Kirándulásokat támogat a HKA

•  Fotó: Bús Ildikó

Fotó: Bús Ildikó

Elindította Nem térkép e táj! programját a Háromzéki Közösségi Alapítvány, amelyet az iskolák kezdő osztályai számára hirdetnek meg. A projekten belül az osztályközösségek kirándulások költségeinek finanszírozására pályázhatnak.

Bencze Melinda

2014. szeptember 24., 20:462014. szeptember 24., 20:46

Az iskolai oktatás fejlesztése céljából szólítják meg pályázatukkal azon osztályközösség diákjait a Háromszéki Közösségi Alapítvány munkatársai, amelyek idén kezdték a nulladik, az első, az ötödik, illetve a kilencedik osztályt. Az alapítvány ezen kirándulások költségeinek finanszírozását vállalná, ugyanakkor az elszámolható költségek között olyan tételek jelennek meg, mint a szállítás és étkeztetési költségek, továbbá múzeumok és különböző tárlatok belépőinek kifizetése.

Bereczki Kinga, a HKA elnöke elmondta, a programnak a célja a honismeret fejlesztésén és a szülőföld megismerésén túl a csapatépítés, azaz az új osztályközösségeknek az összerázódása, az ismerkedési folyamat segítése. A vezető kifejtette, hogy minderre 14 ezer lejes alap áll rendelkezésükre, amely az elmúlt tanév során működő Youthbank csapatának adománygyűjtő rendezvényein befolyt összegekből származik.

Pályázni egy űrlap kitöltésével és annak az alapítvány székhelyére való eljuttatásával lehet. A HKA egyetlen feltétele, hogy a megszervezésre kerülő, egynapos kirándulások irányított formában történjenek. „Feltételként jelenik meg az, hogy szakemberek vezetése által bonyolódjanak ezek az osztálykirándulások, így a gyermekek és fiatalok a szórakozáson túl tapasztalatokkal, valamint tágabb körű ismeretekkel gazdagodva térhessenek haza” – magyarázta Bereczki. A pályázatok leadási határideje október 6., míg az alapítvány vezetőjének elmondása alapján október 20-án már az eredményeket is tudatják. A nyertesek október 24. és 30. között bonyolíthatják le az egynapos kirándulásukat. További információkat a www.hka.ro oldalon, a hka@hka.ro email címen, valamint a 0267-351959-es telefonszámon lehet igényelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés