Perelni kényszerülnek a hulladékgazdálkodás ügyében

Bírósághoz fordul a Kovászna Megyei Integrált Hulladékgazdálkodásért Közösségek Közötti Társulás, miután a sorozatos óvások nyomán továbbra sem tudják elkezdeni a Lécfalva határába tervezett hulladéktároló építkezési munkálatait.

Nagy D. István

2013. július 15., 20:162013. július 15., 20:16

2013. július 25., 16:562013. július 25., 16:56

Ambrus József, a társulás elnöke kifejtette, kénytelenek jogi útra terelni a munkálatok odaítélésének versenytárgyalását, ugyanis az óvások elbírálásáért felelős országos hatóság már több rendben is – egy bizonyos vállalkozás fellebbezései nyomán – újból és újból az illető cég ajánlatának újraértékelésére utasítással visszautalja az iratcsomót a licitet lebonyolítóhoz, azaz hozzájuk. A társulás szakemberei pedig minden egyes alkalommal kénytelenek elutasítani a vállalat ajánlatát, ugyanis az olyan összegeket jelöl meg a kivitelezésben, amelyekből a beruházást nem lehet megvalósítani a szakemberek értékelés szerint. Az elnök rámutatott, hogy ez az állapot eddig több mint másfél éves csúszást jelentett a megyei integrált hulladékgazdálkodási projekt megvalósulásában, hiszen a legnagyobb értékű, azaz a lerakó kivitelezési szerződését nem tudják megkötni. Az uniós forrásokból támogatott – mintegy 23 millió euró összértékű – beruházást azonban legkésőbb 2016 elejére mindenképp le kell zárni. Ambrus kifejtette, a társulás a hatóság ellen indít bírósági eljárást, amely végén remélik, sikerül kikerülni ebből az ördögi kőrből. Az elnök ugyanakkor aggodalmának adott hangot, hogy mire a teljes procedúra lezárul, kicsúsznak a megvalósítási határidőből. A jogi képviseletre egy fővárosi ügyvédi irodát kértek fel.

A projekttel kapcsolatban ugyanakkor annyi pozitívum is van, hogy a társulás megkapta az elvi jóváhagyást az Európai Bizottságtól, így a majdani működtetést közvetlen odaítéléssel ki lehet szerződni. Ezzel elsősorban annak vehetik elejét, hogy a lakosságtól elkért díjak mértéktelenül megnőjenek, ugyanis egy magánműködtető esetében ez a veszély fennállna. A bizottság elvi beleegyezésére ugyanakkor a környezetvédelmi szaktárca is áldását kell adja.

A projekt részét képező, az eddigi hulladéklerakók bezárásának tevékenységét még a múlt évben elkezdte a társulás. Eddig a bodzafordulóit sikerült az uniós előírásoknak megfelelően lezárni, illetve a kovásznai bezárása is zajlik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval

Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.

Nem nézte az akadályt a kétbocsos anyamedve, amikor elkergették Kézdivásárhelyen – videóval
2026. április 01., szerda

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén

A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).

Húsvéti ételszentelés Sepsiszentgyörgy főterén
2026. április 01., szerda

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt

Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.

Fél óra alatt kétszer csípték nyakon az ittas sofőrt
Hirdetés