Marokkóba utazott az Osonó Színházműhely, ahol a műhelygyakorlatok mellett egy koprodukcióban is részt vesznek.
Újabb biciklis felvonulást tartanak Sepsiszentgyörgyön, ezúttal este tekernek körbe a városban a kerékpárosok.
Átvették a munkások a terepet és szerdán kezdték volna a helyieknek régóta problémát okozó nagyajtai híd rehabilitálását, azonban az azt megelőző éjszaka történt esőzések miatt halasztaniuk kellett a munkálatokat.
Lakossági bejelentés alapján, a Brassó megyei Olthévíz település közelében találtak rá a 12 éves kisfiú holttestére a brassói felügyelőséghez tartozó fogarasi tűzoltók – tájékoztatta portálunkat Raluca Dumuț.
Kovászna megyében, több településben tettek kárt a bőséges csapadék által felduzzasztott patakok – számolt be portálunknak Raluca Dumuț, a Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség megbízott szóvivője.
A 29 éves, felsőlemhényi Zsigmond János nyerte a Székely Vágtát a hét végén a maksai Óriáspince-tetőn 10 éves Timpex Amata nevű lovával. A Nemzeti Vágtán a székelyföldi előfutam első három helyezettje, illetve Sepsiszentgyörgy képviselheti a térséget.
A hét elején engedték ki a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházból azt a 12 éves kisfiút, akit alkoholkómás állapotban szállítottak be a hétvégén – tájékoztatott az intézmény szóvivője.
A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi hivatal fél évre felfüggesztette az uzonkafürdői és a katrosai diáktábor működési engedélyét – közölte Mircea Diacon.
Míg a tavaly egész évben mintegy 90 ezer munkanapot dolgozott le 6014 személy, idén, az év elejétől már 243 ezer órát dolgoztak le a háromszéki idénymunkások.
Sporteseményekre, előre tervezett kirándulásokra, de ”last minute” (utolsó pillanat) nyaralásokra is befizettek idén nyáron a háromszékiek – tudtuk meg az utazási irodák munkatársaitól.
Beteltek a helyek a Sic Feszt táborba, így nem fogadják már a jelentkezőket. Az esti koncertekre és előadásokra azonban minden érdeklődőt várnak a szervezők.

A Kolozs megyei Széken az elmúlt években számos helyi vállalkozó és közösségszervező pályázott sikeresen a vidékfejlesztést támogató, uniós finanszírozású Leader-program keretében.
Hat Kovászna megyei település kapott új iskolabuszokat, melyeket szeptembertől használnak majd. A buszok fenntartását és az utaztatást a helyi polgármesteri hivatalok állják.
Idén sem szurkolhatott saját versenyzőjének sepsiszentgyörgyi kötődésű közönség. A szeptemberi Nemzeti Vágtára minősítő versenyt a felső-háromszéki Lemhény község versenyzője, Zsigmond János nyerte Timpex Amata nevű lovával.
Csak a második félévben indult be gőzerővel a turistaszezon Kovászna városában, a több hónapos késést minden fürdővárosi vállalkozó a saját bőrén érezte meg – fejtette ki érdeklődésünkre Thiesz János polgármester.
Az illyefalvi KIDA Központban díjmentes szűrővizsgálatot tartanak a központi idegrendszeri károsodással élő csecsemők, gyermekek, valamint felnőttek számára augusztus 1-jén, 9 órától.
Két világrekordot döntött meg egy nap alatt Orbán-Barra Gábor a Szent György Napokon. A rekordok elismerését a napokban, levélben közölték a Guinness World Record képviselői.
A diákok után tanároknak is szerveznek drámatábort a Csipkés-táborban. A képzéseket az Osonó rendező-színészei tartják.
A kígyó fejét is magával vitte a kórházba, az a férfi, akit Kommandón mart meg egy vipera az elmúlt héten – számolt be az esetről Nagy-Demeter István. Tavaly, egyik áldozat egy egész hüllőt vitt magával az egészségügyi intézménybe.