Háromszékre is ellátogattak a kínai növényvédelmi és állat-egészségügyi hatóság munkatársai, illetve a pirostarka szarvasmarha felvásárlásában érdekelt kínai cégek és társaságok képviselői. Ha létrejön a megállapodás, akkor Románia lehet a negyedik ország, amely élő szarvasmarhát szállít a keleti országba.
2013. július 26., 12:562013. július 26., 12:56
A háromszéki agrárszakemberek Sepsibükszádon, Müller Zoltán farmján fogadták a kínai küldöttséget. Müller Zoltán 2004 óta működtet tejgazdaságot, ugyanakkor pirostarka szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozik már egy ideje. A Kovászna Megyei Tanács sajtóirodájának pénteki közleménye szerint az istállószemle alatt alkalom adódott beszélgetni az exportlehetőségről és annak feltételeiről is. Kiderült, mindazok számára, akik vállalják a szakszerű tenyésztést, a törzskönyvezést és a tejkontrollt, azok számára a kínai piac jó lehetőség kínál. Ahhoz azonban, hogy a székelyföldi gazdák az őket képviselő egyesületeken keresztül lehetőséget kapjanak az élő állatok Kínába szállítására, szükség van a térségben élő tenyésztők és érdekképviseleti szervezetek összefogására.
Orbán Miklós, az Agrosic Egyesület igazgatója a találkozó végén elmondta, egy jó lehetőség nyílhat a székelyföldi gazdák előtt, ha létrejön ez az egyezség, hiszen évi 50 000 élőállat exportját jelentené ez. Ugyanakkor sokkal több munkával is fog járni, hiszen jobban oda kell figyelni az állatok eredetére és nyilvántartására ahhoz, hogy egy átlátható rendszer épüljön ki.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!