Hamarosan Civil sétány Sepsiszentgyörgyön is

Szervezetek jelentkezését várja a CIVEK a Civil Napok negyedik kiadásának keretén belül sorra kerülő Civil Sétányra Sepsiszentgyörgyön. A hagyományhoz híven idén is az Őszi vásárral egy időben szervezik az eseményt, továbbá konferenciára is várják az érdeklődőket.

Bencze Melinda

2014. szeptember 29., 21:082014. szeptember 29., 21:08

2014. szeptember 29., 21:092014. szeptember 29., 21:09

A Civilek Háromszékért Szövetség immár negyedik alkalommal szervezi meg október 10-én pénteken, délelőtt 9 és délután 17 óra között a Civil Sétány elnevezésű rendezvényét a Civil Napok keretén belül, Sepsiszentgyörgyön. Az esemény helyszíne a tavalyi évhez hasonlóan a Gyárfás Jenő Képtár előtti területen lesz. Opra Szende Zsófia, a CIVEK programvezetője elmondta, hogy a sétányon minden szervezetnek külön standot biztosítanak a bemutató anyagaik elhelyezésére, programjaik szervezésére, ugyanakkor ezen egyesületek képviselői bemutathatják programjaikat, valamint rendezvényeiket is. A programvezető kihangsúlyozta, az elmúlt években megközelítőleg 20-25 szervezet vett részt a megyeszékhelyen szervezett sétányon, ezek azonban többnyire visszatérők, idén pedig szeretnék, ha újabb egyesületek is csatlakoznának a kezdeményezésükhöz.

„Ezzel a rendezvénnyel a résztvevő egyesületek eljuthatnak célcsoportjukhoz, programjaikat népszerűsíthetik, hiszen szemtől szembe találkozhatnak a lakossággal” – magyarázta Opra Szende Zsófia, aki hozzáfűzte, hogy ez egy olyan esemény, amely civilektől, civilekről és civileknek szól. Két helyszínen és két időpontban zajlanak idén a Civil Napok, első alkalommal Kézdivásárhelyen szerveztek szeptember közepén sétányt, ahol nyolc helyi egyesület képviseltette magát.

A Civil napok sepsiszentgyörgyi megállója különben kétnapos rendezvény lesz, ugyanis konferenciára várják az érdeklődő szervezetek képviselőit október 11-én. Opra Szende a konferenciával kapcsolatban kifejtette, ezt minden évben megszervezik, céljuk vele, hogy ne csupán népszerűsítési lehetőséget, hanem szakmai fejlődést is biztosíthassanak a szervezeteket képviselők számára. Mint mondta, ezeken a beszélgetéseken egymás tapasztalatait, valamint jó példákat ismerhetnek meg a civilek, tanulhatnak, és a szervezet mindennapi életébe is beleépíthetik az elsajátítottakat.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Júliustól drágít a Kovászna megye nagy részén szolgáltató Hydrokov Rt. Ezentúl az ivóvíz köbméteréért 1,16, a szennyvíz után 0,81 lejjel kell többet fizetnünk, ami 12 százalékos emelést jelent.

Drágul az ivóvíz Háromszéken
Drágul az ivóvíz Háromszéken
2026. június 29., hétfő

Drágul az ivóvíz Háromszéken

Hirdetés
2026. június 27., szombat

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban

A sepsiszentgyörgyi megyei kórház idei éve az elkezdett korszerűsítések lezárásáról, finomhangolásról, ötletelésről szól. Terveik között szerepel a régi kórházépület felújítása és a leendő egészségügyi komplexum projektjének elindítása is.

Próbálják kitalálni a jövőt a sepsiszentgyörgyi kórházban
2026. június 25., csütörtök

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este

Egy személyautó és egy tehergépkocsi ütközött össze csütörtök este fél tízkor Bereck közelében.

Személyautó és teherautó ütközött össze csütörtök este
2026. június 25., csütörtök

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön

Több olyan határozattervezet is a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület csütörtöki ülésének napirendjére került, amely a kormányzati megszorítások helyi hatásait tükrözi. A tervezést azonban nem adta, nem adhatja fel a város.

Épületbontás és létszámcsökkentés Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
2026. június 24., szerda

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit

A kiszámíthatóság érdekében 2028-ig befagyasztják a vállalkozások épület- és területadóját Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor folytatják a de minimis támogatási programot is, amelynek révén a cégek visszaigényelhetik a befizetett helyi adó egy részét.

Sepsiszentgyörgyön két évre befagyasztják a vállalkozások helyi adóit
2026. június 24., szerda

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön

Két évben belül szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön – jelentette be Antal Árpád polgármester és Olimpiu Floroian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Kovászna megyei elnöke közös szerdai sajtótájékoztatójukon.

Szobrot állítanak Mihai Eminescunak Sepsiszentgyörgyön
2026. június 24., szerda

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei

Néhány hónap leforgása alatt hatalmas épületek nőttek ki a földből Sepiszentgyörgy leendő egyetemi kampuszának területén. Tonk Mártont, a Sapientia EMTE rektorát faggattuk a munkálatok előrehaladtáról, a képzési kínálat bővítésének lehetőségéről.

Szerkezetkészek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi kampuszának épületei
Hirdetés
2026. június 23., kedd

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba

Drasztikus bírságokat helyezett kilátásba a TEGA köztisztasági vállalat az építkezési törmeléket a háztartási hulladéknak szánt digitalizált ökoszigetekbe dobók számára. A szabálytalankodó sepsiszentgyörgyiek zsebe akár 3000 lejjel is bánhatja.

Jókora bírságot kaphatnak azok, akik építkezési hulladékot tesznek az új kukákba
2026. június 23., kedd

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül

Harmincegy iskolai bűncselekményt tartottak számon, ezek többsége verekedés volt, súlyos következmények nélkül – összegezték a minap lezárult tanév iskolai biztonsági tapasztalatait Kovászna megyében.

Verekedésekből volt a legtöbb, de legalább súlyos következmény nélkül
2026. június 23., kedd

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend

Megkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca régóta várt felújítása. A munkálatok miatt ideiglenesen módosult a közlekedési rend: egyes szakaszokon egyirányúsították a forgalmat, több utcában pedig korlátozták a kanyarodási lehetőségeket.

Elkezdődött a kézdivásárhelyi Kanta utca korszerűsítése, változott a forgalmi rend
Hirdetés