Rosszat rosszal helyettesít az új szabály

•  Fotó: Nagy D. István

Fotó: Nagy D. István

A hatáskörébe tartozó intézményeknél létező üres állások felszámolásáról, és „a hét után egy” néven ismert alkalmazási szabály feloldásáról döntött hétfőn a sepsiszentgyörgyi önkormányzat képviselő-testülete. Az ülésen elhangzott: az új szabályzás sem jó.

Nagy D. István

2013. július 29., 16:072013. július 29., 16:07

Az önkormányzati képviselők viszonylag hamar tértek napirendre a különböző alárendelt intézmények – mások mellett a Tamási Áron Színház, az Andrei Mureșanu Színház, a Zathureczki Berta öregotthon – személyzeti felépítésében a kormány döntése nyomán létrejövő változás felett. A testület tulajdonképpen jóváhagyta, hogy az érintett intézményekben beszüntessék azokat az állásokat, amelyek üresen állnak jó ideje, viszont a betöltésükre nem volt lehetőség a még az Emil Boc vezette kabinet által bevezetett szabály miatt, amely szerint csak hét távozó után lehetett egy személyt alkalmazni a közszférában.

Antal Árpád polgármester a vonatkozó határozattervezetek ismertetésekor a kormánydöntés árnyoldalára is felhívta a figyelmet. Az elöljáró szerint a Ponta-kabinet újból egy rossz megoldással helyettesít egy indulásból rossz és káros döntést, hiszen bár feloldja az egy a hét után szabályt, és minden távozó alkalmazott után lehetőséget biztosít annak azonnali pótlására, mindeközben megszünteti a szabad helyeket, tehát az önkormányzatok és az alárendelt intézmények továbbra is személyzethiánnyal küszködnek majd, hiszen csak a meglévőket lehet pótolni, a foglalkoztatottak körét nincs lehetőség bővíteni. Az sem mellékes szempont, hogy a kormány egy kalap alá vesz minden közintézményt, köztük az önkormányzatokat is, figyelmen kívül hagyva például azt, hogy egy város, valamint egy község adminisztratív apparátusa között mekkora a különbség a szükséges humán erőforrás tekintetében. Egy községi hivatal esetében könnyen előfordulhat, hogy mindössze egy-két személyre lenne szükségük, illetve a meglévőkkel is tudnak működni, de Sepsiszentgyörgy esetében például húsz állást kellett most felszámolniuk, és ezekre kivétel nélkül szükség lett volna. Antal szerint újabb félmegoldás, amit a Ponta-kabinet kitalált, ez pedig több hátrányt jelent majd a közszférának, mint hasznot.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 17., szombat

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira

„Ma, amikor újra háborog a világ, amikor a szomszédban háború darál, álljunk meg egy percre a Donnál.” Iochom Zsolt versének sorai a 83 évvel ezelőtti tragédia szereplőire való szombati megemlékezésen hangzottak el a katrosai kettős keresztnél.

Emlékezés a Katrosában a doni áttörés áldozataira
Hirdetés
2026. január 17., szombat

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán

Nyomozást indított a Kovászna megyei rendőrség minősített lopás gyanúja miatt, miután a szitabodzai rendőrök több falopási esetről értesültek.

Mintegy tíz köbméter faanyagot loptak el Dobollópatakán
2026. január 17., szombat

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök

Megpróbált elmenekülni az őt kereső rendőrök elől egy autólopásért elítélt kézdivásárhelyi fiatal, de elfogták. Javítóintézetbe szállították, hogy hároméves büntetését letöltse.

Jogerősen elítélt fiatalt fogtak el a rendőrök
2026. január 17., szombat

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben

Januárban megérkezett az igazi tél, és habár ilyenkor a többség törekedik védelmezni az élőlényeket, most is találni kidobott kutyákat az út szélén. Állatvédő egyesületet kérdeztünk a téli kutyatartásról, valamint a gazdátlan ebek helyzetéről.

Akik védelmezik, és akik magukra hagyják a kutyákat a téli, fagyos időben
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel

Négyzetméterenként 10 euróra csökkentik a garázsok éves bérleti díját, de csak akkor, ha a tulajdonos felújítja azt az előírt szabványok alapján. Ha ezt nem végzi el, a koncessziós díj összege 2027-től jelentősen megemelkedik.

Sepsiszentgyörgyön csökkentik a garázsok bérleti díját, de csak egy feltétellel
2026. január 16., péntek

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!” – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi

A közösség segítsége kell ahhoz, hogy leküzdhesse az életveszélyt az Erdővidékről származó Dimény István. A férfi súlyos betegséggel küzd, munkaképtelenné vált, így az orvosi vizsgálatok és beavatkozások költségeit önerőből már nem tudja fedezni.

„Meg szeretnék gyógyulni, élni akarok!”  – segítséget kér a szívbetegséggel küzdő férfi
2026. január 16., péntek

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette

Halálos baleset történt Kézdisárfalva és Ozsdola között a 2D jelzésű országúton, szerdán.

Felborult egy traktor Kovászna megyében, a vezetője életét vesztette
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken

A Vörös Hadsereg 1943. január 12-én indított átfogó támadást a keleti fronton, minek következtében a 2. Magyar Hadsereg szinte teljesen megsemmisült. Az évforduló kapcsán szervezett szokásos megemlékezések idén sem maradnak el Kézdiszéken.

A Don-kanyar hőseire emlékeznek Kézdiszéken
2026. január 15., csütörtök

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek

Felrobbant egy gázpalack és tűz keletkezett csütörtökön délután Bikfalván – tájékoztatott a Kovászna megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU) sajtóosztálya.

Felrobbant gázpalack miatt ketten égési sérüléseket szenvedtek
2026. január 14., szerda

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya

Túlélte a mínusz 20 fok közeli fagyot egy itthon maradt fiatal gólya a háromszéki Gidófalván. Most már emberi segítséget is kap ahhoz, hogy jövőre már ő is elindulhasson a hosszú vándorútra.

Túlélte a kemény mínuszokat az itthon telelő kisgólya
Hirdetés