Gazdag programkínálat a Székely Vágtán

•  Fotó: Bencze Melinda

Fotó: Bencze Melinda

Számos kísérőprogram várja a hétvégi Székely Vágta látogatóit. A lovas eseményre óránként indítanak autóbuszokat Sepsiszentgyörgyről.

Bencze Melinda

2016. július 06., 15:532016. július 06., 15:53

A Székely Vágta rendezvénysorozat részeként péntek este az erdélyi TransylMania, míg szombat este a magyarországi Csík Zenekar ad koncertet az Óriáspince-tetőn felállított színpadon. Egyes-, kettes- és négyesfogathajtó-verseny is lesz a programban, idén több mint egy tucat fogat jelenik meg a mezőnyben, pontos számot viszont még nem tudni, ugyanis az utolsó percig lehet jelentkezni.

A Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület keretében működő lovas íjász csapat bemutatóval készül szombaton. A közönség megismerheti a honfoglaló ősök íjászmodorát, fegyver- és lóhasználatát, de betekintést nyújtanak a honfoglaláskori harci lovak kiképzésének technikáiba is. Ugyancsak a hagyományőrző egyesület készül évente új lovashuszár-előadással, idén nagyszabású huszárharcászati bemutatóra lehet számítani, amelyben szemléltetik a korabeli lovas és gyalogos harcmodort, hadászati technikákat, a bemutató fénypontjaként pedig 24–28 lovassal huszárkarusszelt is láthat a nagyérdemű. Az előadáson pirotechnikát is használnak vasárnap kora délután.

Ötödik alkalommal érkeznek izlandi lovak a Székely Vágtára, az idei lovas túra útvonala: Ivó, Kápolnásfalu, Asszonybosszantó, Kongófa, Kormosvölgye, Magyarhermány, Kisbacon, Nagybacon, Szárazajta, Zalánpataka, Málnásfürdő, Angyalos, Óriáspince-tető. Tíz lóval lovagolnak, szerdán reggel indultak Ivóból, és várhatóan szombaton csatlakoznak az eseményhez.

Az Erdélyi Lovaskaszkadőr-egyesület vasárnapi bemutatója látványos, akrobatikus lovas trükköket tartalmaz, több lóval és lovassal a színtéren. A csapat vezetője Ugron Attila többszörös Székely- és Nemzeti Vágta-részvevő, mellette az egyéni gyakorlatokban látható még Mojzi Árpád és Antal Norbert, a csapat hölgytagjai pedig, Ugron-Fejér Orsolya és Barbocz Tímea a koreográfiáért felelnek. A Székelyföldi Magyar Szablyavívó Iskola is bemutatót tart vasárnap 13 órától, sátruknál az előadás előtt és után két órával ki is lehet próbálni a szablyavívást.

Buszokat indítanak a Székely Vágtára Sepsiszentgyörgyről, a rendezvény ideje alatt egész napos járatokat biztosítanak Sepsiszentgyörgy és az Óriáspince-tető között. A megállók: Népművészeti Iskola – központi református templom – Söröző – vonatállomás épülete – Óriáspince-tető. A menetrendek alapján az indulás pénteken 18 órától minden kerek órában, visszafelé pedig 21–23 órák között indítanak buszokat, míg szombaton és vasárnap reggel 9-től minden kerek órában, visszafelé pedig 12–24 órák között. A buszjegy ára egy útra 4 lej, és a járművezetőtől vásárolható meg.

A Székely Vágta partnerei – a Transilvania Tourist Service és a DER Touristik csoport – felajánlásából 500 euró értékű csomagot sorsolnak ki a tombolát vásárlók között. Egy utazás a nyeremény, a vágta egyik legszerencsésebb látogatója szeptember 16–19. között három éjszakát tölthet az Ibis Budapest Centrum 3* hotelben. A nyereményben szerepel még egy 72 órás Budapest Card két fő részére, kétórás vacsorával egybekötött hajókirándulás a Dunán és két hétvégi belépőjegy a Nemzeti Vágtára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Múzeumi élmény: amikor téged is elítélnek a koncepciós perben

A kommunizmus korszaka nem csak a történelmi múlt része, hiszen sokunk személyes életének meghatározó részét jelenti. A Vörös Csillag Múzeum látványtervezői erre is törekedtek: ne csak nézzük a múltidézést, legyünk részesei azoknak az időknek.

Múzeumi élmény: amikor téged is elítélnek a koncepciós perben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Hamisított mosószereket vontak ki a forgalomból

Hamisított termékek illegális forgalmazásával gyanúsított személyeket hallgatott ki szombaton a Kovászna megyei rendőrség.

Hamisított mosószereket vontak ki a forgalomból
2026. november 06., péntek

Egész novemberben gyűjt a sepsiszentgyörgyi kórház a kisbabák számára

Gyűjtést szervez a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház az ott született kisbabák számára, mert sok anya úgy érkezik a szülészetre, hogy még a legszükségesebb babaholmikat sem tudja magával hozni.

Egész novemberben gyűjt a sepsiszentgyörgyi kórház a kisbabák számára
2026. november 06., péntek

A lakóknak is bemutatják Kézdivásárhely főterének átalakítási terveit

Lakossági fórumra várják a kézdivásárhelyieket november 9-én és 10-én, hétfőn és kedden 18 órától a Vállalkozói Inkubátorházba.

A lakóknak is bemutatják Kézdivásárhely főterének átalakítási terveit
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Üvöltözés és személyeskedés kísérte a Bálványos-vitát

Bálványos román nevének törvénybe iktatását célzó képviselőházi vitát heves szóváltások, személyeskedés és nacionalizmusról szóló bírálatok kísérték, miközben több párt is szembefordult az indítvánnyal.

Üvöltözés és személyeskedés kísérte a Bálványos-vitát
2026. november 05., csütörtök

Tíz fegyvert és közel tízezer lőszert foglaltak le

Tíz lőfegyvert és csaknem tízezer lőszert foglaltak le csütörtökön Kovászna megyében egy átfogó házkutatás–sorozat nyomán. Három személyt bekísértek és kihallgattak.

Tíz fegyvert és közel tízezer lőszert foglaltak le
2026. november 05., csütörtök

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt razziáztak Kovászna megyében

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt tartottak házkutatásokat Kovászna megyében a Jupiter művelet részeként. Egy másik ügyben az állami költségvetést több mint 1,2 millió lejjel károsíthatták meg, két személyt őrizetbe vettek.

Sikkasztás, adócsalás és pénzmosás gyanúja miatt razziáztak Kovászna megyében
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön

Péter Alpár képzőművész Ignotus című kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Lábasházba. A tárlat különleges betekintést nyújt Péter Alpár több mint három évtizedes alkotói tevékenységébe.

Péter Alpár Ignotus című kiállítása nyílik meg Sepsiszentgyörgyön
2026. november 04., szerda

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș

A képviselőház szerdai ülésén döntő házként elutasította a Kovászna megyei üdülőhely, Bálványosfürdő nevének megváltoztatását előíró törvénytervezetet. Így nem lesz Bálványosból Bălvăniș.

Döntés született, nem lesz Bálványosból Bălvăniș
2026. november 04., szerda

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban

November világszerte a férfiak egészségének hónapja, ennek apropóján újabb prosztatarák-szűrésre várja a 45 év feletti férfiakat a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház és Kovászna Megye Tanácsa.

Ingyenes prosztatarák-szűrésre várják a 45 év feletti férfiakat a sepsiszentgyörgyi kórházban
Hirdetés