
Fotó: Máthé Zoltán
Egy több évre visszatekintő infrastrukturális problémát sikerült orvosolnia Kovászna város önkormányzatának, a közigazgatási hatáskörébe tartozó Csomakőrösön. Az új híd elsősorban a gazdáknak volt fontos.
2013. szeptember 17., 16:102013. szeptember 17., 16:10
A falu kovászna felöli részén folyó patakon történő átkelés már hosszú ideje komoly fennakadást jelentett a mezőről hazatérő szekeresek és a mezőgazdasági gépek számára, főképp esős időben – derült ki a frissen átadott új híd avatóján kedden. Az átkelő korszerűsítését még Lőrincz Zsigmond, Kovászna előző, tavaly tragikus hirtelenséggel elhunyt polgármestere idején tervbe vette az önkormányzat, de csak mostanra sikerül az összesen nyolcvanezer lejt kóstáló beruházást megvalósítani, saját forrásból – amint azt az ünnepségen részt vevő Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke is kiemelte.
Thiesz János, Kovászna város elöljárója szerint ugyanakkor a kis településen ezzel nem állnak meg a fejlesztések, hiszen mások mellett hamarosan következik az eddig a falu határában működő városi hulladéklerakó lezárása, illetve a környékének a rendezése, ideértve az utak aszfaltozását, de a közvilágítás rendezése is szerepel az idei tervek között. A szeméttelepre nézve egyébként számtalan panasz érkezett ugyanis azon túl, hogy a környéke csúnya volt, a kóbor kutyák és a disznók egyik kedvenc tartózkodóhelye is volt. A telep bezárása a megyei hulladékgazdálkodási projekt részeként valósul meg.
Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.
Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.
Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.
Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.
A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.
Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.
A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.
Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.
Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
szóljon hozzá!