
Fotó: szekelyhon
Sepsiszentgyörgy főterén tartja évadnyitó előadását a helyi Háromszék Táncegyüttes. Az együttes és a Romániai Magyar Néptánc Egyesület szerdai közös sajtótájékoztatóján az egyesület 17 hónapnyi munkájának eredményét, egy erdélyi magyar folklórkincseket bemutató honlapot is ismertettek.
2016. augusztus 31., 20:002016. augusztus 31., 20:00
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója (képünkön) elmondta: a Mozdulatokba vésett gyökerek című projekt 17 hónappal ezelőtt indult, fő célkitűzése folklórgyűjtésekkel szolgálni azon táncosok, együttesvezetők, koreográfusok, pedagógusok vagy érdeklődők számára, akik szeretnének első kézből tanulni és fejlődni.
A projekt első lépése az eddig magánkézben levő erdélyi néptánc- és népzenegyűjtések felkutatása, begyűjtése és digitalizálása volt, illetve az így létrejött anyagok közzététele egy háromnyelvű – magyar, román és angol – honlapon. A www.folkmedia.ro címen elérhető oldalon jelenleg több mint 200 órányi felvétel tekinthető meg, minden felvétel mellett külön adatlap található az adott táncra, zenére és gyűjtésre vonatkozóan, emellett a felvételen szereplő adatközlőket is megnevezik. A projekt megvalósítását az Izland, Lichtenstein és Norvégia által létrehozott EGT Alapból támogatták.
„A társulat szempontjából nincs változás, még az elmúlt évadban bokasérülést szenvedett egy táncosunk, ő sajnos nem folytathatja a munkát, viszont a többiek maradtak” – tért át Deák Gyula a táncegyüttes és az új évad körüli tudnivalókra. Kifejtette, a férfitánckör tagjai igencsak fiatalok, de igyekeznek felzárkózni, a női tánckör ellenben tapasztaltabb, többen régóta a társulat tagjai.
A Háromszék Táncegyüttes évadnyitó előadását a sepsiszentgyörgyi főtéren tartják kedden 20 órától. Az érdeklődők a Két kezem forgatta, szívem forgatta című előadás felújított változatát tekinthetik meg – rossz idő esetén másnapra halasztják a bemutatót. Mint a társulat igazgatója fogalmazott, céljuk nem csupán az, hogy az évadnyitó ingyenesen megtekinthető legyen, hanem az is, hogy olyan emberek előtt is felléphessenek a szabadtéri helyszínen, akik eddig még nem látták egy előadásukat sem, vagy nem voltak rendszeres látogatói a HTE előadásainak.
Az évadban ugyanakkor két előadást mutatnak be Zongota, illetve Mundruc címmel, de műsoron tartják a Szerencsekrajcár, az Erdély-menyegző, a Böjttől böjtig, valamint az Én mesém című produkciót is.
Több mint húszféle segély, támogatás kezelője, közvetítője a Kovászna Megyei Szociális Kifizetési és Ellenőrzési Ügynökség, melynek igazgatója ma a prefektus meghívottjaként számolt be az intézmény tevékenységéről.
Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.
A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.
Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.
Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.
A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.
Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.
Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.
Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.
Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.
szóljon hozzá!