Kiderül, melyik Háromszék legsportosabb civil szervezete

A Turulmadár Ifjúsági Iroda idén ismét megszervezi a háromszéki Önkéntes Kupát október 22-én. A jelentkezési időszak már elkezdődött.

Bencze Melinda

2016. szeptember 26., 18:082016. szeptember 26., 18:08

A sportrendezvényre olyan háromszéki egyházi, illetve civil szervezetek tagjait várják, akik már betöltötték 16. életévüket, de még nem múltak el 30 évesek. Az egy naposra tervezett programnak a sepsiszentgyörgyi Vadász utcai sportcsarnok ad otthont. Az esemény célja, hogy az önkéntesek között eldönthessék, kik Háromszék legsportosabb civil szervezeteinek tagjai. A nyertes csapat viheti haza az Önkéntes Kupát. A szervezők tájékoztatása alapján az előző évekhez hasonlóan idén is több versenyszámban küzdenek meg a versenyzők, felsorolva itt a gyephokit, a minifocit, valamint a különböző ügyességi játékokat.

A benevező csapatok létszáma minimum öt, míg maximum tíz személy között lehet. A szervező Turulmadár Ifjúsági Iroda tagjai arra is felhívják a figyelmet, hogy idén sem marad el a rendhagyó módon zajló csapatbemutatkozó. Hozzátették, a bemutatkozáshoz szükséges információkat a benevezés utáni napon kapja meg minden csapat, ennek értelmében tehát valaki minél korábban küldi el a jelentkezési lapot, annál több felkészülési időből gazdálkodhat. Az Önkéntes Kupán nem csupán a sporton van a hangsúly – fogalmaznak a szervezők –, mivel a rendezvény ideje alatt az egyesületeknek lehetőségük van egymás programjait, célkitűzéseit is megismerni, ez pedig elősegítheti a jövőbeli közös együttműködést.

Felhívják arra is a figyelmet, hogy a bejelentkezett csapatok – amennyiben rendelkeznek ilyennel – vigyék magukkal szervezetük bannerét. Részvételi díj nincs. Jelentkezési határidő október 16., további információkat a turuloffice@gmail.com email címen lehet kérni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 30., kedd

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás

Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.

A szociális segélyek menedzselőjére is ráférne egy kis támogatás
Hirdetés
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
Hirdetés