése és a székely öntudat erősítése.

Első alkalommal nyílik vásár székelyföldi termékekkel
2010. március 04., csütörtök

Sepsiszentgyörgyi partnerség a roma közösséggel

Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatala az Amenkha Egyesületen keresztül négy őrkői roma alkalmazását kezdeményezte, akik közvetítő szerepet töltenek be a rendfenntartók, az önkormányzat és a roma közösség között – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester.

Sepsiszentgyörgyi partnerség a roma közösséggel
2010. március 04., csütörtök

Háromszéki krumplit küldtek Dévára

A Kovászna megyei Szentkatolna község hat tonna krumplit adományozott a dévaiaknak.

Háromszéki krumplit küldtek Dévára
Háromszéki krumplit küldtek Dévára
2010. március 04., csütörtök

Háromszéki krumplit küldtek Dévára

2010. március 04., csütörtök

Háromszéki gondok az MPP szemszögéből

A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi és Kovászna megyei vezetősége sajtótájékoztató keretében ismertette álláspontját a közelgő önkormányzati nagygyűléssel valamint a megyeszékhelyt érintő gondokkal kapcsolatban.

Háromszéki gondok az MPP szemszögéből
Háromszéki gondok az MPP szemszögéből
2010. március 04., csütörtök

Háromszéki gondok az MPP szemszögéből

2010. március 04., csütörtök

Öt éve ajánlhatjuk fel a személyi jövedelemadónk egy részét

Öt évvel ezelőtt alkották meg azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi, hogy személyi jövedelemadónk 2%-át egy általunk kiválasztott szervezetnek. alapítványnak adjuk, segítve annak további tevékenységét.

Öt éve ajánlhatjuk fel a személyi jövedelemadónk egy részét
2010. március 04., csütörtök

Kisebb Sepsiszentgyörgy költségvetése

Rendkívüli ülés keretében fogadták el szerdán Sepsiszentgyörgy költségvetését a helyi tanácsosok. Ez egyelőre kevesebb, mint a tavalyi, de az év során növekedésre számítanak.

Kisebb Sepsiszentgyörgy költségvetése
Kisebb Sepsiszentgyörgy költségvetése
2010. március 04., csütörtök

Kisebb Sepsiszentgyörgy költségvetése

Szavazógép

Szavazás Mi legyen a TikTokkal az elnökválasztási kampányban?

Szavazás eredménye