Bűnügyi eljárást indít az ügyészség annak a sepsiszentgyörgyi takarítócégnek az ügyvezetője ellen, aki 13 személyt foglalkoztatott munkaszerződés nélkül.
2013. július 31., 11:302013. július 31., 11:30
2013. július 31., 12:082013. július 31., 12:08
A Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség folyamatosan ellenőrzi a háromszéki cégeket, havonta átlag 5-6 feketén dolgozó személyt azonosítanak, azonban júliusban az egyik sepsiszentgyörgyi takarítócégnél 13 munkaszerződés nélkül foglalkoztatott embert találtak. „A munkatörvénykönyv szerint ötnél több feketemunkás foglalkoztatása bűncselekménynek számít, a pénzbírság mellett a munkaadóra akár börtönbüntetés is kiszabható. Ilyen esetben kötelességünk azonnal értesíteni az ügyészséget. Ezt meg is tettük, jelenleg az iratcsomó összeállításán dolgozunk” – mondta el a Székelyhon.ro érdeklődésre Ördög Lajos, a Kovászna Megyei Munkaügyi Felügyelőség igazgatója.
Ebben a hónapban nem ez volt a felügyelőség ellenőreinek az egyetlen „fogása”: egy építőipari cégnél öt feketén dolgozó személyt találtak, a vállalkozóra 50 000 lejes büntetést róttak ki. Ördög szerint a legtöbb feketemunkást a mezőgazdaságban, az építő-, és fakitermelő iparban foglalkoztatják. Háromszéken a „rekordot” egy szépmezői cég tartja, ahol két évvel ezelőtt 21 feketemunkást találtak az ellenőrök.
Leesett a kerékpárról egy idős férfi Bodzafordulón péntek délután, a sérültet a SMURD helikoptere szállította Brassóba a helyi kórházból.
Telefonjáért támadtak rá egy férfira Sepsiszentgyörgyön: három fiatal bántalmazta, majd elvette a készülékét. A sértettet kórházban ápolják, a két fiú 30 napos előzetes letartóztatásba került, a 15 éves lány szabadlábon védekezhet.
A Kovászna megyei rendőrség járőrei két olyan körözött férfit fogtak el és kísértek börtönbe, akiket a bíróság már korábban jogerősen elítélt közlekedési bűncselekmények miatt.
Az autizmus spektrumzavar tünetei rendkívül széles skálát fognak át, és kombinációjuk esetről esetre egyedi lehet, ezért nagyon nehéz két egyforma autistát találni. Április 2-a az autizmus világnapja.
Az 5. Sepsi Book könyvvásár május 14. és 17. között várja a közönséget a Sepsi Arénában, több tucat kulturális programmal, neves szerzőkkel, gyermekfoglalkozásokkal és ingyenesen látogatható eseményekkel.
Kovászna megyében is lehetőség nyílik hivatásos személyi gondozóként bekapcsolódni a súlyos vagy halmozott fogyatékossággal élő felnőttek ellátásába. A program célja, hogy a rászorulók családias környezetben részesüljenek gondozásban.
Március folyamán a Kovászna megyei tűzoltóság összesen 486 sürgősségi esetnél avatkozott be – derül ki a múlt havi mérlegből. A legtöbb esetben elsősegélynyújtásra volt szükség, de számos tarlótűz is történt a megyében.
Két bocsával együtt tűnt fel egy medve Kézdivásárhelyen, a kutyamenhely közelében. A medve a lemhényi erdőből ereszkedhetett le egy vadász szerint, és akár területet is kereshetett magának.
A híveket vasárnap reggel várják Sepsiszentgyörgy főterére, hogy az egyházi elöljárók megszentelhessék a kosarukban lévő étkeket. A húsvéti ételszentelést idén ötödik alkalommal szervezi meg a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT).
Ittasan vezető férfi akadt fenn a bodzafordulói rendőrség hálóján egy március 31-i ellenőrzés során. A gépjárművezető jogosítványát bevonták, de fél órával később a rendőrök ismét kiszúrták az autóját a forgalomban.
szóljon hozzá!