
Folytatódik a Balassi Intézet – Magyarország sepsiszentgyörgyi Kulturális Központja által szervezett, Magyarország történelmét bemutató előadás-sorozat. Október elején az első világháborúról tartanak előadást.
2014. szeptember 30., 10:482014. szeptember 30., 10:48
Október elsején folytatják A magyar nemzet története című előadás-sorozatot a tizedik résszel, melyben a Nagy Háború esemnéyeiről lesz szó – tájékoztatott Lakatos Mihály, a szervező kulturális intézet vezetője. Az előadást Szakály Sándor történész, a budapesti Veritas Történetkutató Intézet főigazgatója tartja, délelőtt pedig rendkívüli történelemórát is tart a Székely Mikó Kollégium középiskolásai számára.
Lakatos Mihály elmondta: az előadás témája aktuális, hiszen az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára emlékeznek világszerte. Az szerdai bemutatón olyan kérdéseket vet fel a történész, melyek sokakat foglalkoztatnak: melyek voltak a Nagy Háború kitörésének előzményei és okai? Kitörésében milyen szerepet játszott a szarajevói merénylet? Felkészült volt-e Magyarország egy ilyen erőpróbára? Elejét lehetett volna-e venni az ország szétdarabolásának? Milyen szerepet játszott a Székely Hadosztály a háború végső hónapjaiban? Szükségszerű volt-e Trianon?
Az eseményre október elsején, szerdán délután 18 órától a Székely Nemzeti Múzeum, Bartók termében kerül sor.
November első hetén adták át a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet rangos szakmai elismeréseit Lakiteleken. Sepsiszentgyörgy a Közösségeket Támogató Önkormányzat díjat, ezzel együtt egy 400 ezer forint értékű támogatást is elnyert.
Korán született gyerekeknek és szüleiknek szerveznek találkozót november 17-én, 12 órakor a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban. A koraszülöttek világnapján babaruhákat is lehet adományozni a kórháznak.
Ötmillió lej értékben újíthatja meg orvosi eszközállományát a baróti kórház a városi és a megyei önkormányzat, valamint a térségbeli települések támogatásával. A jelenleg zajló fejlesztések révén több tízezer erdővidéki ember jut minőségibb ellátáshoz.
Sepsiszentgyörgy Önkormányzata idén is meghirdette a Szent György Ösztöndíjat, amelyet 2010 óta évente ítélnek oda a legtehetségesebb végzős diákoknak.
A mai igényeknek megfelelő szabadidős és ifjúsági központot építene Kovászna Megye Tanácsa Zabolán. A Csipkés tábor jelenlegi főépületének helyére megálmodott létesítményt 3,5 millió eurós uniós támogatással valósítanák meg.
Őrizze meg a Tamási Áron Színház művész-színház jellegét, de nyisson eddig el nem ért célcsoportok felé – ezek az intézményfenntartó önkormányzat elvárásai az új igazgatóval, Albu Istvánnal szemben, aki a maga során bátran néz a kihívások elé.
Két gidófalvi lakos – egy nő és egy férfi – a rendőrséghez fordult, miután halálos fenyegetéseket kaptak egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül. A rendőrség gyorsan intézkedett: az elkövetők ellen ideiglenes távoltartási végzést adtak ki.
Konfliktus alakult ki az egyik baróti iskolában egy negyedikes fiú új tanítónője és édesanyja között. Az anya szerint az addig jól teljesítő gyermeket az új pedagógus megalázó jelzőkkel illette. A szülő a fiút átvitte az erdőfülei iskolába.
Nyílt napot hirdetett a sepsiszentgyörgyi önkormányzat csütörtökre a Gondosóra-program iránt érdeklődőknek. Sokan éltek a lehetőséggel és már a kért iratokkal jelentkeztek, így kézhez is kapták az eszközt.
A Sepsiszentgyörgyi Művészeti Népiskola partnerségével a Sic-Art Egyesület november 16-án Sepsiszentgyörgyön szervezi meg a SepsiDrum Országos Dobversenyt. Az élő döntőbe idén húszan jutottak be.
szóljon hozzá!