
A háromszéki Diakónia Keresztyén Alapítvány nagyborosnyói otthoni és beteggondozó szolgálatának az orvosi rendelő épületében biztosított helyet a helyi önkormányzat.
2013. július 25., 12:412013. július 25., 12:41
2013. július 25., 16:062013. július 25., 16:06
Nagyborosnyón egyelőre egy szakember, Czira Andre Krisztina fogja ellátni a betegeket. Az iroda működését a helyi önkormányzat havi 1500 lejjel, Kovászna Megye Tanácsa, valamint a szociális és munkaügyi minisztérium közösen szintén ennyi összeggel támogatja. Az otthoni idős- és beteggondozó szolgálat avatóünnepségére a helyi református templomban került sor szerda délután. Németh Zsolt lelkipásztor kiemelte, hogy a mai társadalom elesett és segítségre szorult tagjainak támogatásra van szükségük, s ezt a feladatot vállalják fel azok a személyek, akik a Diakónia Keresztyén Alapítvány keretén belül dolgoznak. Ők azok, akik a szeretet szavát elviszik az idősek és rászorulók hajlékába.
Ördög-Gyárfás Lajos, a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetet mondott azoknak a támogatóknak, akik folyamatosan segítik munkájukat, mert mint mondta, ezen a területen nem elég a szakértelem, a hozzáállás és a lelkesedés, anyagiakra is szükség van. Szőcs Levente, a község polgármestere szerint a szolgálat elindításával régi álmuk vált valóra. Az elöljáró támogatásáról biztosította az alapítvány tagjait.
Kovászna Megye Tanácsa hat éve támogatja az alapítvány munkáját. Nagy József megyeitanács-alelnök meglátása szerint fontos az ilyen szervezetek működése, melyek elősegítik, hogy a betegek otthonaikban és ne a kórházakban szenvedjék el fájdalmaikat.
A templomban megtartott ünnepség végén az intézményvezető és a község elöljárója aláírták az együttműködési szerződést, majd az irodánál megtörtént szalagvágással hivatalosan is megnyitották a községben működő szolgáltatást.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!