Utcakorszerűsítés Sepsiszentgyörgyön: majd mindig van pótolnivaló

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

Nem zökkenőmentes Sepsiszentgyörgyön az utcák korszerűsítése. A kivitelezők, vagy a tervezők hibája miatt már több helyen kellett újra nekiesni a frissen leöntött aszfaltnak, vagy más „igazítást” végezni a már befejezett szakaszokon is.

Nagy D. István

2013. szeptember 12., 16:332013. szeptember 12., 16:33

A napokban többen jelezték portálunknak, hogy a viszonylag frissen felújított, városközponti Kőrösi Csoma Sándor utcát újból feltörték a munkások, csatornalejáratokat alakítva ki. Az utcában a nyáron fejeződött be a korszerűsítési munkálat, sőt, az úttest vonalazása is megtörtént – ideértve a biciklisáv kijelölését is –, illetve a forgalomátszervezésre is megtörtént augusztusban, ez a szakasz is egyirányúvá vált. Érdeklődésünkre Czimbalmos Kozma Csaba városmenedzser elmondta, hogy sajnos kénytelenek voltak a kivitelezőt – a brassó Vectra Services Rt.-t, illetve az alvállalkozókat – felszólítani, hogy oldja meg az illető utcában a vízelvezetést, esős időben ugyanis tócsák keletkeztek az aszfalton. A városmenedzser hozzátette, megérti a lakosság értetlenségét annak kapcsán, hogy miért kellett újra feltörni az elviekben már befejezett utcát, de abban a formában nem vehették át, ahogy elkészült, és inkább legyen egy kevés kellemetlenség a munkálatok miatt, mint hogy a víz álljon az aszfalton. A javítási munkálatok egyébként részét képezik a jótállásnak, amit a kivitelező vállal, ezért a javításokat saját költségén végzi.

A városmenedzser ugyanakkor kifejtette, hogy az önkormányzat majd minden ilyen jellegű munkálat esetében él azzal a jogával, hogy ne vegye át a „kész terméket”, ha az nem felel meg a szerződésben foglaltaknak. Czimbalmos szerint eddig nem fordult elő, hogy a kivitelező nem végezte volna el azt, amit kértek tőle, de olyan esetek vannak, hogy a tervezés miatt hiányosságok merülnek fel.

A városban zajló korszerűsítések esetében eddig 10–12 esetben kellett javításokat, kiegészítéseket, átalakításokat kérni. Vannak ugyanakkor esetek, amikor a tervezőkkel kell egyeztetni az átvételnél tapasztalt változások kapcsán, vagy pedig a munkálat közben merül fel probléma – tette hozzá a városmenedzser.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés