Halálos baleset Sepsiszentgyörgyön

Tartálykocsival ütközött egy Porsche Cayenne Sepsiszentgyörgyön. A balesetben életét vesztette egy 39 éves üzletember.

Rákosi Katalin

2012. november 20., 13:512012. november 20., 13:51

2012. november 20., 15:512012. november 20., 15:51

A szerencsétlenség kedden 5 óra 20 perckor történt Sepsiszentgyörgy Brassó felőli bejáratánál, a David Păiş sugárúton. A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztása szerint a Porsche Cayenne-t vezető F. M. C. egyelőre ismeretlen okok miatt elvesztette uralmát a gépkocsi felett, átsodródott a szembejövő forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő tartálykocsival. A brassói üzletember a helyszínen életét vesztete.

Iulia Grigoraş, a rendőrség szóvivője a keddi sajtótájékoztatójánn elmondta, a helyszínelő kollégái szerint nem gyorshajtás miatt következett be a baleset. „Sepsiszentgyörgy bejáratánál állt egy rendőrségi járőrkocsi. Amikor a Porsche Cayenne elhaladt előtte, szabályosan közlekedett, nem lépte túl a sebességhatárt. Igaz, hogy a Kovászna megye bejáratánál felállítot térfigyelő kamerák segítségével kiszámoltuk, hogy Kökös és Sepsiszentgyörgy közötti távot alig kilenc perc alatt tette meg, de a város bejáratánál lassított. Feltételezésünk szerint az áldozat vagy elaludt vagy szívinfarktust kapott. A további vizsgálatok után lesz megállapítható a baleset pontos oka” – szögezte le Iulia Grigoraş.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt

Húsvéthétfőn Baróton fiatalok vertek meg egy idős férfit, Sepsiszentgyörgyön családi erőszak miatt hívták a rendőrséget.

Idős férfit támadtak meg fiatalok és családon belüli erőszak is történt
Hirdetés
2026. április 09., csütörtök

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön

Gazdag kulturális programmal ünnepli a magyar költészet napját a Tamási Áron Színház: április 11–12. között könyvbemutató, koncert és színházi előadás várja az érdeklődőket.

Kézdi Imolával és Cseh Andrással ünneplik a magyar költészet napját Sepsiszentgyörgyön
2026. április 07., kedd

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében

Több száz bírság, tízezres nagyságrendű szankciók és több tucat forgalomból kivont sofőr – így léptek fel a Kovászna megyei rendőrök az ünnepi időszakban.

Több mint 230 ezer lejnyi bírságot róttak ki Kovászna megyében
2026. április 03., péntek

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról

Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.

Mentőhelikopterrel vitték kórházba az idős férfit, miután leesett a kerékpárjáról
Hirdetés
2026. április 03., péntek

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak

Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.

Telefonjáért vertek meg egy férfit Sepsiszentgyörgyön – két fiatalt letartóztattak
2026. április 03., péntek

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken

A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.

Körözött férfiakat fogtak el Háromszéken
2026. április 02., csütörtök

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel

Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.

Minden egyes délutánjuk be van táblázva – élet az autizmus spektrumzavaros gyermekkel
Hirdetés
2026. április 02., csütörtök

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában

Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.

Sepsi Book: május közepén könyvvásár és kulturális programkavalkád a Sepsi Arénában
2026. április 02., csütörtök

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat

Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.

Fogyatékkal élő felnőttekhez keresnek hivatásos gondozókat
2026. április 02., csütörtök

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak

Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.

Egy hónap alatt ötszáz sürgősségi bevetésük volt a háromszéki tűzoltóknak
Hirdetés