Rendőrségi visszaélés történt az Igazság Napján?

Rendőrségi visszaélés történt szombaton, és alaptalanul vittek be minket az őrsre – állítják azok a fiatalok, akiket szombaton, az Igazság Napján állítottak elő fehér fegyver viselése miatt.

Bús Ildikó

2012. szeptember 03., 13:292012. szeptember 03., 13:29

2012. szeptember 03., 13:482012. szeptember 03., 13:48

Pál Magor sepsiszentgyörgyi fiatal azok között volt, akiket bekísértek szombaton a rendőrségre, és elmondása szerint messze nem az történt, amit a rendőrség közölt, illetve ami megjelent az országos és helyi médiában. A hat fiatal – köztük három kiskorú – rendbontás nélkül sétált reggel fél 9-kor az utcán, amikor a rendőrök megállították és igazoltatás nélkül bekísérték a rendőrségre. Pál Magor a következőképp emlékszik a történtekre.

„A csíkszeredai vonattal érkeztek a barátaim, akikkel az Igazság Napja tüntetésre készültünk. Az állomás épületétől sétáltunk be a városközpontba, nem volt nálunk semmiféle fegyver, alkohol és egyéb veszélyes tárgy sem. A szemaforoknál található buszmegállóban egy piros autóból kiszállt egy rendőr, aki odajött és igazoltatás nélkül szólt a kollégájának, hívjon egy rendőrségi furgont, hogy elszállítsanak bennünket. A rendőrautó megérkezett, sorba állítottak, megmotoztak, majd bekísértek a rendőrségre, ahol belekötöttek abba, hogy a zászlórúd fém részét verekedésre akartuk használni, valamint abba is, hogy az egyik fiú oldalán egy lánc lógott.”

Magor azt is kifejtette, nem engedték őket hazatelefonálni, még a kiskorúakat sem, kérdéseikre pedig elutasító válaszokat kaptak. Elmondása szerint nem voltak provokatívan öltözve, és három zászló volt náluk: két székely és egy magyar, utóbbinak a műanyag végében volt egy pár centis vasdarab, amivel a földbe lehetett leszúrni a zászlót. Ebbe kötöttek bele a rendőrök, szerintük ugyanis a rudat és a láncot verekedésre akarták használni a fiatalok. „Kértük, hogy telefonálhassunk, de nem engedték, a rendőr azt mondta, nem szabad telefonálni. Kértük mutasson törvényt, amely ezt megtiltja, de nem tudott mutatni, viszont felolvasott három másik törvényt, mely szerint fehér fegyvert viseltünk a tüntetés ideje alatt, pedig akkor még nem is zajlott a tüntetés. Akié a zászló volt, őt külön ültették le, és úgy vették fel a vallomását. Leült vele szembe a rendőr és kérdezte, hogy fél-e. Amikor azt mondta, hogy nem, akkor elővette a gumibotját, hadonászott vele, majd letette az asztalra. Végül több rendőr is megjelent, elvittek ujjlenyomatot venni és fényképezni, majd felvették a vallomásunkat is” – mesélte Pál Magor a történteket.

A fiatalok leírták, hogy semmit nem követtek el, és tudomásuk szerint azért vitték el, mert magyar zászló volt náluk, és kérdésükre, hogy mégis miért szállították be őket, illetve mennyi ideig tartják bent, a rendőrök azt válaszolták: semmi közük. Pál Magor azt is kiemelte, többszöri kérésre sem igazolták magukat a rendőrök, így nem tudják sem a nevüket, sem a rangjukat.

A hat fiatalt négy órán át tartották a rendőrségen – állításuk szerint anélkül, hogy telefonálhattak volna, vagy egyáltalán ismertették volna velük a jogaikat. Délután 13 óra körül engedték el őket, ekkor találkoztak Sánta Imre bikfalvi lelkésszel is, aki nyilvánosságra hozta az esetet. Pál Magor elmondta, a rendőrök nem voltak durvák, bántalmazás nem történt, viszont így is felháborító az eset, hogy kemény hangnemben beszéltek velük, mellőzve kéréseiket és kérdéseiket. A fiatalok szülei is felháborodtak, panaszt fognak tenni a rendőrségen, hiszen kiskorúakat is bevittek értesítés nélkül. Pál Magor azt is elmondta: pénzbírságot nem kaptak, csak figyelmeztetést, a zászló fém tartozékát pedig elvették a rendőrök, visszaszolgáltatásáért kérést kell letenni a rendőrségen. A fiatalember úgy tudja, csíki barátai panaszt tesznek a rendőrségen, és ő maga is ezt tervezi, mivel ok nélkül tartották őket az őrsön, és szintén ok nélkül kapták a figyelmeztetést is. A fiatalok azt sajnálják legjobban, hogy lemaradtak a tüntetés nagy részéről, valamint azt is, hogy meghurcolhatnak bárkit, aki magyar zászlóval igyekszik egy hivatalos rendezvényre.

Mint arról már beszámoltunk, a rendőrség szombat délután közölte álláspontját az ügyben. A Pál Magorral folytatott beszélgetés után ismét megkerestük a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjét, aki azt mondta, a heti rendőrségi sajtóértekezleten Ion Popa főfelügyelő válaszol majd az ezzel kapcsolatos kérdésekre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 12., szombat

Két hónap alatt öt medvét kellett eltávolítani Árkosról

Egyre nagyobb terhet ró az árkosi községvezetésre a medvék jelenléte. A vadak már korábban is megközelítették a települést, de számuk egyre aggasztóbb: május közepe óta már öt medvét kellett elszállítani.

Két hónap alatt öt medvét kellett eltávolítani Árkosról
2025. július 12., szombat

A gólyákat is próbára teszi a szélsőséges időjárás

A hűvös, esős május sok gólyafióka életét követelte, a sokak által csodált madaraknak azonban az utóbbi időben tapasztalt tartós szárazság és a szeles idő sem kedvezett. Háromszéken idén már több gólyát is mentettek a civilek.

A gólyákat is próbára teszi a szélsőséges időjárás
2025. július 11., péntek

Kollégájuknak adta ki magát, több ezer lejt csalt ki áruházak alkalmazottaitól egy férfi

Sürgős pénzátutalásra kérte egy állítólagos kolléga két Sepsiszentgyörgyi áruház alkamazottait: szolgálati telefonjukon utasította őket arra, hogy tegyék letétbe a pénzt egy bankautomatába. Bevált a trükkje, jelentős pénzösszeget lopott el.

Kollégájuknak adta ki magát, több ezer lejt csalt ki áruházak alkalmazottaitól egy férfi
2025. július 11., péntek

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Háromszéken is

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el pénteken az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) több folyóra.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Háromszéken is
2025. július 09., szerda

Klasszikus dallamok a sepsiszentgyörgyi bringások nyomában – kezdődik a SepsiClassic

Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.

Klasszikus dallamok a sepsiszentgyörgyi bringások nyomában – kezdődik a SepsiClassic
2025. július 09., szerda

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
2025. július 08., kedd

Kiürültek a kutak és tartályok: korlátozni kell a vízszolgáltatást Háromszéken

A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.

Kiürültek a kutak és tartályok: korlátozni kell a vízszolgáltatást Háromszéken
2025. július 08., kedd

Visszaváltható palackokért feszítik fel az okoskukákat a guberálók

Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.

Visszaváltható palackokért feszítik fel az okoskukákat a guberálók
2025. július 07., hétfő

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ

Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.

Nyári táborban a mozgáskorlátozottaknak is kitágul a világ
2025. július 07., hétfő

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között

Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.

Szétosztották Galac megye adományát az árvíz sújtotta háromszéki települések között