A Dévai Szent Ferenc Alapítvány napköziotthonát avatták fel Kézdiszentléleken péntek délután. Az intézményben húsz hátrányos helyzetű gyerekkel foglalkoznak.
2012. november 17., 15:232012. november 17., 15:23
2012. november 18., 20:022012. november 18., 20:02
Pénteken adták át Kézdiszentléleken a Dévai Szent Ferenc Alapítvány és a Perkő alatti nagyközség önkormányzata által létrehozott napköziotthont. Az intézmény – amelyben húsz, hátrányos helyzetben levő gyerekkel foglalkoznak – Páter Bartók Albert nevét vette fel. Kézdiszentléleket nem véletlen nevezik a székelység szentföldjének, hiszen a Böjte Csaba ferences atya által celebrált szentmisén több százan vettek részt.
A szentmise után avatták fel a napközi otthont, ahol a délutáni foglalkozáson résztvevő gyerekek rövid zenés összeállítással tolmácsolták köszönetüket Böjte atyának, aki röviden, a tőle megszokott kedvességgel és közvetlenséggel vázolta fel, hogy miért tartja fontosnak a kézdiszentlélekihez hasonló intézmények létrehozását. Az atya által működtetett intézményből már kettő is van a környéken. Böjte atya a helybeliek támogatását is kérte, hiszen elmondása szerint viszonylag kis összegből lehet fenntartani az otthont, amire a gyerekeknek, a következő generációnak szüksége van, mert ők képezik a jövő ígéretét.
Az intézetben lakó gyerekekkel Mátyus Emese nevelő foglalkozik, akinek tanítványai rövid előadást mutattak be, majd Olosz Gergely mondott beszédet. A szenátorjelölt elmondta: a pannonhalmi apátság iskolájának egykori növendékeként nagyon jól tudja, hogy mekkora értéke van a vallásos nevelésnek, mennyire meghatározza valakinek az életét. A napot a gyerekek és nevelőik megajándékozásával zárták.
Különleges esemény előzte meg a SepsiClassic komolyzenei fesztivál nyitónapját: negyven lelkes kerékpáros gyűlt össze és vonult végig a város utcáin klasszikus dallamok kíséretében. A stílusos kezdést kulturális és zenei programsorozat követi.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A tartós szárazság egyre aggasztóbb vízhiányt idéz elő Háromszéken. A legtöbb településen felszólítással próbálják szabályozni az ivóvízfogyasztást, máshol időszakosan korlátozzák az ellátást, ezzel megelőzvén a nagyobb bajt.
Főként visszaváltható üvegekre vadászva feszítik fel az okoskonténereket Sepsiszentgyörgyön. A TEGA igazgatója a lakosság segítségét kéri a vandalizmus megfékezésében.
Nagyon sok mozgássérültnek a sepsiszentgyörgyi Máltai Szeretetszolgálat által szervezett nyári tábor jelenti az év egyik kiemelkedő eseményét, ez idén június 29-től július 6-ig zajlott Mikóújfaluban.
Hat település között osztotta szét a Galac megyétől kapott egymillió lej értékű gyorssegélyt hétfői ülésén Kovászna Megye Tanácsa. Bíznak benne, hogy rövidesen az árvíz sújtotta községek fertőtlenítésére igényelt kormánytámogatás is megérkezik.
A Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület fennállásának 35. évfordulójára készült dokumentumfilmet, hétfőn 17 órától mutatják be a kovásznai Csoma Emlékközpont és Népfőiskola székházában.
A sepsiszentgyörgyi rendőrséget riasztotta szombaton késő este egy nő, hogy 37 éves fia öngyilkosságot fontolgathat a vasútállomás környékén.
Elérkezett egy nemzedékről nemzedékre testálódott álom megvalósulásának ideje a kovásznai unitárius leányegyházközség számára: széleskörű közösségi összefogásnak köszönhetően saját gyülekezeti otthonuk lett.
Fokozott légköri instabilitásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adtak ki a meteorológusok szombaton az ország tíz megyéjére.
szóljon hozzá!