
Fotó: Nagy D. István
Az EMNT sepsiszéki elnöke kitart amellett, hogy a közigazgatási átszervezés ellen az utcán is fel kell lépni, hiszen amint az Bálványosfürdőn is kiderült, a hatalmon lévők számára csak formaság a helyi közösségek megkérdezése.
2013. július 15., 20:042013. július 15., 20:04
A pénteki közvita arról győzte meg, hogy elengedhetetlen az utcai demonstráció megszervezése – jelentette be hétfőn Sánta Imre bikfalvi lelkipásztor. Az EMNT sepsiszéki elnöke úgy véli, értelmetlen a szervező személye, illetve a megmozdulás időpontja körüli vita, és részéről minden olyan tiltakozást támogat, amely a régióátszervezés ellen irányul, ezért fogadta örömmel a Minta (az EMNP ifjúsági tömörülése) azon kezdeményezését, hogy a háromszéki prefektúra előtt ezen a héten 17 és 19 óra között csendes tüntetést szervezzenek. Sánta kiemelte, külön örömet jelent számára, hogy az ő példája nyomán kezdeményezték a fiatalok a megmozdulást, „magasra emelve a zászlót”.
A pénteki, Bálványosfürdőn lezajlott közvitára visszatérve Sánta kirakatnak, „legyünk túl rajta” rendezvénynek minősítette azt. A helyszín kapcsán az elnök elmondta, ha a szervezőknek tényleg az volt a célja, hogy a megye rossz útjaira felhívják a kormányfőhelyettes figyelmét, akkor ez sikerült, de tekintetbe véve, hogy az eddigi közviták minden helyszínen a megyeszékhelyen zajlottak, kérdéses, miért nem Sepsiszentgyörgyön zajlott az esemény, ahol az elégedetlen polgárok sokkal komolyabb létszámban tudták volna kifejezni véleményüket a készülő közigazgatási átszervezéssel kapcsolatban.
Sánta Imre ugyanakkor felhívta a figyelmet egy szerinte igen fontos részletre, amiről többek között Bálványosfürdőn sem esett szó: újabban Székelyföldet a ma létező Hargita, Kovászna és Maros megyével azonosítják, míg a történelmi Székelyföld, a székek szerint értendő térség nem azonos ezzel. A bikfalvi lelkipásztor rámutatott, hogy a Néppárt régióátszervezési tervezetében szerepel egy olyan megfogalmazás, amely tartalmazza azt is, hogy a régiók létrehozásánál átrajzolhatók a jelenlegi megyehatárok is. Ez az előírás kimondottan fontos, hiszen lehetőséget ad, hogy a történelmi székek határai mentén lehessen megrajzolni az új megyehatárokat és a régió határát. A majdani területi autonómia szempontjából ugyanis ez egyáltalán nem mindegy, sőt az első lépés lehet ebbe az irányba, azaz a valós Székelyföld kiterjedésének meghatározásában.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!