Új évad a Háromszék Táncegyüttesnél

Két új bemutatóval és egy felújítással jelentkezik ebben az évadban a Háromszék Táncegyüttes. Ugyanakkor találkozókon, turnékon, kiszállásokon vesznek részt.

Bús Ildikó

2013. szeptember 13., 14:182013. szeptember 13., 14:18

Szeptember 19-én, csütörtökön 19 órától Két kezem forgatta, szívem táncoltatta című előadásával nyitja évadát a Háromszék Táncegyüttes. A soron következő évadban öt műsoron tartott produkció mellett két új bemutatót és egy felújítást is tervez a társulat – tájékoztattak a vezetők.

A próbateremben már augusztus közepétől elkezdődött az alkotómunka, Könczei Árpád rendezésében dolgozik legújabb produkcióján a társulat, A banda című előadást október 17-én mutatják be. Az évad második bemutatóját Furik Rita rendezi, a Mesemozaik című gyermekelőadást 2014 márciusára tervezik. Továbbra is műsoron maradnak a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta, A tékozló fiú, a Csipkerózsika, A MaszkUra és aSzáz évig című előadások. A helység kalapácsát Novák Ferenc rendezésében 2005-ben mutatták be nagy sikerrel, az új évadban ennek felújítása is a társulat tervei között szerepel.

November 8–10. között kerül megrendezésre a XXV. Népzene- és néptánctalálkozó, a Lajtha László Alapítvánnyal közösen szervezett jubiláló rendezvény több meghívottal és gazdagabb programmal várja majd a közönséget. A sepsiszentgyörgyi táncház is megújul, a Míves Házzal közös szervezésben új helyszíneken, átlagban kéthetente kerül megrendezésre, az ünnepi alkalmakon pedig Both József és Both Zsuzsa, a Népművészet Ifjú Mesterei címmel kitüntetett táncoktatók lesznek a táncház házigazdái. Az évadnyitó táncházra szeptember 20-án, pénteken kerül sor a Bastion vendéglőben.

A sepsiszentgyörgyi előadások mellett a turnék és kiszállások továbbra is fontos meghatározói az együttes műsorpolitikájának, számos erdélyi és magyarországi turné áll szervezés alatt. Október 4–6. között Marosvásárhelyen szervezik meg az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozóját, a Háromszék Táncegyüttes A tékozló fiú című producióval mutatkozik be idén a szakmai seregszemlén. December elején a budapesti Hagyományok Házában mutatják be a Két kezem forgatta, szívem táncoltatta és Csipkerózsika című produkciókat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés